Csajok gitárral és dobbal

Bár a szélesebb közvéleményhez csak azok a girl groupok jutnak el, melyekben a lányok csak a hangjukat és külsejüket adják a zenéhez, szép számmal vannak olyan zenekarok, amelyek csak nőnemű tagokkal rendelkeznek. Összeállítás a legfontosabb női rockzenekarokról, a kezdetektől máig.

2. The Runaways (1976)

A Runaways volt az első igazán átütő (bár igazán nagy kommerciális sikerről még velük kapcsolatban sem beszélhetünk) női rockzenekar, amely feltehetőleg tinilányok tízezreit ösztönözte arra, hogy babázás helyett inkább ragadjanak gitárt és alapítsanak zenekart. A legférfiasabb műfajt, a nyers, riffelős, kifejezetten macsós hard-rockot választották, megfűszerezve egy jó adag amerikai proto-punk húzással és hozzáállással, ez pedig érdekes módon kifejezetten jól passzolt ezekhez a hamvas arcú, bőrbe és farmerbe öltözött tizenéves lányokhoz.

És ugyan a felszínen ez "csak" egy klassz rocklemez, ügyes refrénekkel és gitárszólókkal és mindennel, ami kell, egyben mégis az egyik leghangosabb és legvagányabb kiáltvány, ami a női egyenjogúsággal kapcsolatban valaha is született. Ezen kívül pedig azt se felejtsük el, hogy itt kezdte pályafutását Joan Jett és az első gitárhősnő, Lita Ford is. Szomorú aktualitás, hogy a zenekar dobosa, Sandi West nemrég hunyt el.

3. The Raincoats - Odyshape (1981)

Amikor 1976-77-ben Angliában berobbant a punk, úgy tűnt, hogy minden lehetséges. Sztárokká válhattak rosszarcú, öreg, mogorva alkoholisták (Stranglers), testi fogyatékosok (Ian Dury), meg úgy egyáltalán mindenki, akinek addig esélye sem lett volna, mert nem volt elég fotogén, nem elég rádióbarát vagy egyszerűen csak nem tudta rendesen behangolni a gitárját. Így tiszta sor, hogy ez a közeg kedvezett a lányzenekarok új generációjának is. Noha a klasszikus, köpködős-nihilista punk éra másfél éve alatt még nem volt számottevő a hölgyek jelenléte, a posztpunk elvonatkoztatottabb, furcsább világában már inkább otthon érezték magukat.

Sorra alakultak a döntően női dominanciájú és persze kizárólag női tagokkal felálló zenekarok, leghíresebb mind közül talán a mindössze 14 éves énekesnővel, Ari Uppal bemutatkozó Slits, a svájci Kleenex (vagy Liliput), de ehhez a korszakhoz kapcsolható még a ska revival-ban utazó Bodysnatchers, amely jelentőségében ugyan nem mérhető a többi 2-tone-os pályatárshoz, abban a tekintetben viszont mindenképpen egyedülálló, hogy női-ska banda azóta sem igazán bukkant fel. A leginvenciózusabb alkotás pedig, ami ebben a 3-4 évben született, a londoni Raincoats nevéhez fűződik: Odyshape című, sorban a második lemezük a poszt-punk korszak egyik legméltóbb lezárásaként is felfogható. Időtlen és különleges atmoszférájú, egyszerre minimalista és progresszív, folkos és experimentális, ugyanakkor pedig még mindig bőven popzene; dallamos és megkapó.

4. Girlschool - Hit and Run (1981)

Egy újabb '81-es lemez és egy újabb londoni zenekar, de a stílus már egészen más. A Girlschool a brit heavy metal új hullám, azaz a NWOBHM egyetlen női zenekara, sőt mi több, rajtuk kívül a gyengébbik nem képviselői gyakorlatilag egyáltalán nem is vettek részt ebben a mozgalomban - hiába, a heavy metal világa alapvetően máig férfi-dominanciájú. A Judas Priest és az Iron Maiden stadion-metálja helyett, inkább a Motörhead féle (mely zenekarral egyébként közös kislemezt is készítettek) koszos, gyors utcai-rock'n roll mellett tették le a garast, és ezek a csinosnak egyáltalán nem mondható, bőrcuccokba bújt, szakadt csajok sem energiában, sem pedig keménységben nem maradtak le a nagy példakép mögött.

Persze a korszak másik nagy stílusirányzatának, a pop vagy haj-metálnak is megvolt a maga csajzenekara, és bár látszólag ez a vonal sokkal jobban passzol a hölgyek lelkivilágához, a dögös, miniszoknyás, feltúrt hajú Vixen, Bon Jovi-ra hajazó, középutas hard-rockjával mégis jóval szürkébb és érdektelenebb - bár kétségkívül sikeresebb - volt, mint a Girlschool.