Orvosetikai csatákhoz vezetett Jacko új orra

Vágólapra másolva!
Michael Jackson perének múlt héten zajlott tárgyalása egyben az első alkalom is volt, ahol számtalanszor újraműtött orrát nyilvánosan is megmutatta. A nevezett testrész pedig annyira bizarr látványt nyújtott, hogy azóta az ország vezető napilapjaiban vita indult, vajon a plasztikai sebészeknek szabad-e eddig folytatni a műtéteket.
Vágólapra másolva!

Forrás: EPANehezen tudott a bíróság a múlt héten lezajlott tárgyalási napon Michael Jackson perére koncentrálni. A hatalmas számban megjelent fotósok és újságírók számára ugyanis nem Jacko mondanivalója, hanem új orrának "premierje" volt a téma. Mint arról az [origo] korábban beszámolt, a zenészt egy koncertszervező, bizonyos Marcel Avram perelte be, azt állítva, hogy Jacko visszalépett két millenniumi szilveszteri koncert megtartásától is, 22 millió dolláros kárt okozva az üzletembernek.

Magáról a perről tehát semmi igazán különös részletet nem lehet elmondani, a tárgyalásról és magáról Jackoról - akinek furcsa cselekedeteiről egyre többet olvasni az amerikai sajtóban - viszont annál inkább. Itt jelent meg először nyilvánosan ugyanis a sztár új orrával, melyen sokak szerint már csak az isteni beavatkozás segíthetne. A New York Times által megszólaltatott plasztikai sebész szerint "Az orr felületén található bőr annyira elvékonyodott, hogy a csont, vagy porc, vagy inplantátum, bármi legyen is ott, elkezdett kitüremkedni." A sztár egyébként amúgy is szolgáltatott bőven anyagot a bulvárlapoknak. A tárgyalóteremben meglehetősen fesztelenül viselkedett, többnyire elmerülve újságot olvasott, vagy a nagyítóján keresztül méregette a furcsa világot, nem törődve a másodpercenként kattanó fényképezőgépekkel.

A New York Times cikke később hatalmas vitákat váltott ki a plasztikai sebészet felelősségével és szabadságával kapcsolatban. A megjelent vélemények meglehetősen egyediek, a szélsőségektől sem mentesek. Egyes orvosok szerint ez esetben pusztán az a baj, hogy Jacko "nem állt meg három-négy orral ezelőtt", mások szerint, ha valakinek ennyi pénze és "hatalma" van, bizonyára lehetetlen neki ellentmondani. Megint mások azt mondják: a "plasztikai sebésznek a két fület még szabad lenne megműtenie, de ami azok között van, nem". A legáltalánosabb vélemény azonban ez volt: "Az orvosnak meg kell tennie, amit páciense kér tőle; amúgy is, ha nem tenné, bizonyosan akad más sebész, aki megteszi helyette."