Esernyő és szivárvány - 2007 a zenében

Vágólapra másolva!
A legtöbbet hallott sláger idén egy esernyőről szólt, és Rihanna énekelte, míg a legtöbbet emlegetett album címében szivárványokat emlegetett a Radiohead. Persze az Umbrellán és az In Rainbowson kívül történt még elég sok minden a zenében 2007-ben, ezt próbáltuk meg összeszedni nagy vonalakban.
Vágólapra másolva!

Ismét olyan évet hagytunk magunk mögött, amely nem új zenei stílusokról vagy trendekről volt igazán emlékezetes, hanem elsősorban zenefogyasztási szokásaink változásai miatt. 2007 legtöbbet emlegetett albuma egyértelműen a Radiohead In Rainbows című lemeze lett, de már akkor is az volt, mielőtt bárki is hallotta volna. Vagyis akár 45 perc folyamatos feedback zúgás is lehetett volna az albumon (bár szerencsére nem így volt), már eldöntött kérdés volt, hogy nem akármilyen jelentőségű lemezről van szó.

Persze az In Rainbows nem a semmiből jött, inkább csak a megkoronázása ennek az évnek, mely a lemezipar szempontjából rosszabb nem is lehetett volna: tovább csökkent a lemezeladások száma (Amerikában például 15 százalékkal tavalyhoz képest), és a legnagyobb sztárok közül is többen tettek keresztbe addigi kiadójuknak.

A sort Sir Paul McCartney kezdte márciusban, amikor is bejelentette, hogy új albumát a Starbucks kávézólánc kiadójánál, a Head Musicnál jelenteti meg, hátat fordítva régi társának, az EMI-nak. "Mára egy teljesen új világban élünk, és más utakat kell keresnünk, hogy az emberekhez el tudjuk juttatni a zenénket" - nyilatkozta Sir Paul, akit később követett Joni Mitchell és James Taylor is, akik szintén a Starbucks labeljét választották.

Júliusban egy kanadai indie popzenekar, a Stars tette letölthetővé új albumát (mindössze tíz nappal azután, hogy befejezték!), jó három hónappal a kitűzött megjelenés előtt. Mindezt egyébként a kiadója jóváhagyásával tette, és be is jött az együttesnek, amely úgy érezte, fölösleges hónapokat köröztetni és promotálni a lemezt a médiában, hanem egyből piacra is dobta, ahogy elkészült, "akárcsak 1965-ben."

Prince volt a következő pionír: ő a Planet Earth című új lemezét a Mail on Sunday nevű brit hetilap ingyenes mellékleteként ajándékozott az olvasóinak, jó egy héttel a hivatalos megjelenés előtt, kivívva ezzel a lemezipar haragját. A zenész nemcsak, hogy anyagilag jól járt a szerződéssel, de akciója nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy később 21 teltházas koncertet adhatott Londonban. Októberben aztán a Kinks volt frontembere, Ray Davies is hasonló módszert választott új lemezével, mely a Sunday Times révén jutott el a hallgatókhoz, és megismételte a trükköt a Travis is.

Ezután terítette ki a lapjait a Radiohead, amely október elsején a blogján tette közzé, hogy a már négy éve várt új lemezét a saját honlapjáról teszi letölthetővé, és ráadásként a vásárlókra bízta, hogy mennyiért töltik le. Hogy pontosan hányan is töltötték le az albumot, vagy hogy mennyit fizettek érte, arról nem érkezett hivatalos jelentés, de valószínűsíthető, hogy csak az első napon egymilliónál is többen töltötték le a lemezt, és ha még a legdurvább becsléseket vesszük alapul (melyek szerint a vásárlók több mint 60 százaléka ingyen töltötte le a lemezt, nyolcdolláros átlagáron), a zenekar azok szerint is nagyszerűen járt az ötlettel. (Egyébként jövő év elején CD-n is ki fog majd jönni az album.) A Radiohead példáját pedig követte a Charlatans is még az ősszel.

Ugyancsak októberben Madonna megvált a Warner Music Grouptól, és új szerződéses partnere a koncertmogul, Live Nation cégcsoport lett, amely három lemezre és tíz évre szóló szerződést kötött a pop nagyasszonyával, akinek nemcsak a lemezei kiadását, de koncertturnéinak lebonyolítását is vállalja. Addig az előadók két szerződést kötöttek: egyet a lemezkiadóval, egy másikat pedig a koncertszervezővel, amely általában a merchandise-ért is felelt. Most azonban az énekesnő lépése szimbolikus is lehet: ő az élő példa arra, hogy tényleg már nem a lemezeladásban van a pénz, hanem a koncertezésben.

Hogy mi lesz jövőre, abba most itt nem mennénk bele, de az biztos, hogy rendkívül érdekes év vár a zeneiparra 2008-ban is, és egészen biztos vannak még új módszerek és ötletek, melyek így vagy úgy, de forradalmasíthatják az amúgy is átalakulásban levő iparágat.