Csattantak a torták, fröccsent a krém a fesztiválarcokon

Események

Balaton Sound "első" nap - 2016 július 7-én - Halott Pénz koncert Balaton Sound "első" nap - 2016 július 7-én - Halott Pénz koncert
Balaton Sound "első" nap - 2016 július 7-én - Halott Pénz koncert
Vágólapra másolva!
Régen látott döngölés volt a Balaton Sound harmadik napján a nagyszínpadon és környékén, egymást váltották olyan világhírű dropistenek, mint Martin Solveig vagy a buli közben a közönséget tortával dobáló Steve Aoki. Összeszedtünk mindent, amit csak lehetett a balatoni dropparádé harmadik napján Olvassa el, mi történt!
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül60 bejegyzés
18:52
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Tudjuk, hogy semmiről nem akar lemaradni

Ezért most bátran fussa végig, hogy mi történt tegnap a Soundon!

18:57
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Nagyon megy a mulatás napközben is

Jól elfoglalják magukat a sounderek akkor is, ha nincs éppen koncert, nézze csak meg a fotóinkat!

18:59
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Ön tudja, hogyan kell udvarolni?

Nem baj, ha nem, a fesztiválozók segítenek. Csak nézze meg az Origo videóját!

19:02
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Annyira nagy buli volt, hogy

...csak kapkodtuk a fejünket tegnap, szerencsére a fotósunk észnél volt, és mindent lefotózott, hogy megmutathassuk Önöknek is. Az esti buli képei, nézze meg, hogyan ugráltak a balatoni fesztiválmaraton legnagyobb partyarcai!

19:07
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Úgy lett sztár, hogy nem voltak saját zenéi

Ha hirtelen nem tudja, miért lesz érdemes ma eljönni a Soundra, egy dolgot, könyörgünk, ne tegyen.

Ne keseredjen el.

Ugyanis kollégánk összeszedte, mire érdemes ma figyelni Zamárdiban. Martin Solveig, Steve Aoki és a repülő torták, Robin Schulz, akinek nemrég saját száma is megjelent, miközben már régóta világsztár. És ezek csak a nagyszínpados nevek.

19:28
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Breaking: Robin Schulz beteg, lemondta

Robin Schulz helyett Martin Solveig lép fel 19:30-ról, a tortadobáló Steve Aoki pedig 21:30-tól.

19:33
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Így megy az ugrabugra

19:48
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Rita gondoskodik az Origóról

Rita a VIP-ben dolgozik, igazság szerint már a soproni VOLT-on is (a kollégái mellett, természetesen) ő gondoskodott az Origo stábjáról, hogy nehogy szomjan haljunk. Most pedig megmutatja nekünk, milyen, ha valaki munka közben is menő. Köszönjük, elismerjük. Ilyen.

Készül a mennyei nedű, köszönjük, Rita! Forrás: Origo
19:56
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Az éjjel soha nem érhet véget

Napok óta vártunk, hogy végre felcsendüljön az Eb-indulónk a Nagyszínpadon. Most az egész Balaton Sound együtt énekli. 

20:29
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Fesztiválozó fiatalok fecskében. Jól olvasta

Boldogan pózoltak nekünk az urak. Köszönjük!

Balaton Sound 2016 Forrás: Origo
20:37
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Mindenki haverja ma is készen áll

Ha nem tud jönni, azért benéz legalább így a fesztiválra? Fotó: Szabó Gábor - Origo

Támogatott tartalom.

20:46
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Kimásztak a videojátékból, és itt vannak, nézze!

Drága nintendósok! Hiába is próbálnátok beröffenteni kedvenc konzolotokat, abban ma nem találjátok meg a vízvezeték-szerelők istenét, sem pedig az öccsét.

Mario és Luigi ugyanis szabin vannak. Eszetlenül vadulnak a Soundon.

De úgy, ahogyan csak két öreg vízvezeték-szerelő tud.

Itt is ugrálnak, mint a játékban Forrás: Origo
20:53
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Ökölpacsi a gigafelirat előtt

#balatonsound #szeretjükhavanvalami #

Réthy Kornél (@rethy_kornel) által közzétett fénykép,

21:05
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

A habparti soha nem érhet véget

Balaton Sound Forrás: Origo
21:11
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Megtaláltuk a magyar Son Gokut!

Son Goku Forrás: Origo

Son Goku Torijama Akira Dragon Ball című manga- és animesorozatának a főszereplője. A sorozatot Magyarországon is vetítették. Magyar alteregója a mai Balaton Sound men's physique versenyén vett részt és melegített be. Ugye?!

Son Goku magyar alteregója Forrás: Origo
21:21
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

De hol van Tücsi? Ja, hát persze, hogy a Balaton Soundon!

#napkozbenisfestival #colorful #day #ilyenkorlegalabbnemfazunk #balatonsound2016 #partyfaces #tucsok #life @plastikstore

Aryee Claudia Dedei (@tucsiii) által közzétett fénykép,

21:29
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

VIP vagyok, és felvágok vele, mert megtehetem

#balatonsound #goodlife #hungary #balatonsound2016 #zamardi #balaton #fastlife

Raffaele (@raffa87x) által közzétett fénykép,

21:39
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Martin Solveig itt még kollégánkkal, azóta a Nagyszínpadon

A francia lötyögőmester úgy szökkent a pult mögé, ahogyan csak egy francia tud. Szinte látjuk a kezében a finom francia pezsgőt meg a kiváló minőségű kaviárt. Szerencsére ez csak a mi fejünkben van, különben összekenné azt a drága pultot. A délután folyamán a terepen dolgozó harcosunknak volt lehetősége beszélgetni vele. Viktor akkor azt kérte Martintól, hogy mosolyogjon. Martin itt éppen mosolyog. Martin boldog.

Martin boldog, hogy itt lehet Forrás: Origo

21:40
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Keresd a nyuszit!

Balaton Sound Forrás: Origo
21:42
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Te jó ég, mekkora van ennek a fiúnak!

Balaton Sound Forrás: Origo
21:49
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

A Köpönyeg.hu szerint jó időnk lesz a Balaton Soundon

köpönyeg.hu Forrás: Origo
21:53
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Elcsattant egy Dzsuzsák-Ada-puszi a VIP-ben

Magunk sem hiszünk a szemünknek, de az imént megtörtént:

elcsattant egy Dzudzsi-Ada puszi a VIP-ben!

Hát végre összenőtt, ami összetartozik: két szép ember karmája. Ez a VIP, kérem. Viszont hozzátenném, hogy őszintén aggódni kezdtem a magyar válogatott csillagáért: ennyi öleléstől, amit a VIP közönségétől kap, a végén még

könnyen elkopik a teste!

21:59
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Őrült egy fesztivál ez, Istenemre mondom

A srácok Ausztriából jöttek, a kotonkosztümben pompázó fiatalember legénybúcsúját ünneplik. A legjobban akkor örültek, amikor rájöttek, hogy az Origo tudósítóját Tamásnak hívják, ahogy a vőlegényt is. Azt mondták, a bulijuk "A" legénybúcsú. Elhisszük nekik.

Balaton Sound Forrás: Origo
22:04
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Ki a legszexibb? Szavazzon, de azonnal!

---- separator ----voting-content-type:4119ff25-dd77-4911-8670-017d7b77a6e4---- separator ----
Balaton Sound Forrás: Origo
22:12
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Kimaxolta a szelfit

Balaton Sound Forrás: Origo
22:21
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Hamburgerrendelő Sound-pillangó a VIP-ben

Éhes pillangó Forrás: Origo
22:29
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Kollégánk valamit tud, Farm Gáborral szelfizett

Délelőtt volt egy kis bemelegítés a Balaton Soundon. Kollégánk éppen ott forgatott, amikor...

Farm Gábor velem menőzik. #balatonsound #balatonsound2016

Dávid Horváth (@a_horvath_david) által közzétett fénykép,

22:37
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Azért vannak a jóbarátok...

Balaton Sound Forrás: Origo
22:48
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Egy utolsó bikini mára, a következőt holnap mutatjuk

Balaton Sound Forrás: Origo
23:08
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

A Berki...

...is emeli a fesztivál fényét. Amelyet egyébként éppen Martin Solveig csiszolgat. Nyugodtan mondhatjuk, hogy egy nyugodt szettel örvendezteti meg mindazokat, akik egy picit már megrántották volna a tempó gyeplőjét. Mondjuk Martintól ez nem meglepő: majdnem 30 éve a pályán van már. Ő már nem siet.

Az ismert ember is lehet készséges Forrás: Origo
23:22
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Ha egy legenda elmegy...

akkor a helyét átveszi más.

Így járt Sven Väth is, akinél nagyobb legenda kevés van a masinamuzsika világában. 30 éve bűvöli már a világot. Mi személy szerint megtiszteltetésnek vennénk, ha ott ihatnánk a tikkasztó buli utáni dzsúzunkat, ahol ő is megpihent örömet okozó szettje előtt.

Nagyon bízunk benne, hogy a Heineken Beach mai egyik főszereplője, Sven honfitársa, a berlini Dixon szintén ugyanígy gondolkodik. Mert pont így járt.

Mindenhol jó Forrás: Origo
23:27
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Tortázz meg, bébi

Tudósító Tomi éppen a Nagyszínpi előtt cirkál. A tömeggel együtt izzad és várja a japán felmenőkkel rendelkező, de ízig-vérig amerikai Aoki Pista produkcióját. A messzi földről érkező úriember maga a show:

szeret tortákat vágni az őt éltető tömeg képébe.

A tömeg egyes tagjai ezt már most követelik. Megjelentek a Cake Me feliratok. Van, aki egy hatalmas mackóval várja, hogy képen töröljék egy dobossal, vagy egy jobb fajta

erdei gyümölcsössel.

Tortadobáló Istvánra várva Forrás: Origo
23:37
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Rettegjetek lúdlábak!

A lúdláb az egy fantasztikusan finom torta. Mind a tíz ujjunkat megnyalnánk akár csak egy-egy szelete után is. Most viszont lehetőségünk lesz ezt a könnyű krémet akár az egész orcánkról módszeresen lenyalogatni. Ugyanis Steve Aoki rátekeredett szettjére és máris óriási lendülettel bünteti a népet. Hamarosan tehát repüljetek, ti torták!

23:42
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Édesség előtt valami sósat

Mehet bele a pocakba Forrás: Origo

Rántott jalapeno cheddar sajttal töltve, hozzá egy kis hasáb. Amíg a nép odakint, a dugig telt Nagyszínpad előtti placcon áhítozva várja, hogy képen töröljék egy-egy tortával, addi a prémium fesztivál prémium szekciójában, vagyis a VIP-ben, a fentihez hasonló falatokkal lehet elütni az időt.

2150 magyar forintért.

23:47
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Garrix úr, sikered a múlté

Ugyanis egy hozzád képest nagypapa korhoz inkább közelítő Steve Aoki simán nagyobb tömeget mozgat meg, mint te. Mondjuk előtted még ott az egész élet. Steve azonban egy valamit biztosan nem fog már elengedni: a ma estét. Ez a tiéd, István, döngöld hát a földbe a magyar lelket!

Hatalmas tömeg vár a tortákra Forrás: Origo
23:55
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Nem merte, pedig kérték

Hosszú percekig elbűvölve figyeltünk egy fiatal lányt, aki a magasban ismerkedett azzal, ami alatta van. Mármint a bungee jumpingnál. Végül nem mert leugrani. Ezzel nincs egyedül. Tudósítónk (nevezzük csak nevén: Tomi) se merné. Megjegyeznénk, hogy csapatunkból nem mindenki ilyen bátortalan. A lényeg, hogy a lányt - visszatérését követően - tapsviharral jutalmazták. Más kérdés, hogy a tapsvihart elmosta a nyugati irányból érkező Steve Aoki orkán. 

00:00
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Élet a tortaszeánszon túl

Bár Steve Aoki elég sok mindenkit leköt éppen, ne higgyük, hogy egyedül számára terem babér és csak róla szól egy egész fesztivál a Magyar Tenger partján. Nem. Ott van például a Rádió 1 színpad is, ahol Tudósító Dávid megszámolatlan külföldit látott. A kép csalóka. Itt ugyanis úgy tűnik, mintha kevesen lennének.

Élet Steve Aokin túl Forrás: Origo
00:03
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Májszbite, tessék a főtt kuki

Az állandó jelenlét a fesztiválon igen megterhelő egy fiatal szervezet számára. Úgyhogy javasoljuk az állandó, megfelelő és változatos tápanyagbevitelt különböző ételek formájában. A kukorica, akár főve is, kifejezetten kellemes eledel.

Micsoda illatok, micsoda ízek! Forrás: Origo
00:07
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Divattipp fesztiválra: ragyogj!

Lehetsz akár egy marcona edzőtermi teremedző, vagy Erasmusról itt ragadt külföldi cserediák, de akár még chemtrail-hívő is. Egy dolgot nem tagadhatsz meg magadtól. A divatot. Ki így, ki úgy tudja kifejezi önmagát a legjobban. Van, aki például készleten beragadt, akciós karácsonyfa izzósorral.

Ragyogj! Forrás: Origo
00:12
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Majd azért óvatosan a buli végén!

Kollégánk szerint egészen a Balaton-partig ér a Nagyszinpadtól az Aoki-közönség, könnyen lehet, hogy a koncert végén meg hatalmasabb tömegjelenetek lesznek, mint 24 órával korábban, Garrix után.

00:14
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Aoki lányokat hívott!

Méghozzá fel a színpadra! Kettőt is! Két fiatal lánynak megadatott, hogy szanaszéjjel szelfizhesse magát a Mesterrel, de nem is akárhol, hanem annak legszűkebb pátriájában: a színpadon! Lányok! Hatalmas fel mindkettőtöknek! 

00:18
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Nagyszínpad? Hagyd már!

Gondolhatták ezt páran. Például azok, akik a Music FM-nél verődtek csapatócsapatokba.

Sziasztok, szervusztok! Forrás: Origo
00:23
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Nem tudjuk, ez az alak mit szed, de...

...oké, nyilván semmit, hiszen a vérében van az egész! Új királyt avatnak ma este Zamárdiban! Steve Aokinál csápol és tapsol minden kéz! Teljes extázisban ugrál a pult mögött a tortakirály! Trónt alád, királyom!

00:27
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Ha nincs vécé és nincs fa?

Akkor marad a ponyva - gondolhatják páran. Mint például ez a fiatalember. Mi azért ezt az utat nem kifejezetten javasolnánk, bár az kétségtelen, hogy egyes mosdóknál elég tekintélyes sor alakult ki.

Állnak a férfiak... Forrás: Origo
00:33
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Pikachu, te nem is tudtad?

Amíg te szendén támasztod válladdal a falat és szerelmesen révedezel a távolba, addig tőled nem messze éppen

az újkori honfoglalás zajlik.

Veretőhordák vonták uralmuk alá Zamárdit. Vezérük Steve Aoki! Imádják őt és isszák minden szavát! Pikachu, óvatosan ezzel a mai estével! Vagy inkább hódolj be te is és irány a tömegpumpálda!

Szomorúan támaszkodva Forrás: Origo
00:44
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Steve Aoki az ember

A Pouljob nevű Instagram-felhasználónak hála megismerhetjük Steve Aokit, az embert is. Hiába robbantja most fel a Nagyszínpadot egy elementáris, sátáni szettel, előtte azért ő is megpancsoltatta lábait a hűs balatoni vízben. Vagy legalábbis ejtőzött büszkeségünk, A Tó partján.

#steveaoki #balatonsound #sound2016 #balatonsound2016 #theking #thebest

Poul Job (@pouljob) által közzétett fénykép,

00:49
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Égető kérdés: miért telefonozol?

Tudósító Tomi úgy látja, hogy a legtöbb ember számára a Steve Aoki buli nem fog többet jelenteni annál, mintha lefekvés előtt a telefonján, Youtube-on nézné végig az egészet. Ugyanis szinte állandó a telefonjukat bámulják és kameráznak. Miért teszitek ezt fiatalok? Élvezzétek inkább az előadást!

Az átlagfesztiválozó perspektívája Forrás: Origo
00:55
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Csattan a piros-fehér-zöld krém az arcon

Steve Aoki, cukrászmester ugyanis megkezdte szokásosnak nevezhető performanszát, vagyis jól képen vágja az őt éltetőket néhány tortával. Néhány napja Macklemore is próbálkozott egy halovány geggel: magyar focimezt húzott magára. Na, de Steve Aoki még tovább emelte a tétet! Nemzetiszín cukrásztermékkel lepi meg tisztelőit? Micsoda legény!

01:05
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Szervusz, Steve! Zamárdi behódolt neked!

Steve Aoki elhagyta a színpadot, eldurrant a tűzijáték is. Felejthetetlent nyújtott. Vagy legalábbis elég masszív sűrítményt facsart ki mindannyiunkból. Mi iamzsofy Instagram-fotójával búcsúznánk a lemezlovas cukrászmestertől!

Szerelmeim sound ???? #festival #summer #balaton #hungariangirls #balatonsound2016 #balatonsound #friends #love

Zsófyka?????????? (@iamzsofy) által közzétett fénykép,

01:10
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Olyan olcsó itt minden!

Imádom ezt a fesztivált! Olyan olcsó minden! 

Az egyik kolléganőnknek mondta ezt egy belga diáklány itt a fesztiválon, igaz nem ma, de velünk most osztotta meg. Egyébként mi is imádjuk ezt a fesztivált!

01:33
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Vajon őt is lett volna szíve képen dobnia Aokinak?

Kizárt. Olyan aranyos a Telekom Buddy! Ön próbálta már?

Végigbuddyzhatja a fesztivált! Fotó: Szabó Gábor - Origo

Támogatott tartalom.

01:40
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Hajdú Péter a VIP-ben, munkatársunkkal

A TV2 Showtime című programjának műsorvezetője pózolt ezúttal szelfibajnok kollégánkkal.

01:54
július 08, 2016
Vágólapra másolva!

Sajátos angyali szett

Balaton Sound 2016 Forrás: Origo
02:10
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

A halál napja, mondták a szerelmesek

Szűkszavú szlovák szerelmespár színpadot szemlél koncert után. Amikor érdeklődünk, hogy mégis mi ez a festés, akkor csupán annyit felelnek:

Micsoda kis rómeóésjúliázás ez azért.

Szerelem. Forrás: Origo
02:18
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Mi ez a kupleráj, kedves fesztiválozók?

Apokaliptikus mértékben gyűlt össze a szemét a Nagyszínpad előtt, amely szemetet most gereblyékkel gyűjtik serényen. A "Tegyünk együtt egy zöldebb fesztiválért" gondolat sajnos nem mindenkit érintett meg elég mélyen. De még nem késő! Figyeljetek jobban oda, a kukák azért vannak ott, hogy beletegyétek a szemetet. Komolyan!

Szomorú látvány. Mármint a szemét, nem az, hogy szedik. Forrás: Origo
02:20
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Ez már nem Kansas, Totó

Mintha a Telekom külön fesztivált szervezne. Rengeteg ember, szeletelő zene, gigászi sátor és külön életérzés. Tudósítónk, Dávid elbizonytalanodott, hogy Zamárdiban van-e még?

Zamárdi calling Forrás: Origo

Másik kollégánk is pont arra járt, mintha összebeszéltek volna. Verető Viki így látta:

02:27
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Kollégáink viháncolnak, mert

mindketten találkoztak volt iskolatársakkal, akikből DJ lett.

Nahát, milyen meglepő, hogy pont itt, nem? Egyikük a gimiben, a másik kolléga a főiskolán tanult együtt a most már potméterszaggatóként működő ismerőssel.

02:33
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Ne verd ki a telefont a kezemből, legyen tánc!

Viszont van egy kérdés, ami az első naptól nem hagy nyugodni: miért izgul be ennyi ember annyira, hogy futva kelljen közlekednie? Egyrészt balesetveszélyes, másrészt idegesítő, hogy már harmadjára verik ki a kezemből a telefont. Kedves fesztiválozók! Ne szaladgáljatok, mint az óvodások a vidéki lagziban! Táncoljatok inkább! 

02:38
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Úgy imádja, mint Pókember a dubstepet

Peter Parker éppen a Snowattacknél vezeti le a rengeteg falonmászástól felgyülemlett égető feszültséget. Főleg kézzel dolgozik. A hálója már láthatóan kifogyott. Pókemberrel egyébként már a soproni VOLT-on is találkoztunk egy hete, kíváncsiak vagyunk, hogy vajon azonos férfiember van-e a maszk alatt. Felhívnánk a figyelmet arra, hogy Pókember segítője láthatóan erősebb szuperhősünknél.

Főleg a keze mutatja az ütemet. Forrás: Origo
02:43
július 09, 2016
Vágólapra másolva!

Miért nem vegyültök?

Valami félreértés lehet az idei Balaton Soundon. A lágy, finom "csajos" zenét játszó helyeken főleg pasik, a tesztoszteroningadozás ritmusára döngölő helyeken meg főleg csajok ropják. Kedves fesztiválozók! Vegyüljetek bátran! Találjatok hát egymásra! Mi meg majd rátok. Holnap.

Balaton Sound 2016 Forrás: Origo