Az igényes kommersztől a mulatósig - zenei rádiós körkép

Vágólapra másolva!
Még mindig akad rés a magyar zenés rádiók piacán, legalábbis erre engednek következtetni az elmúlt hetekben feltűnt új adók és a több régi rádión belül lejátszódott változások. Van már rock- és dzsesszrádiónk, "igényes kommersz" és "minőségi zenét" sugárzó adónk is. A rádiók nagy része úgy gondolja, a saját területén nincs vetélytársa, és még a nagy kereskedelmi adók is saját zenei arculatra törekszenek. Sőt, rockosodik a Sláger Rádió is.
Vágólapra másolva!

A fősodor

A vezető kereskedelmi rádiók szintén tudatában vannak a piaci réseknek, sőt keresik is őket, de a rádiós kínálat átrendeződésétől konkrétan nem tartanak. A két országos lefedettségű kereskedelmi rádió közül a Danubius Rádiónál, az elsőként létrejött hazai kereskedelmi adónál mindenesetre folyamatosan figyelik a piacot, próbálják az új piaci szereplőket megismerni. Nagyobb veszélytől azért nem tartanak, mert az újonnan született rádiók - szerintük - jóval inkább egy bizonyos rétegnek szólnak, mintsem a hagyományos rádióhallgató közönséget céloznák meg. A Danubius Rádió továbbra is az új mainstream zenék mellett a nyolcvanas-kilencvenes évek slágereit részesíti előnyben, és azt az arculatot és zenei kínálatot szeretné megőrizni, amiről az elmúlt évtizedekben ismertté és népszerűvé vált az adó.

Forrás: [origo]

"A Danubius egy olyan rádió, aminek a társaságában jó lenni" - vagy legalábbis ezt szeretné Vovesz Tibor, a Danubius Rádió programigazgatója. A magyar zenét szerinte előtérben tartják, így nemcsak az ORTT követelményei miatt, hanem a rádió profiljából adódóan is évek óta a magyar és külföldi zene arányában egyharmad jut átlagosan a hazai zenészek számára. Azt, hogy a hallgatók mit akarnak hallani, telefonos kérdőívek és fókuszcsoportos tesztelés útján próbálják megállapítani. A most indult rádiók Vovesz Tibor véleménye szerint nem rendezték még át a budapesti piacot, hiszen még nem elég markánsan rajzolódtak ki az adott rádiók zenei irányvonalai. Azt is elmondta, hogy a rádió arculatát vélhetően nem sokban fogja befolyásolni az új adók megjelenése, tehát a Danubius marad a bevált receptnél és zenéknél.

Ezt a véleményt osztja a jelenlegi piacvezető Sláger Rádió programigazgatója, Bolla Zsolt is. "A szöveges rádiók eddig sem befolyásolták a zenei rádiók piaci helyzetét. A most indult zenei csatornák pedig inkább egy adott zenei réteget céloznak meg" - hangoztatta. A Sláger Rádió jelenleg magasan vezet mind az országos, mind pedig a fővárosi adatok tükrében, a 18-49 éves korosztályt célcsoportjának tekintve 30 százalékos hallgatottságot tudhatnak magukénak országos szinten, ami Budapesten még magasabb is lehet, de a teljes népességre vetítve 25 százalékos hallgatottsági mutatókkal rendelkeznek. Piacvezető helyük megőrzése végett ők is folyamatosan tesztelik a hallgatóikat, épp jelenleg zajlik a Hallgatók Könyve elnevezésű teszt, melynek célja, hogy pontos képet kapjanak a rádióhallgatók véleményéről. A jelenlegi visszajelzésekből úgy tűnik, hogy elégedettségük mellett több rockzenére, valamint magyar dalokra vágynának a hallgatók, mely Bolla Zsolt szerint hamarosan meg is fog nyilvánulni a Sláger zenei kínálatában.

Forrás: [origo]

A Rádió 1, mint a piac harmadik igazán nagy szereplője, bár teljes országos lefedettséggel nem rendelkezik, ugyancsak megteheti, hogy a saját útját járja. "Egy haladó gondolkodású rádió előre néz, a saját céljait valósítja meg, és nem a másikkal foglalkozik" - véli McFly, a Rádió 1 programigazgatója. Egyedi hangzásvilágra törekszenek, és szerintük ennek tudható be, hogy Budapesten a 15-50 éves korosztályban a 2. helyen, míg a fiatalabbak 15-34 éves korosztályában a dobogó élén állhat a Rádió 1 a fővárosiak között. A kínálat itt is főleg a nemzetközi mainstream zenéken alapul, a különbség a fekete beütés, a többi kereskedelmi rádióhoz képest ugyanis erősebb a Rádió 1 az R&B területén. Hazai előadóktól kevesebb zenét játszanak, viszont ezt azzal próbálják ellensúlyozni, hogy több újdonságot mernek bevállalni, mint vetélytársaik.

A nemrégiben személyi változásokon átesett Juventus Rádió, immár új vezérigazgatóval az élen, lassan 18 éve szereplője a magyar rádiós piacnak. Talán az is hozzájárult a változásokhoz, hogy országos szinten jelenleg már csak a 4. legnépszerűbb a rádiók közül, pedig volt már dobogós is (itt is csak regionális rádióról beszélünk, hiszen teljes lefedettséggel nem rendelkezik). Véleményük szerint a fejlődés a piacon az élet rendje, hiszen a budapesti rádiós piac még mindig egy kiaknázatlan színtérnek számít. A változásoknak leginkább elébe menni szeretnének, és erre kívánnak törekedni az elkövetkezendő időszakban, de erről egyelőre konkrétummal nem tudtak szolgálni. Folyamatosan, havi rendszerességgel kapnak egy független kutatóintézettől a hallgatottsági adatokat, átlagban negyedévente egy-egy marketingkutatási projekt fut a termék, a rádióműsor és tartalom fejlesztése kapcsán. A többi kereskedelmi rádióhoz hasonlóan rendszeresen találkoznak a hallgatóikkal, így tőlük is kapnak visszajelzést. Ugyancsak a Juventus Médiához tartozik a Sztár FM is, amely inkább az idősebb korosztály szórakoztatását tartja szem előtt, régi slágerekkel és mulatós dalokkal is.

Átalakulóban van a Roxy Rádió is, hiszen a korábban a Danubius csoport kötelékébe tartozó Roxy Rádiót a Radio Group Műsorszolgáltató Kft. szerezte meg februárban. A budapesti rádióhallgató közönség előtt egykoron főleg elektronikus tánczenei műfajokra épülő rádióadóként ismertté vált adó az elmúlt két évben zeneileg és strukturálisan is nagy változáson esett át, és a többéves hagyománnyal szakítva a mainstream vonalat kezdték el követni. Ez nem volt pozitív hatással a hallgatottsági adataikra, és ki tudja, lehet, hogy pont ez vezetett a rádió nemrégiben történt eladásához is.

Inkei Bence - Fiák Krisztina