Nagy visszatérők és egy barbadosi szépség

Vágólapra másolva!
A héten megjelent új lemezek között van kettő, amelyre sokan sok időt vártak itthon is, és van olyan is, amely itthon még annyira nem ismert, de ez csak idő kérdése. Két albumból nyerhetsz is!
Vágólapra másolva!

Snow Patrol: Eyes Open

Várakozások: Bár a reflektorfényből sokkal több jutott a Keane-nek, a Snow Patrol is 2004 nagy nyertese volt az érzelmes szoft-rockzenét kedvelők körében. Az északír születésű, de Skóciában letelepedő zenekar vezetője, Gary Lightbody már évekkel korábban is míves, könnyen emészthető popdalokat írt, de a szélesebb körű siker csak a két évvel ezelőtti Final Straw albummal érte utol: a lemezből világszerte kétmilliónál is több kelt el, és a Run vagy a Spitting Games rengeteget szólt az angolszász országok rádióiban. A Snow Patrol a U2 előzenekaraként turnézott tavaly, de közben már készült az új lemezre is.

Eredmény: Egy újabb "családi rocklemez", vagyis kellemes, ártalmatlan és hallgatható autóban ugyanúgy, mint vasaláshoz. Mindez a kötelező melankóliával, vagyis Gary Lightbody hiába lett sztár, ugyanúgy megmaradtak azok a szorongásai és kétségei, melyeknek köszönhetően továbbra sem veszítette el a Snow Patrol az amatőrös báját, amely képes arra, hogy a profin szóló albumot bevigye nappaliból a közepesen szomorú kamaszlányok szobájába is.

Forrás: Universal Music

Kiknek ajánlható: Annak az itthon is egyre szélesebb rétegnek, amely szerint a Coldplay a modern popzene csúcsa, és nem zavarja őket az az esetlen báj, amely Chris Martin hideg profizmusának éppen az ellentettje.

Olyan, mint: Egy kicsit pozitívabb Radiohead, egy kicsit emberibb Coldplay, de említhető még a Keane vagy a Travis is.

Rihanna: A Girl Like Me

Várakozások: Barbados szigetének eddigi legnagyobb sztárja, Rihanna tavaly robbant be a popvilágba a hamisítatlan karibi fílinget árasztó Pon De Replay című szuperslágerével. Az akkor mindössze 17 éves lány (teljes neve egyébként Rihanna Fenty) egyből az új évezred egyik legnagyobb tehetségének lett kikiáltva, és az R&B-vel beoltott dancehall alapokra épülő debütáló nagylemeze is a slágerhez hasonlóan sikeres lett. Rihanna karrierje persze korántsem lett volna ilyen zökkenőmentes, ha nem az az Evan Rogers lett volna a producere, aki korábban már Christina Aguilera, Kelly Clarkson vagy Jessica Simpson karrierjét is egyengette a múltban. És mielőtt bárki is elfelejthette volna, gyorsan elkészült a második album is.

Eredmény: Az A Girl Like Me című albumot felvezető sláger, az SOS már megmutatta, hogy Rihanna nemcsak a karibi dallam- és ritmusvilágban érzi magát otthonosan: a Soft Cell Tainted Love-jának szinti-alapját samplerező szám inkább hangzik európai trendi klubslágernek, mondjuk a Sugababes Freak Like Me című száma (hasonlóan klasszikus szinti-pop alap és R&B ének párosítása) lehet a megfelelő viszonyítási pont. A reklámzeneként is felhasznált SOS az idei év egyik legnagyobb slágere eddig, de a lemez nemcsak ebből áll: van itt reggae, R&B, pop és dancehall egyaránt.

Forrás: Universal Music

Kiknek ajánlható: Aki nem győzi kivárni a következő Britney-lemezig hátralevő időt, vagy akinek egy fiatalabb, energikusabb Beyoncéra van szüksége.

Olyan, mint: Az utóbbi években feltűnt tehetségesebb urban vagy R&B műfajban utazó énekesnők, akik azonban egy kis csavarral a szokásos célcsoporton kívül is szereztek rajongókat (pl. Amerie, Ciara vagy akár Kelis).

Inkei Bence

Nyerj lemezt!

Snow Patrol-játékunkban három példányt sorsolunk ki a zenekar Eyes Open című CD-jéből. Kérdésünk: hogy hívják a zenekar dobosát?

Rihanna-játékunkban ugyancsak három példány nyerhető az A Girl Like Me című lemezből. Kérdésünk: melyik híres hiphop-kiadó szerződtette az énekesnőt?

A helyes megfejtéseket május 10-ig a nyeremeny@origo.hu címre várjuk. A levél tárgya ez legyen: Snow Patrol, illetve Rihanna.