Missy Elliott és a nyerő recept

Vágólapra másolva!
Korunk egyik legegyénibb és legtehetségesebb női popzenei előadója, Missy Elliott merész lépésre szánta el magát, amikor új lemezét nem megszokott társával, Timbalanddal készítette el, hanem ezúttal inkább a saját feje után ment. Az eredmény nemcsak hogy bátran említhető egy lapon Missy eddigi legjobb lemezeivel is, de új távlatokat is nyit az énekesnőként és rapperként egyaránt elismert előadó előtt. Hallgasd meg a The Cookbook című lemezt szerda déltől csütörtök délig az [origo]-n, sőt, nyerd is meg!
Vágólapra másolva!

Forrás: Warner Music

Vélhetően ez indokolta tehát Missy bátor döntését, mely szerint az új lemezen csak két számot "engedélyezett" régi harcostársának, Timbalandnak. A lemezt hallva azonban kifizetődőnek tűnik ez a merész lépés, és a rapper/énekesnő végre csak magának követelheti a reflektorfényt. A The Cookbook (A szakácskönyv) névre keresztelt album pedig diadalmas visszatérés a Missytől korábban megszokott színvonalhoz, és a sok különböző producer is hasznára van az albumnak.

Sőt, olyan szám is van, amelyben maga Missy ragadja a kezébe a kormányrudat, és ez mindjárt a lemez első kislemezslágere, egyben az egyik legjobb dal az albumon. A techno úttörőjének számító Cybotron 1982-es számából vett hangmintára épülő Lose Control az idei év egyik legpörgősebb bulislágere, míg a hozzá készült ötletes klip is remekül illeszkedik a látványos Missy Elliott-videók sorába.

Az album másik csúcspontja a My Struggle, amelyben két régi ismerős, Grand Puba és Mary J. Blige is felbukkannak. "A My Struggle egy olyan dal, ami nagyon közel áll hozzám" - mondta erről Missy. "Ebben a dalban arról mesélek, hogy milyen volt az otthonom, amikor az apám erőszakosan viselkedett anyámmal. Nem szupersztárként születtem, nagyon sok mindenen kellett keresztülmennem."

Forrás: Warner Music

Pikáns együttműködés még a legendás londoni rapper, a már negyvenéves Slick Rick szövegelése az Irresistible Delicious című dalban. Nem árt tudni ugyanis, hogy Rick korábban mondott néhány csúnya dolgot a molett nőkről, és közben hiába adott le Missy harminc kilót, azért vélhetően még most sem szereti a hasonló vicceket. Az eredmény viszont pofozkodás helyett egy energikus rapszám, amiben mindketten legjobb formájukat hozzák.

Az album vendégszereplői között azonban nemcsak a műfaj régi nagyjai szerepelnek: itt van például az American Idol nevű tehetségkutató műsorból ismert Fantasia a My Man című számban, míg a záró Bad Man felvonultatja az év egyik legfelkapottabb női előadóját, a sri lankai származású brit dancehall-fenomén lányt, M.I.A.-t is.

A The Cookbook azt jelzi: nemcsak a világ rendje állt helyre azzal, hogy Missy Elliott újra csinált egy elsőrangú lemezt, de újra bebizonyítja azt is, hogy bármikor képes újítani, és bizony még mindig ő az, aki után futnak a többiek. Bizonyíték továbbá a lemez azoknak is, akik eddig főként Timbaland szokatlan alapjainak tulajdonították Missy sikerét. A lemezen található, a legkülönfélébb hangulatokat megjelenítő daloknak köszönhetően a The Cookbook az eddigi legteljesebb képet mutatja korunk egyik legfontosabb női előadójáról a popzenében.

Inkei Bence


Nyerd meg a lemezt!

Missy Elliott-játékunkban három példányt sorsolunk ki a The Cookbook című CD-ből. Kérdésünk: Eddig hány Grammy-díjat nyert Missy Elliott?

A helyes megfejtéseket július 20-ig a nyeremeny@origo.hu címre várjuk. A levél tárgya ez legyen: Missy.