A csirkefogók és a főkolompos állnak a nemzetközi listák élén

Vágólapra másolva!
Az Államokban a Rascal Flatts nevű countrytrió az év eddig egy hét alatt legmagasabb példányszámban eladott lemezével debütált. Angliában Morrissey új albuma hódít. A kontinensen Pink korongja fogy nagy mennyiségben.
Vágólapra másolva!

A németek a héten rózsaszínben látták a világot, hiszen Pink legújabb nagylemeze egyből az első helyen debütált, ahogyan Ausztriában és Svájcban is. A Rosenstolz így négy heti number one pozícióban töltött hét után került a másodikra. Az US5 Here We Go című lemezéről anyák napjára időzítve fog megjelenni a Mama című felvétel, és az album a tizenegyedikről ugrott a hatodik helyre. Az iráni és kurd felmenőkkel rendelkező frankfurti rapper, Azad Game Over című lemeze a nyolcadik helyen debütált. A Top 10 utolsó helyén egy újabb lemez található új jelzéssel. A folkelemekkel átszőt rockzenét játszó, München környékéről származó Schandmaul Mit Leib und Seele című lemeze debütált itt.

Juanes a Wetten dass..? április 1-i adásában adta elő legújabb slágerét, az A Dios le Pido-t. Albuma, a Mi Sangre ennek következtében nyolc helyet javított. A tizennyolcadik helyen a német Rapsoul nevű csapat debütált, bemutatkozó, Unbeschreiblich címet viselő korongjával. Ahogy a nevükből is kiderül, a trió rappel vegyített soulzenét játszik, és 2004 elején alakították meg a zenekart, amely a Backstreet Boys előzenekaraként lépett fel tavaly októberben. Egy hellyel alattuk a legújabb Gregorian lemez kezdett. A Masters of Chant Chapter V című albumon most a Green Day, a Metallica, a Pink Floyd, Sinéad O'Connor és a Queensryche egy-egy dala csendül fel gregórián stílusban. Huszonnegyedikként az alternatív country kategóriába sorolt amerikai Calexico Garden Ruin nevű korongja kezdte pályafutását a német albumlistán.

Forrás: Red Dot

Bullet For My Valentine


A walesi Bullet for My Valentine The Poison című albumának megjelent egy különkiadása, melyen egy bónusz DVD-vel kiegészítve eddigi videóklipjeik is megtalálhatók. A bandát a közelmúltban a Metal Hammer olvasói a legjobb új zenekarnak választották, All These Things I Hate (Revolve Around Me) című daluk a német kislemezlistán a Top 40-be is bekerült. Jelenlegi turnépartnerük, a Lacuna Coil a negyvenharmadik helyen nyitott. Az ötvenes mezőny utolsó új belépője a hamburgi rapper, Samy Deluxe nevéhez fűződik.

Nálunk továbbra is Andrea Bocelli lemeze a legkelendőbb, akire még mindig Zámbó Jimmy mixei jelentik a legnagyobb veszélyt. David Gilmour egyet javítva került újra dobogóra, míg a Románcok Virágeső-je rögtön kilenc helyezést ugrott felfelé. A múlt heti legmagasabb belépő, Micimackó lemeze, hat helyet lépett előre. Európa-szerte számos országban kezdett az első tízben Pink negyedik nagylemeze, nálunk az első héten a tizenhatodik helyet sikerült megszereznie, amivel a legjobb a frissen a listára került albumok között, míg huszadikként a Queensryche debütált Magyarországon.

Schantl László