Ami közös Jaggerben és Sarkozyben

Az idei év utolsó igazi bulvárrománca talán a legérdekesebb mind közül, hiszen a mindenkori francia köztársasági elnök és egy szupermodellből lett énekesnő önmagában is érdekes. Úgy pedig pláne az, hogy Nicolas Sarkozy egyébként is figyelemre méltó személyiség, de mi a helyzet Carla Brunival? Nos, ő nem kevésbé az, és ezt nemcsak a külső adottságai mondatják velünk.

És bár a hőn áhított együttműködés Gainsbourg és Bruni között nem jöhetett létre, az ex-modellből szép lassan előbújt az addig csak rejtve jelen levő dalszerző. Először egy másik énekes, Julien Clerc lemezére írt dalokat 2001-ben, majd nem sokkal utána saját maga is a nagyközönség elé áll a szerzeményeivel.

Ez a lemez volt a 2002 végén megjelent Quelqu'un m'a dit, mely folkos, akusztikus hangzásával hamar nagy kedvenc lett Franciaországban, ahol több mint egymillió kelt el az albumból (és még külföldön is eladtak belőle 700 ezret).

"Nem énekelném el a dalokat, ha nem én szereztem volna őket" - nyilatkozta a lemezről Bruni. "Szelíd, folk jellegű dalok, a kifutókon folytatott életem érzésvilágának vonnak kontrasztot. Azt szerettem volna, ha a dalok kicsit csupaszok, nem túlöltözöttek, és nincsen rajtuk több rétegnyi make-up. Mert végül is ilyen az én igazi életem".

Az biztos, hogy az elit, felső tízes társaságban mozgó szupermodelltől senki nem várt volna egy ilyen visszafogott, leginkább csak egy gitárral kísért, finom dallamvilágú lemezt, melyet leginkább Norah Jones és Madeleine Peyroux francia megfelelőjeként szokás jellemezni. Igaz, maga Bruni általában külön kihangsúlyozza, hogy nem tekinti magát a klasszikus francia chanson hagyományok folytatójának, hiszen legalább annyi angolszász hatás is érte, sőt, ugyebár ő maga is olasz lenne, de a végeredmény mégis legalább annyira francia, mint mondjuk egy Jane Birkin-lemez, aki példának okáért angol, mégis legalább annyira hatott franciának, mint Brigitte Bardot.

Bruni második lemeze, a No Promises idén januárban jelent meg, és bár a folkos, akusztikus gitáros vonal maradt, a dalok mind angol nyelvűek, hiszen ezúttal Yeats, Dickinson és más angolszász költők költeményeit zenésítette meg. Az album nem durrant akkorát odahaza, mint az első (ebben nyilván a nyelvi okok is fontos szerepet játszanak), viszont külföldön (mindenekelőtt Németországban) ez is szép sikert aratott.

Carla Bruni - Those Dancing Days Are Gone

Az énekesnő (mert most már inkább az, mint szupermodell) tavasszal még azt nyilatkozta, hogy már egyáltalán nem jár partikba, otthonülő lett, esténként Shakespeare-szonetteket olvas (barátnője, Marianne Faithfull tanácsára). Ehhez képest néhány hete egy társasági vacsorán találkozott Sarkozyvel, és ezzel még nincs vége az ellenmondásoknak: Bruni saját bevallása szerint baloldali irányultságú, és tavasszal a választások előtt Sarkozy riválisát, Ségolene Royalt támogatta nyilvánosan, sőt, részt vett egy koncerten is nemrég, melyet Sarkozy bevándorlást megszigorító törvényjavaslata ellen tiltakozásul szerveztek.

Persze ezzel nem azt akarjuk sugallni, hogy a francia elnök csak PR-szempontok miatt, kénytelen-kelletlen mutatkozik együtt valakivel, akit a világ legszebb női között tartanak nyilván, de azért még mindig sokakat meglepne, ha Carla Bruni ténylegesen be is költözne az Élysée-palotába. Már csak azért is, mert Sarkozy édesanyja a napokban kijelentette, hogy nagyon reméli, fia nem házasodik meg újra, mert már elege van a menyasszonyokból.