Újra Robbie Williams Európa kedvence

Vágólapra másolva!
Számos európai ország listájának élén, így a briteknél és a németeknél is Robbie Williams Rudebox című albuma nyitott az élen. A tengerentúl egy tévésorozat sztárja szerezte meg az első helyet, amit nálunk továbbra is Ákos őriz.
Vágólapra másolva!

A szigetországban az első négy pozícióban új belépő albumokkal találkozhatunk, ennek következtében három hét után került le az élről a Killers lemeze, ami az ötödik helyre szorult vissza. Az első helyet Robbie Williams hetedik stúdióalbuma szerezte meg, rácáfolva ezzel számos negatív kritikára. A Rudebox-ból egy hét alatt 147 236 darab kelt el, amivel máris aranylemez. Bár az egykori Take That sztár karrierje folyamán nem először debütált a brit lista élén, az eladási adatok tükrében az 1998-ban megjelent I've Been Expecting You című nagylemeze óta ez a korong produkálta az első hét nap alatt a legkevesebb példányszámot. A többnyire popdalokkal sikeressé váló Mr. Williams új anyagának producerei között olyan nevekkel találkozhatunk, mint William Orbit, a Pet Shop Boys, Mark Ronson és Joey Negro, ez is mutatja, hogy most egy kis kitérőt tett a dance műfaj irányába. Az új anyagon szerepel a Robbie szerzőpárosaként is nevet szerző Stephen 'Tin Tin' Duffy által 1985 elején sikerre vitt Kiss Me című dalnak a feldolgozása, valamint Manu Chao2000-es Bongo Bong (Je Ne T'Aime Plus)-je, melyben Lily Allen a háttérénekesnő. A címadó dal után november 13-án a Lovelight kerül következő kislemezként a boltokba. Robbie-val kapcsolatos hír, hogy a legnagyobb sikereit felvonultató Greatest Hits albuma a múlt héten a szigetországban - hatodikként az énekes kiadványai közül - túllépte a kétmilliós határt.

Forrás: MTI

Robbie Williams


A My Chemical Romance új nagylemeze Amerikához hasonlóan a második pozícióban nyitott. A Gerard Way vezette csapat The Black Parade című korongjáról elsőként kiadott Welcome to the Black Parade két hétig vezette a brit kislemezlistát, míg az áttörést meghozó Three Cheers for Sweet Revenge Angliában a harmincnegyedik helyig jutott. A szigetlakók viszonya a bandával kapcsolatban meglehetősen vegyes. Míg most a listákon szépen szerepelnek, addig a nyár folyamán két fesztiválon (Reading, Leeds) is flakonokkal dobálták meg őket a színpadon, a brit zenészek közül pedig főként a Kasabian támadta őket a sajtóban. Október közepén a Towers of London (egy londoni rockzenekar) egyik tagja pöckölt égő cigarettát a MCR dobosa felé, egy Oxford Street-i fellépés alkalmával.

A dobogó harmadik fokára Meat Loaf iratkozott fel a Bat Out of Hell sorozat harmadik, The Monster Is Loose című darabjával. Az album produceri munkálatait ezúttal Desmond Child (Aerosmith, Bon Jovi, KISS) végezte, a dalok felét azonban hosszas jogi viták után mégis Jim Steinman szerzeményei teszik ki. Köztük az első kislemezdalként kiadott It's All Coming Back to Me Now című dallal, melyben a norvég énekesnő, Marion Raven Meat Loaf duettpartnere. További közreműködőként feltűnik a lemezen Brian May, Steve Vai és Patti Russo. Meat Loaf után még egy veterán előadót üdvözölhetünk a listán Rod Stewart személyében, aki a tengerentúlon két hete az első helyen debütáló Still the Same...Great Rock Classics of Our Time című nagylemezével a negyedik helyet szerezte meg. A feldolgozásdalokat felvonultató anyag már a huszonkilencedik Top 10 albuma az énekesnek. A tízes mezőny utolsó új belépője John Legend Once Again című második nagylemeze. Az R&B-soul énekes bemutatkozó albuma Nagy-Britanniában a tizenkettedik helyig jutva vált platinalemezzé.

Meat Loaf


How to Get Everything You Ever Wanted in Ten Easy Steps címmel a tizenötödik pozícióban debütált az Ordinary Boys harmadik nagylemezével. Az indie rockzenekarból popsztárrá vált csapat a nevét egy Morrissey dalcímből választotta, és a sikert számára az idei Celebrity Big Brother nevű valóságshow hozta meg, melynek egyik bentlakója az énekes Samuel Preston volt. Ezután a kislemezlistán két Top 10 sikerdalt is elkönyvelhettek maguknak. Az új albumról a Lonely at the Top című szerzemény a tizedik helyig jutott. A Top 20-ba két albumnak sikerült visszakapaszkodnia: Lemar The Truth About Love című korongja a harmincadik helyről ugrott a tizenhetedikre, melyről november 20-án érkezik a Someone Should Tell You című dal, míg a Kasabian egyet javított Empire néven megjelent lemezével, melynek következő slágere a Shoot the Runner.

Az ötven legkelendőbb album között új kiadványaiknak köszönhetően újra feltűnt egy Meat Loaf válogatásalbum a huszonharmadik helyen, valamint két Rod Stewart best of lemez is a negyvenedik és a negyvenharmadik pozícióban. Az egyetlen új helyezett a számos musicalben szereplő Elaine Paige Essential Musicals című nagylemeze, ami negyvenhatodikként nyitott. Ezen olyan híres darabokból csendülnek fel betétdalok, mint az Operaház fantomja (All I Ask of You), a Hair (Aquarius) vagy az Evita (You Must Love Me). Az idén ötvennyolc éves énekesnő legnagyobb sikerét a slágerlistákon 1985-ben aratta az I Know Him So Well című dallal. A Chess című musicalben elhangzó szerzeménnyel Barbara Dicksonnal közösen négy hétig álltak a lista élén.

Forrás: www.ordinaryboys.co.uk

The Ordinary Boys


A korábban kiadott albumok közül Beyoncé, a Keane és Christina Aguilera anyagai javítottak. A Destiny's Child egykori üdvöskéjének a B'Day című korongáról kimásolt Irreplaceable kilencet lépett előre a kislemezlistán. A Keane-től hamarosan a Nothing in My Way című dallal, Christina Aguilerától pedig a Hurt-tel találkozhatunk a listákon. A Gnarls Barkley St. Elsewhere néven megjelent albumáról újabb két dalhoz készült videoklip (Gone Daddy Gone, Who Cares?), melyeket már játszanak a zenei csatornák. A duó debütlemeze huszonnyolc pozíciót ugorva került vissza az ötvenes mezőnybe.

A kislemezlistán a McFly Star Girl című dala vette át a vezetést, melyből ügyes eladási taktikáknak köszönhetően 54 802 darab talált gazdára. Idén ez már a második No. 1 sikere a fiúbandának, amelynek harmadik albuma Motion in the Ocean címmel november 6-án kerül a boltokba. A második helyen a holland DJ, Fedde Le Grand és a Put Your Hands Up for Detroit debütált, így a Girls Aloud csak a harmadik pozíciót tudta megszerezni. Érdemes még megjegyezni a tizenegyedikként kezdő Yeah Yeah című dalt, ami csak a digitális eladásoknak köszönhetően került a Top 20-ba. A Bodyrox és Luciana előadásában hallható szerzemény nyáron Ibiza egyik hatalmas sikere volt, ami jövő héten akár az első háromba is megérkezhet. A dance és rockzenét ehhez hasonlóan összeolvasztó csapatoknak az NME már nevet is adott, ez a "new rave".