Robbie Williams idiótának nevezte Busht

Vágólapra másolva!
A Take That egykori táncos lábú énekese nem először kotyog bele a nagyok dolgába, de ezúttal még keményebben fogalmaz, mint korábban.
Vágólapra másolva!

Williams az Evening Standardnek fejtette ki aggodalmát, ugyanis nem lett igazán boldog az amerikai elnökválasztás eredményét hallva. "Féltem a világot. Ez a fickó nyilvánvalóan egy idióta. Még beszélni sem tud. Én jobban teszem a dolgaimat - és én sem vagyok ám egy észlény" - kritizálta az újraválasztott George W. Busht az az előadó, aki épp az Egyesült Államokban akar letelepedni.

Robbie a napokban inkább csak annak örülhet, hogy a Greatest Hits albuma az előkelő negyedik helyen tanyázik a brit listákon. Talán ma este jobb lesz a kedve, ha sikerül befutnia valamelyik kategóriában, ugyanis a mai MTV European Music Awards alkalmával két fronton is megmérkőzik a riválisokkal. Nyerhet a legjobb férfi előadók közt, de diadalmaskodhat a legjobb popénekes kategóriájában is.

Forrás: Red Dot

A korábbi sikereit tartalmazó válogatás 320 ezer példányban fogyott megjelenésének első hetében, ezzel 2004 legnagyobb dobása volt a brit piacon. Az eddigi rekordot George Michael korábbi lemeze, a Patience tartotta - abból az első héten 275 ezer darabot vittek haza a vásárlók.