Már most tarol a karácsony a listákon

Vágólapra másolva!
Karácsony közeledtével egyre több válogatás- és best of-kiadvány kerül a nemzetközi listák élére. Amerikában, ennek köszönhetően egy aktuális slágereket felvonultató lemez, a briteknél pedig a Jamiroquai válogatásalbuma nyitott az élen. Németországban Robbie Williams három hete áll a csúcson, nálunk második hete a NOX új korongja, a No. 1.
Vágólapra másolva!

A brit albumlista ötvenes mezőnyébe nem kevesebb, mint tizenhét nagylemez került be új jelzéssel, melyek nagy része egy-egy előadó válogatáslemeze. Ezek közül rögtön az első helyen nyitott az immár tizennégy éve a funk, az acid jazz és a diszkó alapjait sikeresen kombináló Jamiroquai. A sportautómániás és a lesifotósokkal többször összeütközésbe kerülő Jay Kay vezette formáció eddig megjelent hat nagylemeze közül kivétel nélkül mind az első háromban nyitott, melyekből három a pole pozíciót is megszerezte. Ez mindjárt az 1993-as debütlemezzel, az Emergency on Planet Earth-szel sikerült, amit később a Synkronized és az A Funk Odyssey című anyagokkal tudtak megismételni. A mostani karrierösszegzés a kiadóval lejárt szerződés eredménye, így a High Times: Singles 1992-2006 című válogatásanyagon - melyből 78 957 darab kelt el az első héten - minden eddigi nagy sláger elhangzik. Megtalálható az áttörést meghozó Too Young to Die és további olyan Top 10 slágerek, mint a Virtual Insanity, a Cosmic Girl, a Canned Heat vagy a tavalyi Feels Just Like It Should. Ezenkívül természetesen a csapat egyetlen No. 1 sikerdala, a Godzilla című filmben is elhangzó Deeper Underground, valamint két vadonatúj szerzemény a Runaway és a Radio.

Forrás: [origo]

Jamiroquai


A Pop Idol, az American Idol és a The X-Factor néven futó tehetségkutató versenyek zsűrijében egyaránt helyet foglaló Simon Cowell legutóbbi nagy dobása zenei színtéren az Il Divo pop-opera kvartett nevéhez fűződik. Most ezt a vonalat tovább folytatva került a piacra az Angelis nevű zenei projekt azonos című bemutatkozó lemeze, ami a lista második helyén nyitott. A formáció tizenegy és tizennégy év közötti kórista gyermekekből áll (egyaránt három fiú és három lány), akik olyan klasszikus dalokat énekeltek fel a lemezre, mint a May It Be (Enya), az Angel (Sarah McLachlan) és a Pie Jesu. Karácsony közeledtével nem meglepő a Silent Night feltűnése sem a korongon. A múlt heti No. 1 album, a The Sound of Girls Aloud - The Greatest Hits a harmadik pozícióba szorult vissza, viszont két hét alatt bearanyozódott.

Az ír énekes-dalszerző Damien Rice második albuma - mely egyszerűen csak a 9 címet kapta - a negyedik helyen debütált. A folkos beütésű, túláradóan érzelmes zenében utazó művész első nagylemeze már 2002-ben megjelent és csupán a nyolcadik pozícióig jutva vált belőle tripla platina korong az Egyesült Királyságban. Erről több szerzemény is szerepelt különböző sorozatok (Alias, Lost, CSI: NY - New York-i helyszínelők) betétdalaként illetve a Közelebb (Closer) című filmben. Az új anyag Írországban egyből az élen nyitott, melyről hamarosan a 9 Crimes című dal kerül kiadásra. Az elmúlt hetekben a klasszikus műfajt képviselő előadók közül Elaine Paige és Michael Ball hanghordozói kerültek a listára, akikhez most Serenade című kiadványa kapcsán Katherine Jenkins is csatlakozott. A walesi mezzo-szoprán énekesnő albuma az ötödik helyet szerezte meg, melynek egyik különlegessége, hogy Bryan Adams (Everything I Do) I DoIt for You című dalát olaszul (Quello Che Faro) hallhatjuk, melyben nem más, mint maga a kanadai sztár kísér gitáron.

MySpace

Damien Rice


Motion in the Ocean című harmadik nagylemezével - két No. 1 album után - csak a hatodik helyet tudta megszerezni a McFly nevű fiúcsapat. A korong ennek ellenére már két No. 1 sikertdalt fialt az év folyamán, ezenkívül a fiúk szerepeltek a Lindsay Lohan főszereplésével készült romantikus vígjátékban, a Ilyen a formám-ban (Just My Luck). A tengerentúli listákra ezután sem sikerült betörniük, a szigetországban viszont következő kislemezükkel a karácsonyi első helyért is harcba szállnak, hiszen a dupla A-oldalas Sorry's Not Good Enough/Friday Night kislemez december 18-án kerül a boltokba. A két következő új belépő egy-egy veterán előadó új kiadványa. Elsőként a hetedik helyen az idei BRIT díjkiosztó gálán különdíjjal jutalmazott Paul Weller teljes karrierjét átölelő Hit Parade című négylemezes kiadvánnyal találkozhatunk. Miután a brit énekes-dalszerző júniusban egy koncertlemezzel lepte meg rajongóit, most kronológiai sorrendben adta ki legnagyobb sikereit. Az első lemezen az őt híressé tevő Jam-ben töltött időkben íródott slágerek hallhatók, a másodikon következő zenekara, a Style Council sikerei hangzanak el, míg a két utolsó lemez az 1992-ben indult szólókarrierjének dalait tartalmazza. Tony Bennetthez hasonlóan Cliff Richard is egy duettlemezzel jelentkezett, ami Two's Company: The Duets címmel a nyolcadik pozícióban nyitott. A brit listák történetének egyik legsikeresebb előadója ezen az anyagon olyan neves sztárokkal énekel együtt, mint Sarah Brightman, Elton John és Olivia Newton-John.

Forrás: Red Dot

Magic Numbers


A két testvérpárból álló Magic Numbers Those the Brokes című második albuma éppen lemaradt a Top 10 helyezésről, mivel a tizenegyedik pozícióban debütált. Erről első kislemezsikerként a Take a Chance került a listákra. A tavaly nyáron megjelent bemutatkozó lemezüket a Mercury zenei díj várományosainak listájára is felterjesztették, amit ugyan nem nyertek meg, viszont a lemezből több mint 600 ezer darabot vásároltak a szigetlakók, amivel kiérdemelték a duplaplatina státuszt. A Top 20-ban kezdett még egy ABBA válogatásalbum is, az egyszerűen csak Number Ones-ra keresztelt korong a tizenötödik pozíciót szerezte meg. A svéd sikercsapatnak az évek folyamán már számos best of lemeze jelent meg, melyek közül a Gold - Greatest Hits című 1999-ben összesen öt hétig állt az élen, ez is magyarázza a jelenlegi szerényebb helyezést.

A slágergyűjtemények sora a húszas mezőny alatt is folytatódik. Moby a Go - The Very Best of Moby című kiadványon gyűjtötte össze eddigi legnagyobb sikereit. A New York-i elektronikus zenész első sikerét éppen tizenöt éve aratta a válogatásalbum címéül is választott Go című dallal, ami a Twin Peaks sorozat ismert dallamára épül. A Richard Melville Hall néven született előadó később olyan slágerekkel növelte népszerűségét, mint a Feeling So Real, a Why Does My Heart Feel So Bad? és a We Are All Made of Stars. Ezek mind megtalálhatók a karrierjét átfogó anyagon, ugyanúgy, mint a legújabb sláger, a New York, New York melyet Debbie Harry-vel közösen rögzített, valamint a közelmúltban a Mylene Farmer segítségével a francia kislemezlista élét megjárt Slipping Away. Érdekesség, hogy míg a lemez az európai listákon szépen szerepel, addig az Államokban két hete csak a százötvenharmadik helyen sikerült debütálnia.

A 15 éve pályán levő brit indie zenekar, a Charlatans idén tavasszal jelentette meg kilencedik nagylemezét, ami Simpatico címmel került a tizedik helyre. Tim Burgess és csapata az év végére egy best of koronggal lepte meg rajongót és a Forever. The Singles. című kiadvánnyal a harmincnyolcadik helyre iratkoztak fel. A bandának 1998-ban már jelent meg válogatáslemeze, Melting Pot címmel, azóta azonban négy új lemezzel gyarapodott stúdióanyagaik száma, így ezen a korongon a korábbi slágerek mellett már a Love Is the Key, a Forever, az Up at the Lake és a Blackened Blue Eyes is helyet kaphatott.

Forrás: www.fromamouth.com/milkymoon

Joanna Newsom


Az ötvenes mezőnyben nyitott még a dalait főként hárfán és zongorán előadó dalszerző-énekesnő, Joanna Newsom, akinek Ys című második korongja a negyvenegyedik helyen debütált. Őt követi a hetvenes évek népszerű brit csapatának, a 10CC-nek válogatáslemeze, a Greatest Hits...and More. A kétlemezes kiadványon a csapat három brit No. 1 felvétele (Rubber Bullets, I'm Not in Love, Dreadlock Holiday), valamint a később kivált Godley & Creme közös sikere, a Cry is megtalálható.

A sheffieldi Long Blondes Someone to Drive You Home című bemutatkozó lemeze a negyvennegyedik helyen nyitott. A Kate Jackson vezette indie popzenekarnak eddig két dala (Weekend Without Makeup, Once and Never Again) került a kislemezlista harmincas mezőnyébe. Julio Iglesias Romantic Classics című anyaga a brit charton most szerepel először, ahol új belépőként a negyvenhetedik pozíciót szerezte meg. A Drive és az I Want to Know What Love Is című dalokat is tartalmazó album szeptember közepén a tengerentúl a negyvenharmadik helyen nyitott, Spanyolországban pedig a Top 10-et is megjárta. Eggyel lejjebb az ír Foster & Allen duó At the Movies című kiadványa debütált. A negyven mozisláger között elhangzik többek között a Love Is All Around és az I Will Always Love You is a két úriember által gitáron és tangóharmonikán kísérve.

JJ Cale és Eric Clapton közös lemeze a The Road to Escondido a brit listán csak az ötvenedik helyet szerezte meg. Európa többi országában az album sokkal jobban teljesített, elég csak Norvégiát és Ausztriát (3. hely) megemlíteni. Az ötvenes listán egyedül Pink korongja tudott feljebb kerülni, a legnagyobbat pedig a The Who múlt héten megjelent anyaga esett vissza, az Endless Wire harminc pozíciót zuhant.

A kislemezlistán a Westlife került egyből az élre a The Rose című dallal. Az ír fiúcsapat ezzel tizennegyedik No. 1 sikerét tudhatja magáénak a brit listán, amivel beérték Cliff Richardot. A veterán énekesnek negyven évre volt szüksége ennek a számnak az eléréséhez, amit Shane, Mark, Kian és Nicky hét és fél év alatt teljesített. Maga a dal nem meglepő módon egy feldolgozás, amivel Bette Midler 1980-ban három hétig állt a tengerentúl a Hot 100 harmadik helyén, az a változat azonban nem került fel a brit listára. Meg kell még említeni az All Saints és a Sugababes nevét, mivel előbbi lánycsapat a harmadik, utóbbi a nyolcadik helyre tört előre. Bár a Sugababes-nél jelenleg a rivális lánycsapatok jobban teljesítenek, az Easy helyezése jobb, mint legutóbbi kislemezüké és egykori csapattársuk, Mutya Buena George Michaellel közösen felvett dalánál is feljebb állnak. Madonna a Jump-pal a címéhez méltóan karrierje legnagyobb ugrását tudhatja maga mögött. A új sláger nem kevesebb, mint ötven helyet lépett előre. Ezenkívül úgy tűnik, a Gnarls Barkley is kezd azonosulni dalai címével. Míg tavasszal a Crazy című slágerük mindenkit megőrjített, addig a dupla A-oldalas Who Cares?/Gone Daddy Gone tényleg nem sokakat érdekelt, hiszen csak a hatvanadik pozíciót tudták megszerezni.