A Sziget vonzása és taszítása

Már több mint egy hete, hogy vége a legnagyobb hazai kulturális eseménynek, mely minden évben viták tömkelegét váltja ki. Most abból a szempontból néztük meg, hogy a jelesebb külföldi fesztiválokkal összehasonlítva miben tud többet nyújtani a Sziget, és mi az, amiben bizony alaposan le van maradva.

Ahol még van hová fejlődni

1. Program
Igen, ez örök vitatéma, melyben érvként ugyan fel lehet hozni, hogy a Sziget azért minden évben elhoz pár igazi húzónevet (főleg az utóbbi három évben), de a kínálat csak mennyiségben veheti fel a versenyt még egy közepes nyugati fesztivállal is, minőségben aligha. Éppen ezért általánosan elterjedt nézet az idelátogató külföldiek körében, hogy "a Sziget nem elsősorban a zenéről szól", főleg, hogy ők általában amúgy is el vannak kényeztetve, hiszen gyakorlatilag bármelyik fontosabb, kurrens előadót meg tudják nézni évközben jobb körülmények között is, itt már csak a buli és a hangulat a lényeg.

A központi színpad Roskildében

A Sziget zenei felhozatala a magyar közönség számára is csak részben fontos, itt is inkább a rég nem látott ismerősökkel való találkozás, vagy a nagyon is gyakran látott ismerősökkel való közös mulatozás a fő cél, amire tökéletesen alkalmas a valamelyik kis színpad programja után játszó dj zenéje is. Oké, közben azért benéz az ember egy-két koncertre is, de az nagyon ritka, hogy egy nap kettőnél több koncertet álljon végig bárki is. Főleg, hogy a Nagyszínpad programja csak egy-egy sávban méltó a kiemelt státusra, sokszor inkább az idelátogató francia vagy német kontingens kedvéért léphet fel egy nemzetközileg egyébként egyáltalán nem ismert zenekar a legrangosabb színpadon.

2. Technika
Ez is évről évre előkerülő kérdés, de idén talán még a szokásosabbnál is több panasz érkezett a Sziget színpadainak hangosítására, melyre általában a szervezők azzal szoktak reagálni, hogy a hangzásért a fellépő zenekarok hangmérnöke felel, de azért külföldi tapasztalatok birtokában mégiscsak furcsa, hogy csak a Szigetre érkező előadóknak lennének pancser hangtechnikusaik. Ennek is köszönhető, hogy a Nagyszínpadon ezért általában csak azok a produkciók érvényesülnek, amelyekben annyira nem fontos a tiszta hangzás: vagy pumpálós legyen a la Faithless, vagy zúzós a la Nine Inch Nails, esetleg ritmusos-ugrálós a la Manu Chao, a többiek már jóval kevésbé tudnak érvényesülni, kivéve az olyan általánosan ismert zenekarokat, mint mondjuk a Radiohead.

Számos koncertet tudnánk felsorolni az elmúlt évekből, melyeket gyakorlatilag ellehetetlenített a gyér hangzás, mely a Nagyszínpad esetében sokszor érthetetlenül halkan szóló zenét jelent, és ilyenkor nem lehet nem gondolni arra, hogy a 3. kerületi nyugdíjaslobbi keze van a dologban. Pedig máshol arra is van példa, hogy napokon keresztül közvetlenül a belvárosban játszanak a zenekarok (a Nagyszínpadon megszokott hangerő többszörösével), így például az amerikai Lollapalooza vándorturné a legnagyobb amerikai városokat is érinti, mégsem tört ki közfelháborodás. Az "egy hét együttlét" ellen szól tehát, hogy rövidebb ideig tartó fesztivállal talán jobb alkupozícióban lennének a szervezők is a kerületi önkormányzattal szemben.

Csúcsos tetejű sátor a holland Lowlands fesztiválon

Baj azonban nemcsak a Nagyszínpad hangzásával van, hanem a legtöbb sátoréval is. Eleve érdemes körülnézni külföldön: kivétel nélkül minden magára valamit is adó fesztiválon speciális, csúcsos tetejű és nyitott oldalú sátrakban tartják a koncerteket, melyeknek a legeldugottabb sarkában is tökéletesen szól minden. A Szigeten használt dobozsátrak sajnos semmilyen szempontból nem alkalmasak komolyabb koncertek megtartására: a hangzásról jobb nem beszélni, és mivel általában a sátrak oldala is zárt, a tömeg is heringszerűen zsúfolódik össze, ami sokszor ront a koncertek élvezeti értékén.

Persze a technika is (mint minden más) nagyrészt pénzkérdés, viszont kerülnek már annyiba a belépők, hogy cserébe lehessenek némi elvárásaink is. És bár a külföldiek számára ugye relatíve olcsó a Sziget, mégis, számukra még nagyobb a kontraszt az otthon megszokott hangzás és a Szigeten hallottak között.

3. Kempingezés
Bár ez a legtöbb Sziget-lakó honfitársunkat nem érinti, de sátrazás és sátrazás között is van különbség. A Szigeten megszokott látvány, hogy ahol lehet, sátrak nőnek ki a földből, hiszen gyakorlatilag bárhol lehet kempingezni, ahol az nem zavarja a fesztivál működését. Ez azonban igencsak zavaros helyzetet eredményez, mind biztonsági, mind esztétikai szempontból, és nem véletlen, hogy a külföldiek többsége is inkább egy városbeli hostelt választ a sátrazás helyett.

Külön kemping a belga Dour fesztiválon

Ezzel szemben külföldön szinte mindenütt elkülönül a kemping a fesztivál területétől, sőt, vannak olyan fesztiválok is (példának okáért a holland Pinkpop), ahol szigorúan meg van szabva, hogy mindenki csak a saját kempingjébe mehet vissza a programok után. Ez a túlszervezettség szerencsére nem mindenhol jellemző, viszont a kempingterületek általában sokkal tisztábbak, nyugodtabbak és biztonságosabbak, mint amilyen viszonyok a Szigeten várják az ottalvós hetijeggyel érkezőket.

Ezek tehát az általunk talált legfőbb témák, melyeket a Szigettel kapcsolatban pró és kontra fel szokás hozni (most azokra, amelyek a fesztivál mint olyan létjogosultságát kérdőjelezik meg, nem kívánunk kitérni). Leegyszerűsítve valahol ott húzhatjuk meg a határvonalat, hogy ha valaki inkább "csak" bulizni akar, felszabadultan szórakozni, ismerkedni és minden mást, ami ezzel jár, annak olyan sok kifogása nem lehet a Szigettel szemben. Aki viszont jó koncerteket szeretne hallani, ráadásul jó minőségben és olyan közönséggel, amely szintén partner ebben, akkor az talán jobban teszi, ha félretesz valamennyi pénzt jövő nyárra, és már februárban böngészni kezdi a külföldi fesztiválok programjait.

Inkei Bence