Lemezek keveseknek

Vágólapra másolva!
Az utolsó nyári héten végképp konganak az ürességtől a lemezboltok "újdonság" feliratú szekciói, új albumokból ezen a héten csak néggyel tartottuk érdemesnek foglalkozni, bár a lemezlistákat egyikük sem fogja különösebben átrendezni a jövő héten. Kisebb kanyarral tér vissza igazi erősségeihez a walesi Super Furry Animals, közönsége kedvében jár Ben Harper, nyugalmat sugároz a lecsillapodott New Pornographers, és magához képest kimondottan hallgatható zenét csinál a Liars. Lemezajánló.
Vágólapra másolva!

Ben Harper and the Innocent Criminals: Lifeline

Várakozások: Noha mifelénk talán kevésbé ismert, az 1969-es születésű, amerikai énekes-gitáros-dalszerző Ben Harper már második nagylemeze, az 1994-es Welcome to The Cruel World óta ünnepelt muzsikusnak számít, elsősorban Nyugat-Európában. A karrierje kezdetén még a hagyományos, folkista singer-songwriterek táborába tartozó énekes hamar megtalálta a saját hangját és jóllehet majd' egy tucat nagylemezén leginkább a folk és a blues az irányadó, Harper biztos kézzel nyúl számos másik stílushoz, legyen szó akár reggae-ről, countryról, hetvenes éveket idéző rockzenéről, soulról, gospelről vagy akár jazzről.

Eredmény: A Lifeline, hasonlóképpen a korábbi albumokhoz, ismét egy eklektikus és személyes szerzői lemez, ahol a kissé csapongó stíluskavalkádot Harper személyisége és előadásmódja forrasztja egységbe. Különösebb meglepetések ezúttal sem várhatók, a lemez nagyszerűsége inkább a lassú számokban mutatkozik meg, mint a címadó dal Nick Cave-es, törékeny lírája vagy a Younger Than Today zongorás balladája. Egyébként pedig a szokásos, bluesos ihletésű rockzene, ahogyan azt már a közönség megszokhatta Harpertől, akit immár második alkalommal kísér az Innocent Criminals (Ártatlan Bűnözők) nevű zenekar.

Kiknek ajánlható: A hagyományos, bluesos rockzene híveinek.

Olyan, mint: Lenny Kravitz szofisztikált, introvertált testvére.

(SZSZCS)