Törlik Kylie Minogue koncertjeit

Vágólapra másolva!
Az emlőrákból felgyógyult énekesnő szombati fellépését influenzája miatt nem tudta befejezni, és most a hétfői és keddi koncertjeit is elhalasztották.
Vágólapra másolva!

Az ausztrál világsztár újév előestéjén ott folytatta, ahol 2005 májusában, a Showgirl című világturné akkori brit előadás-sorozata közben diagnosztizált mellrákja miatt kényszerűen abbahagyta: Londonban adott hatalmas sikerű koncertet.

Ezen a héten Manchester volt soron, de már a szombati előadást is nem egészen egy óra után félbe kellett szakítani, mert a 38 éves sztár nem bírta tovább hanggal, és influenzájára hivatkozva levonult a színpadról.

Vasárnap este a szervezők bejelentették, hogy törölték a hétfői és a keddi manchesteri fellépést is, miután az orvosok "mérsékelten súlyos légúti fertőzést" állapítottak meg az énekesnőnél. Szóvivője szerint orvosai ragaszkodtak ahhoz, hogy Kylie Minogue "a legközelebbi jövőben" még ne álljon színpadra.

A szervezők mindazonáltal azt tanácsolják a törölt hétfői és keddi manchesteri koncert jegytulajdonosainak, hogy őrizzék meg belépőjüket, mert azok érvényesek lesznek az új időpontokra. Az azonban egyelőre nem ismert, hogy a két előadást mikor tartják meg. Kylie Minogue hét koncertet adott Londonban, a Wembley fedett arénájában; Manchesterben hat fellépése lett volna.