Univerzális sztárok a Zeneáruházban 3. - Fekete gyémántok

A Zeneáruházba nemrég került fel a Universal kiadó teljes portfóliója, amelynek ürügyén megkíséreltük a kínálatba újonnan bekerült előadók közül a legjelentősebbeket röviden ismertetni. Nem mintha különösebben be kellene mutatni őket a magyar közönségnek, hiszen csupa nagy névről van szó, inkább csak kedvcsinálónak szánjuk az alábbiakat. Ezúttal a fekete zene négy óriása kerül egy társaságba: igaz, Jimi Hendrix esetében lehet vitatkozni a kategorizálás ezen módjával, de egész biztosan nem érezné magát rosszul attól, hogy a műfaj további halhatatlanjai mellett emlegetik. Rajta kívül James Brown, Stevie Wonder és Marvin Gaye az, akire most sor kerül.

Kompromisszumok nélkül - James Brown

A soul keresztapja, Mr. Dinamit az egyik legnagyobb hatású amerikai énekes, zenéjével, színpadi jelenlétével, botrányhősként és büszke feketeként is hatalmas hatással volt (különösen az amerikai) zenére és populáris kultúrára. Michael Jacksontól Beyoncéig sokan köszönhetik neki, hogy lerakta az út alapjait, amin magasra juthattak. Mindezen felül Brown a fekete öntudat egyik szószólója is volt.

Dél-Karolina állam egy kis településén született egy szerény körülmények között élő házaspár egyedüli gyermekeként 1933-ban, és már fiatalkorában bekerült egy gospel zenekarba, melyben Brown sötétebb és ritmikusabb zenét hozó hatása egyre erősebben érvényesült. 1956-ban lemezszerződést kaptak a King Recordstól, s megjelenhetett első slágerük, a Please, Please, Please, mely az R&B listán a top 10 közé került. 1963-ban jelent meg a Live At The Apollo című koncertlemeze, amely igazi sztárrá tette James Brownt. A felvétel kiadását saját maga finanszírozta, mert a lemeztársaság nem látott abban fantáziát, hogy egy élő album kereskedelmi sikert arathat, kiváltképp, hogy új dalokat nem is tartalmaz. A következő évben három kompozíció is a top 40-be jutott a korongról (Think, Night Train, Prisoner of Love), míg a hivatalos albumlistán a második helyig tört fel.

Brown a fekete öntudat vállalható, társadalmilag széles körben is elfogadott hirdetőjévé vált, s mint a feketék és fehérek számára egyaránt hiteles figura lett. 1969-ben a Look magazin azt mondta róla, hogy ő legfontosabb fekete férfi az Egyesült Államokban. Jelentős szerepe volt abban, hogy az 1968-as Martin Luther King-gyilkosság után nem törtek ki faji villongások. A hetvenes években tovább folytatta azt a tendenciát, hogy évente kettő, három, vagy akár négy albumot is megjelentetett, s ontotta magából a slágereket (Get Up I Feel Like Being A Sex Machine, Hot Pants, Make It Funky, stb). A hetvenes évek végéig 100 millió lemezt adott el. Brown a nyolcvanas években fokozatosan háttérbe szorult a teret nyerő diszkóforradalom, majd a Music TV által továbbított populáris kultúra mögött. Kiszorulva az első vonalból sem nagyon izgatta magát, élete végéig hajszolva végzetét ment előre: az R&B listákon folyamatosan jelen volt, egészen a kilencvenes évek elejéig. Sosem lett kifakult sztár, mindig magát adta és mindig megtalálta a maga közönségét anélkül, hogy önmaga karikatúrájává kényszerült volna válni.