Gigászok csatája északon

Ha Liverpool csak a Beatlest, Manchester pedig csak a "Madchester"-bandákat adja a világnak, már azzal is beírták volna magukat a rocktörténelem legfontosabb városai közé. De az a helyzet, hogy távolról sem csak a fentieket köszönhetjük ezeknek a településeknek, így aztán végképp itt az ideje, hogy e két város rockzenei vetélkedését vegyük górcső alá.

Liverpool elképesztő magasságokat és mélységeket járt meg az elmúlt évtizedekben. Míg jövőre Európa kulturális fővárosa lesz, 25 éve még inkább a lepusztult viktoriánus épületek, foghíjas, kihalt utcák voltak jellemzők, a nem túl jóindulatú országos médiában pedig a liverpooli ember megfelelője a scally lett: a sörtefejű, tőmondatokban beszélő, tréningruhás, agresszív bunkó, aki beleköt az élő fába is. Hiába tette világhírűvé a Beatles és a többi merseybeat-zenekar, maga a város történelme egyik legmélyebb válságát volt kénytelen átélni a hetvenes-nyolcvanas években.

Előtte azonban körülbelül 1963-tól 1965-ig gyakorlatilag a kikötője révén számtalan külföldi kulturális hatást egybeolvasztó Liverpool volt a világ popzenei fővárosa: az odalátogató Allen Ginsberg például így írt róla: "Olyan, mint San Francisco, csak az idő sokkal szürkébb." Külön hangzást és stílust neveztek el folyójáról, a Merseyről, és a város azóta is szívén viseli a popzene sorsát. A Mathew Streeten, a Beatlest világhír felé röpítő, de már bezárt Cavern klub mellett külön dicsőségfal emlékezik meg a liverpooli előadók brit slágerlistán első helyezést elért kislemezeiről (melyeknek vagy háromnegyede a hatvanas években született).

A Beatles - és a vele együtt feltűnő egyéb előadók, így a Searchers, a Gerry & The Pacemakers, Cilla Black vagy a Swinging Blue Jeans - egy életre beírták magukat a város történelmébe, ma pedig Liverpool fő turisztikai vonzerejét is a gombafejűek jelentik. A Beatles-iparág erősebb, mint valaha. Talán a legtöbb turistát vonzó múzeum a Beatles Museum, és rengetegen keresik fel a Cavern klubot vagy ülnek fel a Magical Mystery Tour feliratú autóbuszba, hogy megnézzék, hol lakott mondjuk Ringo Starr apja. Liverpool még a repülőterét is John Lennonról nevezte el.

Ettől azonban még tény marad, hogy a hatvanas évek második felére a merseybeat szavatossága lejárt, és a Beatlest leszámítva eltűntek a liverpooli előadók a listákról, a klubok bezártak, és a város gazdasági hanyatlása tovább siettette a folyamatot.

A brit világbirodalom összeomlásával a kezdetben rabszolga-kereskedelmen meggazdagodó Liverpool addig oly fontos kikötője elveszítette jelentőségét. Miután pedig a volt gyarmati piacok helyett Nagy-Britannia első számú kereskedelmi partnere az akkori Európai Gazdasági Közösség lett, már nem volt fontos egy kikötő a nyugati partvidéken, mindezek következtében Liverpoolt az átlagosnál jobban sújtotta a munkanélküliség, amely egyre növekvő feszültséget okozott a szegényebb, főleg bevándorlók lakta negyedekben, és végül az 1981 nyarán kitörő, több száz sebesülttel járó zavargások hívták csak fel a Thatcher-kormány figyelmét a helyzet súlyosságára. És ha mindez nem lett volna elég, az örök rivális városnak, az 50 km-re levő Manchesternek az Észak popzenei fővárosa címet is sikerült eloroznia Liverpooltól (a város az akkor sikert sikerre halmozó futballcsapataival vigasztalódhatott).

The Zutons

A merseybeat halála óta egy igazán jelentős liverpooli zenei színtér alakult csak ki a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, legismertebb képviselői az Eric's klubból induló Echo and the Bunnymen és a Teardrop Explodes voltak, de az övékénél jobban cseng manchesteri kortársaik neve. Onnantól kezdve Liverpool folyton a másodhegedűs szerepét játszotta Manchester mellett: hiába aratott nagy sikereket a Frankie Goes To Hollywood, az OMD vagy a Dead-Or-Alive, jelentőségük eltörpül a Smiths vagy a New Order mellett; a nyolcvanas évtized végén a "Madchester"-zenekarokra a liverpooliak csak a Farm és a La's kérészéletű sikerével tudtak válaszolni, míg az Oasis világsikerét a hamar elfeledett Space volt hivatott ellensúlyozni. Nem is beszélve a brit fiúbandák etalonjáról, a Take Thatről, vele szemben csak évekkel később sikerült az Atomic Kitten csajpop-kollektívát csatasorba állítani (az utolsó liverpooli No. 1 egyébként az övék), és említsük meg a Spice Girls feloszlása óta nem túl sikeres Melanie C-t is.

De mint minden rossz sorozat, Liverpool vesszőfutása is megszakadni látszik. Először csak röhöghettek a markukba a liverpudlik, hogy Manchester nem rendezhetett olimpiát, de aztán a kárörömön kívül más is jutott nekik. Először is a város látványos fejlődésnek indult, a városvezetés nagyobb súlyt fektetett a turizmusra, és az új évezredre mind többen kezdték elismerni a város értékeit. Végre a popsajtó is újra felkapta Liverpoolt: évtizedek óta nem látott pezsgés kezdődött a klubokban (melyek közül egyébként a Cream egy évtizedig a legfontosabb brit house klubok egyike volt), fiatal és izgalmas zenekarok jelentek meg hirtelen, így a Coral és a Zutons, amelyek a hatvanas évekhez visszanyúlva kreáltak friss hangzású popzenét, és máris a legsikeresebb új brit együttesek közé kerültek. Esetükben talán kissé nyomasztóan hathat a Beatles öröksége, bár még profitáltak ebből, hiszen azóta is Liverpool és a gitárzenekarok összetartozó fogalmak. Éppen ezért a nagy lélekszámú fekete vagy ázsiai közösség előadóira nem nagyon figyelnek oda, pedig ki tudja, talán innét jön a város következő nagy dobása.