Ez a Chili egyre jobban csíp

Nem nagyon tudunk más zenekarról, amely ennyi különféle zenei stílust és hatást összegyúrva lett olyan népszerű világszerte, mint a Red Hot Chili Peppers. És amíg az együttes pályafutásának első fele elsősorban a funk, a punk, a metal és a hiphop elemeinek robbanásveszélyes elegyéről volt nevezetes, utána szép lassan a Chili a hagyományos rockzenekarok között is a legnépszerűbbé emelkedett. És ha hozzávesszük, hogy számos mélypont, tragédia és buktató nehezítette az RHCP pályáját, akkor még inkább nagy dolog, hogy most is itt vannak, és májusban új, duplalemezzel jelentkeznek. Előtte azonban érdemes feleleveníteni az előzményeket, tölts le a Red Hot Chili Pepperstől négy lemezt a Zeneáruházból! Ráadásként a Téka kódolatlan hétvégéjén ingyen nézhető meg az RHCP koncert DVD-je is!

Californication

Forrás: Warner Music

Az RHCP történetének valódi folytatására a One Hot Minute után is néhány évet várni kellett. A '95-ös lemez után sokan leírták a zenekart, Fruscianéról pedig rémisztő felvételek láttak napvilágot, több fórumon már egyenesen a halálhírét költötték. De szerencsére sem az ő, sem a Chili pályafutása nem ért véget ilyen szomorúan; a démonaitól végre megszabadult gitáros '98-ben újra régi zenekarában találta magát, és egy évre rá, az immár sokadszorra újjászületett zenekar elkészített addigi pályafutásának legletisztultabb, legérettebb lemezét, amellyel egy vadonatúj generációt nyertek meg maguknak, azokat a fiatalokat, akik klasszikus lemezek idején még legfeljebb az általános iskola padjait ha koptatták.

A címadó dalon kívül számtalan sláger került erre a lemezre, és bár a vadulós funk-punknak sem fordítottak végleg hátat, az ismertebb dalok, mint az Otherside, a Road Trippin' vagy a Scar Tissue inkább a banda finomabb, spirituálisabb oldalát emelték ki. Ezeknek köszönhetően a Red Hot Chili Peppers azokat a fehér lemezvásárló tömegeket is meggyőzte, amelyeknek esetleg korábban a zenekar "túl funky" volt, így a Chili végképp odakerült a nagy, klasszikus amerikai rockzenekarok közé.

By The Way

Forrás: Warner Music

A külsejében leginkább egy hippit, gitárjátékában pedig egyre határozottabban egy afféle modern Hendrixet idéző Frusciante és a zenekar visszatérése tehát abszolút siker, a három évvel későbbi By The Way-jel pedig folytatták az előző lemezzel megkezdett utat. A hippi-analógia a zenét vizsgálva is megállja a helyét, a megszokott pörgős, funkos, zakatolós zenei világ mellett még markánsabban jelenik meg a hatvanas évek végi Beach Boys vagy éppen a Beatles hatása (még ha ez a párhuzam sokaknak nem is tűnne már fel).

Frusciante szólói visszafogottságukban is szépek, Kiedis (aki akkoriban szakított több év után barátnőjével, Yohanna Logannel) többet és jobban énekel, mint valaha, a ritmusszekció pedig sokkal alázatosabb, mint azt megszokhattuk. A Red Hot Chili Peppers manapság pedig egyre jobb formában van, a zenekar nemcsak a drogoktól, hanem a felesleges sallangoktól is megszabadulva végleg felnőttkorba lépett, a zenei és a baráti egység pedig úgy tűnik, tökéletesebb már nem is lehetne. A zenekart itt, a legjobb formájában kapja el a Live At Hyde Park című dupla koncertalbum, amely egy 2004-es júniusi koncertet örökít meg.

A majd májusban megjelenő, Stadium Arcadium címre keresztelt új lemez ismét Rick Rubinnal készül majd, és 24 számot tartalmaz majd, tehát heroikus vállalkozásnak tűnik, de a Chili a múltban megmászott már ennél nagyobb hegyeket is, most sem várható más.

Sz. Sz. Csaba