Kibicek a poptörténelemben

Mi köze Kojaknek a punkmozgalomhoz? Ki okozta Bob Marley halálát? Mit köszönhet a rockzene a képregényőrülteknek? Kiderül az alternatív zenei média rövid történetéről és rocktörténeti jelentőségéről szóló írásunkból sok egyéb mellett ez is. Fanzinok, forradalom tűzőgéppel és amatőr zeneőrültekből lett profik és médiasztárok története dióhéjban.

Más volt a helyzet Amerikában, ahol az ország adottságai miatt eleve inkább a saját város színterére koncentráltak a fanzinok, melyek között több rendkívül hosszú ideig kihúzta. A Los Angeles-i Flipside például 1977-től egészen 2001-ig létezett - igaz, a kezdetleges eszközökkel készített fénymásolt papírlapokból időközben rendes magazinná fejlődött ki, ám az újság által lefedett tematika nem változott, működése folyamán végig a punk és alternatív zene egyik tekintélyes újságjának számított. A ma működő punkfanzinok közül egyértelműen a San Franciscó-i Maximum RocknRoll lett az etalon: a nonprofit-szellemben működő MRR a szigorú értelemben vett punk zászlóshajójaként funkcionál a mai napig, bár sok kritikusa szerint az újság szektás és szűk látókörű világnézete példa arra, hogy hová jut a punk, ha túl komolyan veszi magát. Ettől függetlenül a Maximum RocknRoll igazi sikertörténet, 250-nél is több száma jelent már meg, és a műfajon belüli jelentősége elvitathatatlan.

A fanzinosdi a nyolcvanas évekre már teljesen elterjedt volt, és az internet megjelenése ellenére még az utóbbi tíz évben is számos új fanzin létesült, illetve működik ma is. Ezek már a legkülönfélébb témákban, zenei stílusokban vagy szubkultúrában is jelen vannak, és legtöbbjük nem is szeretne mást, mint a saját kis világán belül meghatározó fórumnak maradni, illetve alternatívaként szolgálni a mainstream médiával szemben. "Tapasztalatból tudom, hogy az üzleti alapon működő képes magazinok teljesen az üzleti érdekeknek vannak alárendelve, a tartalom csak másodlagos" - írta Russell Remains, a 2003-ban megszűnt, országos terjesztésű brit punkfanzin, a Fracture szerzője, aki vélhetően nem fog feltűnni egyhamar mondjuk a Q magazinban.

Éppen ezért viszont a hagyományos értelemben vett fanzin (tehát a saját kézzel, házilag összeeszkábált, nyomtatott és/vagy sokszorosított újság) lehetőségei is korlátozottak, és már az internet térnyerése előtt is világos volt, hogy a fanzinok olyan aktívan még egyszer már nem szólhatnak bele a történelembe, mint tették ezt a hatvanas-hetvenes években. Arról nem is beszélve, hogy az olyan új stílusok, mint a hiphop vagy az elektronikus zene különböző alfajai jelentősen megkönnyítették a zenekészítést, így jóval kevesebben vannak már, akik írni akarnak róla, sem mint akik csinálni. Ezzel egy időben természetesen hatalmas lehetőségek tárultak fel viszont az újonnan alapított internetes újságok (vagy e-zine-ek) előtt, de ez külön történet, melyre egy másik cikkben térünk ki részletesebben.

Még néhány szót megér a magyar fanzinszíntér is, mely előtt az ismert történelemi okokból csak a rendszerváltás idején szabadult fel az út (igaz, kis túlzással nálunk a fanzinok nemzetközi fénykora idején is létezett a forma, csak akkor szamizdatnak hívták). Mivel azonban Magyarországon írott zenei média nem igazán létezett korábban, és az internet megjelenéséig is csak kevés, kifejezetten rockzenével foglalkozó kiadvány élt meg a piacon, éppen ezért a fanzinoknak a kilencvenes évek elején a nyugatiaknál is komolyabb szerep jutott, hiszen akkoriban a zenei újságot gyakorlatilag a Popcorn és a Bravo jelentették, illetve az olyan, szintén alulról induló, tematikus lapok, mint a Metal Hammer, éppen ezért gyakorlatilag nem is létezett zenei média, érthető, hogy sokak számára ezt a fanzinok jelentették. A Genyó Szívó Disztroly, a Második Látás, a Marsbéli Krónika és a többi magyar fanzin tehát komolyabb hiánypótló szerepet töltött be, mint legtöbb külföldi testvérük, és e fanzinok szerzői közül néhányan (például Lévay Tamás, Pozsonyi Ádám vagy Rácz Mihály) feltűntek később a hagyományos médiában is. E magyar fanzinok nagy része viszont az internet betörésenek idejére már megszűnt, ezért új fanatikusokra várt (és vár ma is) a feladat, hogy az új kor követelményeihez alkalmazkodva hallassák a hangjukat.

Inkei Bence