Leült a lemezpiac az állóvízben

Vágólapra másolva!
A már több mint egy hónapja tartó amerikai lemezdömping után most már a tengerentúlon is visszafogták magukat a kiadók, így alig került újdonság a boltokba az elmúlt héten. A szélcsendes időszakról majd csak a következő hetekben derül ki, hogy vihar előtti csendről vagy egy újabb uborkaszezon kezdetéről van-e szó, most azonban jobb híján tarolnak a megbízható slágerek és a nagy nevek, Amerika kedvenc cowboya viszont még így sem tud az élre kerülni.
Vágólapra másolva!

A briteknél, ha lehet, még nagyobb az állóvíz, mint a tengerentúlon, a Top 10-be egy új megjelenés sem került be az elmúlt heti eladási adatok alapján. Sőt, különösebben nagy mozgásról sem lehet beszélni, a dobogón például egy változás történt csak. A lemezlista élén ismét a Kings of Leon áll, akik múlt heti csúcson kezdésük után egy újabb hétre kibérelték a legelőkelőbb pozíciót Because Of The Times című lemezükkel. Statikus keretet adva az első triónak ismét harmadik a Take That revival albuma, az egyetlen csúcsközeli változás pedig a Cascadát érinti, amelynek legutóbbi Everytime We Touch című kiadványa a negyedik pozícióból lépett fel az ezüstérmes rangba. A hét egyik visszaesője a Maximo Park új megjelenése, amely a 2.-ról a 9. helyre csúszott, a legjobb javítást pedig Justin Timberlake jegyzi, aki a 13. helyről jött fel 7.-nek.

Forrás: [origo]

Ciara


Az első új belépőt a 13. pozícióban találjuk, ahol az USA-ban jól szereplő Conor Oberst projekt, a Bright Eyes újdonsága található, a Cassadaga. Az amerikai jövevény eddig egy lemezzel tudott csak bejutni a britek legjobb Top 40-jába, méghozzá a tengerentúlon is rekorder I'm Wide Awake It's Morning-gal, amely 23. volt két évvel ezelőtt. Azóta csupán egy kislemezzel tudott érdemben érvényesülni a szigetországban még ugyanúgy 2005-ben, amikor a First Day Of My Life volt áprilisban a 37. a single charton, így a Cassadaga egyértelmű csúcsteljesítmény számára óceánon innen.

A következő félig újdonság a sorban Ciara, akinek legutóbbi nagylemeze, az Evolution ugyan tavaly decemberben jelent meg, a britekhez mégis csak most ért el érdemben az anyag. Az énekesnő eddig jellemzően slágereivel szerepelt jól Nagy-Britannia lemezlistáján, amelyek rendre a Top 5-ban végezték, az előző stúdióalbum, a Goodies viszont nem mászott feljebb a 26.-nál. Ez alkalommal kiegyensúlyozta a szélsőségeket, és biztos közepesként vette be a briteket: az új lemez 17.-ként került fel az eladási rangsorba, az aktuális single, a Like A Boy pedig éppen ugyanilyen helyezéssel áll a kislemezek listájában.

Forrás: [origo]

Marillion


Az nagylemezek egész első ötvenes mezőnyének egyetlen további újdonsága a progresszív rock '79-ben alakult magányos zászlóvivőjének, a Marillionnak friss kiadványa, a Somewhere Else. A zenekar három év után adott ki új stúdióalbumot, és úgy tűnik, a mostani megjelenést is mintha csak visszatérő ízelítőnek szánták volna, ugyanis bár még csak most került fel a listára, már hirdetik is következő, 2008-ra ütemezett nagylemezüket. A híresen odaadó rajongótábor hűsége most a 24. helyre volt elég.

Innentől a nagylemezek sorában már kizárólag visszatérő vendégeket találunk a briteknél legkelendőbb 75 lemezt listázó rangsorban. Újra felélénkült az érdeklődés például a rövidesen új albummal jelentkező Arctic Monkeys, a Snow Patrol, Avril Lavigne és a Bloc Party korábbi kiadványai iránt. A kislemezek listáján több változásnak lehettünk szemtanúi az elmúlt hét alatt, itt ugyanis a 8. helyről jött fel a csúcsra Timbaland, Nelly Furtado és Justin Timberlake együttműködése, a Give It To Me, valamint a 6. pozícióból lett ezüstérmes a Mark Ronson nevével fémjelzett Smiths-feldolgozás, a Stop Me. Egy helyezést veszítve került a dobogó harmadik fokára Avril Lavigne a Girlfriend-del. Ezek nyomán negyedik helyre szorult a már hetek óta csúcstartó Proclaimers szám, az (I'm Gonna Be) 500 Miles. A kislemezpiacon a nevesebb zenekarok újdonságai általában már megjelent albumok slágerkészletét igyekeznek bővíteni, mint például a Muse és a Klaxons a legutóbbi , a Nine Inch Nails pedig a soron következő megjelenését promótálja egy-egy új számmal, amelyek közül viszont egy sem került a legjobb húsz közé.