Kylie nem néz vissza

Kylie Minogue négyéves (nagyrészt kényszerből fakadó) szünet után tér vissza új nagylemezzel, melyből azonban egyáltalán nem hallatszik ki az átélt nehéz időszak, hanem beáll az év bulizós elektropop-lemezei közé. Ezenkívül az ünnepek közeledtével már ritkuló kínálat lehetővé teszi, hogy szót ejtsünk olyan albumokról is, melyeket a megjelenésük idején nem állt módunkban ajánlani: Robert Plant és Alison Krauss duettalbuma "a szép és a szörnyeteg" receptre épül, a Raveonettes mélyebbre ássa magát a cipőbámulós zenekarok hagyatékába, a Black Lips pedig az év egyik legszórakoztatóbb rocklemezét tette le az asztalra.

The Black Lips: Good Bad Not Evil

Várakozások: Az atlantai garázsrock zenekar 2000-ben alakult, de csak tavaly lett felkapott a neve Amerikában, a világ többi része pedig már idén, a Good Bad Not Evil lemezzel ismerte meg a nevét. Az együttesnek ez már az ötödik stúdióalbuma, ezt megelőzően a négy korábbi lemez mellé egy tag tragikus halála is társult: a gitáros Ben Eberbaugh 2002-ben autóbaleset áldozata lett, de a zenekar végül is folytatta nélküle is. És milyen jól tette: a Black Lips - elsősorban megalkuvást nem ismerő munkaetikája és féktelen koncertjei miatt - egyre komolyabb hírnévre tett szert az Államokban, de eddigi lemezei még csak kultstátusig repítették a bandát. Idén ősszel jelent meg a Good Bad Not Evil a szaksajtó lelkesedése közepette, és ez máris tévéshow-kban való fellépést hozott a Black Lipsnek, sőt, egy filmszerepet is: egy jövőre mozikba kerülő alkotásban a tagok egy fiktív zenekart fognak majd megszemélyesíteni.

Eredmény: A Black Lips egy látszólag már nem divatos műfaj, a hatvanas években gyökerező garázsrock feltámasztásával önmagában még nem érdemelne figyelmet, ám az, hogy évekkel a nagy garázsrock-revival után képes volt áttörni, már jelzi, hogy nem konjunktúralovagokról van szó. Utólag a Black Lips már nyilván hálás azért, hogy a 2001-2002 környékén arató garázsrock reneszánsz idején a zenekar kimaradt a szórásból, viszont ellentétben a műfaj olyan kérészéletű sztárjaival, mint a Mooney Suzuki vagy a Von Bondies, a Lips szép lassan "saját jogán" emelkedett a független színtér sztárjai közé. És ez a lemezt hallva teljesen érthető: a korai Kinkst vagy a Yardbirdst, és persze a Nuggets válogatás halhatatlan garázszenekarait idéző dalok az év egyik legjobb alternatív rocklemezét eredményezi. Az olyan ellenállhatatlanul pörgős rockslágerektől kezdve, mint az O Katrina vagy a Bad Kids a vicces Navajo-ig vagy a country-paródiának ható How Do You Tell a Child That Someone Has Died-ig energikus, jól sikerült és gyorsan ható dalok követik egymást, melyek nagyszerűen ötvözik a hatvanas évek felszabadult dallamosságát napjaink jobbféle indie rockzenéjével. Remélhetőleg a sikerek dacára legközelebb is hasonlóan csúcsformában és kicsattanó erővel lépnek majd a stúdióba.

Kiknek ajánlható: A két-három perces dallamos és direkt rockdalok kedvelőinek.

Olyan, mint: Használjuk a zenekar stílusmeghatározását - a hippi és a punk találkozására utalva "flower-punknak" nevezte el a zenéjét.

(IB)