Beyoncé szülinapi ajándéka

Vágólapra másolva!
Amerikában a 25. születésnapját ünneplő Beyoncé Knowles albuma nyitott az élen a leginkább az MTV díjátadója által befolyásolt héten. Angliában újra a Snow Patrol áll az első helyen, a németeknél pedig a Pur nevű csapat kezdett a csúcson. Nálunk az Omegának köszönhetően véget ért Rúzsa Magdi egyeduralma.
Vágólapra másolva!

Németországban az idén megalakulásának huszonötödik évfordulóját ünneplő stuttgarti zenekar, a Pur debütált az első helyen Es ist wie es ist címen megjelent nagylemezével. Erről a Weil du bei mir bist című szerzemény került a kislemezlistára. A második helyen Németország jelenleg egyik legkreatívabb rappere, Bushido nyitott legújabb korongjával, amely a Von der Skyline zum Bordstein zurück címet kapta. Egy éven belül ez már a negyedik kiadvány, ami a berlini rapper nevéhez fűződik, melyek közül mind a Top 10-ben kezdett. A tavalyi év végén kiadott Staatsfeind Nr. 1 című lemezt idén februárban a Nemesis néven megjelent kiadói válogatásalbum követte. Márciusban a legjobb live előadónak járó díjat vehette át az ECHO, német zenei díjkiosztón, amit rajongóinak a Deutschland gib mir ein Mic! című live kiadvánnyal köszönt meg. Legújabb nagylemezével eddigi legjobb helyezését érte el az albumlistán, melyről a címadó dal került fel a kislemezlista húszas mezőnyébe.


A negyedik helyen a német Blind Guardian nevű metálcsapat A Twist in the Myth című anyaga kezdett. A lemezről már február utolsó napjaiban kiadásra került a Fly című dal, azonban az énekes, Hansi Kürsch középfülgyulladása miatt a stúdiómunkálatok csúsztak, így az április-májusra tervezett megjelenés csak most válhatott valóra. A Top 10-ben nyitott még Beyoncé és az Audioslave új nagylemeze, előbbi az ötödik, utóbbi a nyolcadik helyet megszerezve.

Freddie Mercury válogatásalbuma a tizenharmadik helyre iratkozott fel, melyről a Love Kills című dal 2006-os remix változata a kislemezlista nyolcvanharmadik pozíciójában debütált. Hamarosan a németeknél is a listára kerül Pink U + Ur Hand néven ismertté vált slágere, ami az albumot most visszajutatta a Top 20-ba. Huszonharmadikként egy újabb német rapper debütált a charton. A korábban az Eins Zwo nevű hip-hop csapatból ismert Dendemann Die Pfütze des Eisbergs címmel jelentette meg új nagylemezét. Erről a 3 1/2 Minuten-hez készült videóklip, ami D'Angelo Untitled (How Does It Feel) című klipjének egy újabb értelmezése.

A huszonkilencedik és a harmincadik pozíciót egy-egy elektropop csapat szerezte meg. A Northern Lite az Unisex, az And One pedig Bodypop című albumával került a listára. A német slágerzenét játszó Amigos nevű duó egy válogatáslemezzel örvendeztette meg rajongóit, a Die grossen Erfolge című kiadvány jelenleg a negyvenötödik legjobban fogyó nagylemez. 3 Akkorde für ein Halleluja néven még 1989-ben jelentetett meg a Toten Hosen egy videókazettát. Most ez a TV fellépéseket és intejúkat tartalmazó kiadvány került DVD-n a boltok polcaira, valamint a lista negyvenhatodik helyére. Rebekka Bakken az ötvenedik pozícióban nyitott új, I Keep My Cool című korongjával. Az érdeklődők hamarosan hazánkban élőben is hallhatják a norvég énekesnőt, aki október 5-én a Millenáris Teátrumban ad koncertet. A kislemezeknél Robbie Williams és a Rudebox nyitott az első helyen, rácáfolva azokra a hírekre, hogy a stílusváltás nem tesz jót karrierjének.


Idehaza egy Égi jel kellett ahhoz, hogy Rúzsa Magdolna átadja vezető helyét. Az Omega új nagylemeze ezzel a Megasztár győztes tizennégy hete tartó sikerének vetett véget. A Top 10-ben Rihanna albuma lépett előre egy helyezést, míg L.L. Junior rögtön tizenegyet ugorva került a nyolcadik pozícióba Olaj a tűzre című albumával. A húszas mezőnybe szintén a múlt héten a legjobb negyvenben feltűnt korongok érkeztek meg, köztük az A Két Zsivány nevű formáció, az R-Go Retro-ja és a buddhista papok nagylemeze. Rajtuk kívül újra itt van a Románcok nevű csapat is a Virágeső-vel.

Beyoncé nálunk a huszonharmadik helyen kezdett, míg a másik "szülinapos" Freddie Mercury három pozícióval lejjebb debütált. A kislemezeknél nemrégiben az első helyet is megjárta a Neo a Record Straight-tel, amit most a huszonötödik helyen követ a Maps for a Voyage című nagylemezük. Utolsó új belépőként a Blind Guardiant üdvözölhetjük harmincötödikként.

Schantl László