A kínai demokrácia és más eltapsolt milliók

A Guns N' Roses hosszú évek óta készülő albuma, a Chinese Democracy már mindenféleképpen bevonul a rockzenei legendáriumba, akár megjelenik valaha is, akár nem. Az viszont, hogy minden idők legdrágábban elkészített lemeze lesz-e, még egyáltalán nem eldöntött kérdés. A Chinese Democracy története és még néhány lemez, amelyre vagyonokat költöttek a kiadók.

Az biztos, hogy függetlenül attól, elkészül-e valaha a lemez, a Chinese Democracy a rocktörténelem legendás albumai közé kerül majd. Ismert Brian Wilson és a Smile története, amikor is a Beach Boys-vezér idegösszeomlása miatt a felvételi munka megakadt 1967 januárjában, hogy aztán végül 37 évvel később, 2004-ben mégis a boltok polcaira kerülhessen az évtizedekig jegelt lemez, melynek költségei nemcsak a Chinese Democracy-hoz képest törpülnek el, de néhány másik híres lemez is megelőzte ebben.

The Mothers Of Invention: Freak Out! (1966)

A rocktörténelem egyik első dupla- és koncept albuma "a saját jogán" is a műfaj klasszikusai közé tartozik, de az már kevésbé közismert, hogy Frank Zappa és együttese egyben a korszak egyik legköltségesebb lemezét is megcsinálta. A magát fehér bluesegyüttesként meghatározó Mothers Of Inventiont az emelte ki az undergroundból, hogy betévedt egy koncertjükre Tom Wilson, a korszak egyik legfontosabb producere, aki olyan korszakalkotó előadók csúcslemezein működött közre, mint Bob Dylan, a Velvet Underground vagy Simon and Garfunkel. Wilson egyből észrevette a zsenit Zappában, és leszerződtette zenekarát kiadójához, és ami legalább ilyen fontos, korlátlan büdzsét ígért nekik a lemez elkészítéséhez.

Az együttes (amely akkor még csak szimplán Mothers volt) 1966 márciusában vette fel az albumot, ám Wilson - aki az ítélőképességét befolyásoló mértékben fogyasztott LSD-t akkoriban - annyira belelkesedett, hogy hozzávetőlegesen 35 ezer dollárt költött a lemezre, ami akkoriban hatalmas pénz volt, főleg, hogy mindezt egy avantgárd, távolról sem közönségbarát zenekar lemezére költötték. Mivel a lemez természetesen nem lett kereskedelmi siker (akkor 30 ezer példány kelt el belőle), Wilson akkoriban nem volt túl népszerű az MGM kiadónál, és a Mothers Of Invention következő lemeze már csak harmadannyi költségvetéssel gazdálkodhatott. Manapság már ez persze senkit sem érdekel, hiszen azóta a Freak Out! elvitathatatlanul ott van minden idők legfontosabb lemezei között.

Van Dyke Parks: Song Cycle (1968)

A dalszerző, énekes és volt gyermekszínész Van Dyke Parks elsősorban a már említett Smile révén került be a rockzenei enciklopédiákba, hiszen a lemezen ő volt Brian Wilson szövegíró partnere. Parks szövegei élénk ellenkezést váltottak ki a Beach Boys többi tagjából, különösen a Wilson ellenpontjául szolgáló Mike Love-ból, de a mű végül nem emiatt, hanem Wilson mentális állapota miatt nem készülhetett el (legalábbis a maga idejében nem). Parks egy évvel később, 1968-ban felvette saját debütáló lemezét, a Song Cycle-t, amely sokban merített Wilsontól, de még nála is merészebb és grandiózusabb vállalkozás volt: a nagyzenekarra hangszerelt, barokkos, pszichedelikus popzene mellett ugyanis folk, ragtime, jazz, Broadway és klasszikus zenei elemek is keveredtek a lemezen.

Az pedig, hogy mindez létrejöhessen, nem kevés pénzbe került: zenészek, stúdióidő és persze elsőrangú stúdiótechnika, ezeket mind ki kellett fizetni, és a Warner Bros. állta is a cechet becsülettel, hiszen meg volt róla győződve, hogy a Pet Sounds és a Sgt. Pepper után ez lesz a következő nagy dobás a hatvanas évek zenéjében. A kritikák nem is fukarkodtak az elismeréssel, azonban a közönség érdeklődését nem sikerült felkelteni, és a Song Cycle eladási példányszáma még a 10 ezret sem érte el. A Warner végül egész oldalas újsághirdetéseket jelentetett meg, melyben úgy fogalmazott, hogy a kiadó 35 509 dollárt veszített az év lemezén, és arra kérte a hallgatókat, hogy küldjék vissza példányukat a kiadóhoz, cserébe kapnak két új lemezt is - egyet maguknak, egyet pedig azért, hogy kiműveljék a barátaikat. A húzás nem jött be, a Song Cycle pedig a maga 48 ezer dolláros költségével sokáig minden idők legdrágább lemezének számított. Azt persze mondani sem kell, hogy a szakma klasszikusként tartja számon, ami az évek során vigaszt nyújthatott Parksnak.

Queen: A Night At The Opera (1975)

Egy példa arra, hogy a költséges lemez nem feltétlenül jelent bukást. A Queen negyedik albuma 1975 novemberében jelent meg, és egyből elhódította a büszke címet Van Dyke Parkstól, de ennek ellenére is hatalmas siker lett. Persze, hogy is lehetne bukás egy olyan lemez, amin rajta van a Bohemian Rhapsody - minden idők egyik legsikeresebb kislemeze, melyhez egyébként az egyik első igazi videoklip is készült. A hat különböző stúdióban rögzített lemez akkor 45 ezer fontba került, és csak ha figyelembe vesszük, mennyit inflálódott a font azóta, akkor lehet fogalmunk az összeg valódi értékéről.

A producer a Chinese Democracy történetéből már ismert Roy Thomas Baker, aki partner volt Freddie Mercury és a többiek vad ötleteire, és nem átallott egy héten keresztül napi 12 órát dolgozni azzal, hogy Mercury, Brian May és Roger Taylor hangját többszörözze meg az operabetéthez (így lett a hatás olyan, mintha egy teljes kórust alkalmazott volna), de végül megérte. Az albumot csak Nagy-Britanniában milliónál is többen vásárolták meg azóta, de a világon mindenütt bombasiker lett, Amerikától (itt 3 és fél millió példánynál jár most) Japánig.