A koszos zoknitól a szakállig

A még trióként induló Supergrass a britpop-hullám idején aratta első sikereit, és ezeket tulajdonképpen azóta sem sikerült überelnie - legalábbis kereskedelmi értelemben nem. A felnőttkorba tavaly egy briliáns válogatáslemezzel belépő zenekar most egy érett, de legkevésbé sem unalmas albummal igazolta újfent a tehetségét. Nyerd meg a Road To Rouen című lemezt!

Az oxfordi Supergrass 1994 nyarán tűnt fel a brit popszíntéren, de igazából egy évvel később ismerte meg a zenekar nevét a közvélemény. 1995 májusában jelent meg ugyanis az Alright című kislemezük, amelyhez fogható slágerrel azóta sem tudott jelentkezni a csapat. Ez egy csapásra híressé tette a bandát, míg a minden ízében tökéletes popdal Alright azóta elfoglalta méltó helyét a britek klasszikus slágerei között. Aki pedig legalább egyszer látta a hozzá készült videót is, a három furcsa fejszerkezetű fiatallal, meg persze a gitáros-énekes Gaz Coombes koszos zoknijával, az is valószínűleg egy életre megjegyezte magának a Supergrass nevet.

A triónak Gaz mellett Mick Quinn basszusgitáros és Danny Goffey dobos volt még tagja, de már akkor is besegített billentyűkön Gaz bátyja, Rob, aki később szép lassan elmaradhatatlan tagja lett a zenekarnak, így ma már nem is beszélhetünk trióról. A feltűnésük idején szemtelenül fiatal tagok (Gaz még mindig nincs harmincéves!) éppen a korukból fakadó fiatalos lendülettel és energiával szereztek hatalmas rajongótábort, és mindezt ellenállhatatlan melódiákkal fűszerezték meg. Nem is véletlen, hogy az I Should Coco című bemutatkozó lemez hatalmas siker lett az Egyesült Királyságban.

Ennek ellenére a Supergrass sem akkor, sem pedig később nem került a műfaj legnagyobb sztárjai közé, viszont ezt a második vonalbeli státust azóta is tartják. Pedig ha rosszindulatúak lennénk, akkor úgy is fogalmazhatnánk, hogy az első lemez óta szép lassan kénytelenek voltunk végignézni, ahogy a zenekar elveszíti legfőbb erényét, a zabolátlan ifjonti hévét. Ez azonban csak féligazság, hiszen a perfekt dallamok iránti érzékét szerencsére sosem hagyta el a csapat, és ennek köszönhetően bátran nevezhető a Supergrass az elmúlt tíz év egyik legjobb angol popzenekarának.

A második lemez, az In It For The Money remekül ötvözte az I Should Coco lendületét a kissé kiforrottabb dallamvilággal, sokak szerint ez az album a zenekar pályafutásának csúcspontja. Ezt követően azonban kissé megtorpant a csapat fejlődése, és az 1999-es cím nélküli harmadik lemez meghozta az első elégedetlenkedő kritikákat is. Slágerek ezen az albumon is akadtak ugyan, mégis megcsappant valamelyest a Supergrass népszerűsége. Most azonban jól jött az a tény, hogy a zenekar sosem számított igazán divatosnak, épp ezért az sem lett feltűnő, hogy a korábban top 3-ba kerülő sorlemezek ezután már csak a top 10-ig jutottak.