Nagy visszatérők és egy barbadosi szépség

A héten megjelent új lemezek között van kettő, amelyre sokan sok időt vártak itthon is, és van olyan is, amely itthon még annyira nem ismert, de ez csak idő kérdése. Két albumból nyerhetsz is!

Tool: 10,000 Days

Várakozások: A Tool sosem tartozott a sztahanovista zenekarok közé, az 1993-ban megjelent bemutatkozó albuma óta összesen két újabb stúdiólemezt volt képes összehozni 2001-ig, és ehhez képest nem meglepő, hogy a folytatásra is újabb öt évet kellett várni. A leggyakrabban az art-metal címkével ellátott együttes frontembere, Maynard James Keenan ugyan elfoglalja magát az A Perfect Circle nevű sikeres projektjével, de tavaly alaposan ráijesztett mindenkire, aki várta a Tool soron következő albumát, hiszen elhitette a sajtóval, hogy a Korn megtért gitárosához, Brian "Head" Welchhez hasonlóan otthagyja a bűnös rockandroll-életformát. A rajongók szerencséjére mindez csak áprilisi tréfa volt, és egy évvel később meg is jelent az új album.

Eredmény: A Lateralus című legutóbbi sorlemeznek köszönhetően a Tool igazi sztárzenekar lett, látványos klipjeit játszotta az MTV, így kérdéses volt, hogy a jelentősen felduzzadt rajongótáborral rendelkező együttes merre indul tovább, tovább megy-e a metaltól a progresszív rock felé vezető úton. Nos, bár a Tool továbbra is alapvetően metalegyüttes, mégis a progrockos vonal az erősebb, és ez különösen a lemez felépítésében mutatkozik meg, a legrövidebb dal is minimum öt perces, de több tíz percnél hosszabb szám is van a lemezen. A 10,000 Days nem egyszerű hallgatnivaló, hozzá képest a Lateralus sokkal könnyebben emészthető lemez volt - de a Toolt kedvelőknek vélhetően lesz rá öt évük, hogy megszeressék.

Kiknek ajánlható: Tool- és Perfect Circle-rajongók nyilván már régóta fenik rá a fogukat, rajtuk kívül a misztikus, sötét tónusú zenék kedvelői tehetnek egy próbát, de csak ha sok idejük van, hiszen a lemez majdnem 80 perc hosszú.

Olyan, mint: A Tool, amint járja a saját útját, nem törődve a reakciókkal.

Pearl Jam: Pearl Jam

Várakozások: Jé, a Pearl Jam még létezik? - kérdezhetné a rockzenében kevésbé tájékozott olvasó, és annyira nem is lehetne ezért hibáztatni, hiszen az utóbbi évek finoman szólva sem erről a seattle-i zenekarról szóltak. A hű rajongótáboron kívül kevesen vettek tudomást a Pearl Jam albumairól, amelyek ráadásul egyre kevésbé emlékeztettek a közvéleményben kialakult Pearl Jam-képre, és a kísérletezés - ahogyan ez lenni szokott - az eladhatóság rovására ment. Eddie Vedderék utoljára 2002-ben adtak ki stúdióalbumot, és bár a Riot Act nem kapott rossz kritikákat, mégsem sikerült visszalendíteni a zenekart az első vonalba.

Eredmény: Eddie Vedder azt ígérte, hogy ez lesz a Pearl Jam eddigi legagresszívabb lemeze. Nos, nem beszélt mellé, valóban odateszi magát a zenekar, hiába lépnek tagjaik a negyedik ikszbe. Egyöntetű a kritikusok véleménye, miszerint ez a címében is és megszólalásában is az egyszerűséget hirdető lemez a Pearl Jam legerősebb munkája az 1994-es Vitalogy óta, és minden esély megvan rá, hogy kereskedelmileg is hasonlóan sikeres legyen. A World Wide Suicide című beharangozó kislemezdalt már sikerrel játsszák a rádiók, és a lemezen még szép számmal akad hasonlóan - már-már punkosan - energikus felvétel, melyek sokszor azt jelzik, hogy sok más zenészhez hasonlóan Vedder és társai is felhúzták magukat George W. Bush elnök politikáján.

Kiknek ajánlható: Az ortodox grunge rajongóknak természetesen alap, de rajtuk kívül is mindenkinek, aki szereti a hangos, leginkább a Led Zeppelinből táplálkozó rockzenét. Akár egy teljesen új generációt is megnyerhet magának a zenekar.

Olyan, mint: A korai Pearl Jam, csak több dühvel és hangszeres tudással, viszont jóval kevesebb manírral.