Közeleg a Karácsony - a lemezlistákon is

Vágólapra másolva!
Egyre több karácsonyi témájú album, válogatáslemez, vagy balladákat tartalmazó hanghordozó kerül fel a slágerlistákra az ünnepek közeledtével. A dalokat hallhatjuk Megasztároktól, klasszikus előadásban, jazzesen vagy akár magától a Mikulástól. Remélhetőleg mindenki megtalálja a számára legélvezhetőbbet.
Vágólapra másolva!

Angliában, az élen kezdett Eminem best of-lemeze, a Curtain Call - The Hits. A detroiti rapper annak ellenére került a csúcsra, hogy erre, mindössze két nap állt a rendelkezésére. Az album ugyanis csak hétvégén került a boltok polcaira, de ez is elég volt a győzelemhez. Robbie Williams legfrissebb korongja két helyet javított. Az album következő slágerének klipjét (Advertising Space) már számos zenei csatorna sugározza. Két hét után, két helyet esve veszítette el Madonna a trónt. Őt két fiúbanda követi, először a Take That, majd a Westlife. Az X-Factor televíziós programból ismert pop-opera kvartett, a G4 második lemeze a hatodik helyen kezdett. A G4 & Friends-en közreműködik Sir Cliff Richard és a Bee Gees-es Robin Gibb is. A Top 10-ben javított még a Gorillaz albuma és újra itt van James Blunt, akitől nemsokára érkezik a következő kislemez, a Goodbye My Lover.

Két évvel ezelőtt a második helyen, most csak a tizenegyediken nyitott a Darkness. A One Way Ticket to Hell...and Back munkálatait az a Roy Thomas Baker segítette, aki a Queennel is dolgozott együtt. Két év, egy gitároscsere, három Brit és két Kerrang! díj után azonban úgy tűnik, Justin Hawkinsnak és csapatának kicsit nehéz dolga lesz az azóta meglehetősen átrendeződött, angol rockzenei palettán újra helytállni. Nagyot javított még a Pussycat Dolls debütáló lemeze a PCD, amelyről a következő kislemez, a Stickwitu is a első helyen kezdett, ugyanúgy, mint elődje, a Don't Cha.

Az ötvenes mezőnyben még három album található új jelzéssel. Közülük első a The Choirboys hasonló című anyaga. A két, tizenkét és egy tízéves kóristafiút magába foglaló énekesgárdát csak úgy összeválogatták. Dalaik közt találhatjuk Allegri Miserere-jét, Bach Ave Maria-ját és Eric Claptontól a Tears in Heaven-t. A '70-es évek glam-rock zenekara, a Slade is kiadott egy válogatáslemezt The Very Best of...Slade címmel. A lemezen a banda mind a hat angol listavezető felvétele megtalálható. Végül egy igazi Mikulás album, amelyen nem más énekel, mint maga a Télapó. A Santa Sings című lemezen elhangzik a Jingle Bells, Silent Night és az idei évben újra slágerré avanzsálódott (Is This the Way to) Amarillo újabb verziója is.

Németországban Xavier Naidoo legújabb nagylemeze a Telegramm für X nyitott a csúcson. Az énekes idén. számos zenei projektje közül a Söhne Mannheims-szel ért el nagy sikereket. A csapat különböző német zenei díjkiosztókon (Echo, VIVA Comet) gyűjtött be díjakat és két albumuk szerepelt az élen. Az első tízben kisebb-nagyobb átrendeződésnek lehettünk tanúi, ahol új belépőként még Shakirával találkozhatunk a hatodik helyen. Tizenkettedik helyen nyitott a Banaroo zenekar karácsonyi dalokat tartalmazó albumával, a Christmas World-del. Őket a német Super RTL adásaiból ismerhetjük, a célközönségük pedig a fiatalabb generáció. Dalaik leginkább a holland Ch!pz csapatéhoz hasonlíhatóak. Debütáló lemezük a nyáron az első helyet is megjárta.

Visszatért az első húszba a német komikus, Mario Barth DVD-je is. Szeptember végén már jelentkezett új albummal, de természetesen karácsonyra is adott ki új lemezt a hegedűművész, André Rieu. A Weihnachten rund um die Welt a huszadik helyen kezdett, míg Aus meinem Herzen című másik korongja, tizenhárom hellyel lépett feljebb, így újra a legjobb ötven közt találjuk.

A hamburgi Samy Deluxe, miután októberben, egy mixtape lemezzel lepte meg rajongóit, most egy újabb hanghordózóval jelentkezett. A Deluxe Records - Let's Go már saját kiadójánál jelent meg és a huszonhatodik helyen kezdte listás pályafutását. Producerként, többek közt itt volt korábbi társa, a Dynamite Deluxe-ből ismert DJ Dynamite is. A Darknessnek a harminckettedik helyet sikerült megcsípnie Németországban. A nagy előrelépők közt üdvözölhetjük Diana Krallt és a Juli nevű német csapatot, amelynek legutóbbi November című daluk, csak korlátozott példányszámban volt elérhető.

Nálunk a dobogós helyeken nem történt változás. Továbbra is Caramel, Oláh Ibolya és Halász Judit albuma található ott. A Megasztár karácsonyi albumának hatalmas előrelépése szinte kötelező volt. Most a hetedik helyen áll. Enya és a magyar Il Divo, azaz az Adagio lemezei ugrottak még nagyobbat, mely mindkét album esetében Top 10-es helyezést jelent. A legnagyobbat azonban Presser Gábor színházi dalai léptek, amellyel a tizenhatodik helyen zenél nekünk a világot jelentő deszkákról. Elvis Costello neje, Diana Krall és az ő karácsonyi dalai nálunk is megcsípték a huszadik pozíciót. Az új belépők között szerepel, többek között az egykori Megasztáros Pál Tamás, a Romantic best of-ja és a Pussycat Dolls PCD című lemeze.

Schantl László