Az utolsó órákban is őrült nagy a pörgés a Soundon
2015. július 09. 15:46
A csütörtök este legjobb neve a Balaton Soundon a Jager Arénában fellépő Joey Badass, aki keménykedős nevével ellentétben korántsem a gengsztervonalat tolja. Sőt jazzes, soulos alapokra nyomja a zenét, és tizenkilenc-húsz éves korára meglepően bölcs, szemlélődő pózt vett fel, amellett persze, hogy nem győzi felemlegetni, hogy ő egyébként kiválasztott zenélésre. Mint a legtöbb rapper, ő is ki van persze akadva a rendőri túlkapásokon, az elgettósodó külvároson, hogy nem vesznek tudomást ezekről a problémákról.
Joey Badass a New York-i rapszíntér egyik legnagyobb reménysége. A város korábban meghatározó volt a hiphopban, de az utóbbi időben elvesztette a jelentőségét. Többek között Joey Badassre is hárul a feladat, hogy visszahozza a régi fényét. Badass pedig ennek megfelelően is írja a szövegeket, sorra idéz a legnagyobb raplegendáktól, szívesen hasonlítja az életútját Naséhoz, és zenében is szívesen kalandozgat a legnagyobb nevek számai között.
Ha még nem indult el, akkor érdemes még otthon alapozni egy kicsit, mert kint nagy a drágaság. Egy 4 decis sör 600 forint.
A tegnapi eső után Tiesto DJ-zett egyet, amiben nem sok köszönet volt. A trance-császárnak is sikerült beállnia a sorba a legunalmasabb fellépők közé. Kattintson a teljes beszámolónkért.
Nagyon egyszerű a bejutás a fesztiválra. Csak azoknak kell kicsivel többet várniuk, akik kocsival jöttek, mert Zamárdin belül nagy a dugó.
Ma már volt egy kis szemle a drágaságról, de erre mindenképp érdemes felkészülni. 8 kilométerrel arrébbra is 6 ezerért visz a taxi.
De ez nem ő, hanem Palvin Barbi még tegnapról.
A legközelebbi hely, ahol cigit lehet venni, 500-600 méterre van a bejárattól a vasút felé.
Ha valaki meg akarja mutatni az izmait, akkor semmi olyasmit nem vehet fel, amiben elfér a mobilja vagy a pénztárcája.
Nicky Romero következik nemsokára. A hivatalos bemutatás szerint ő egy "kivételes tehetségű, ambiciózus holland house-electro house DJ és producer".
Legalábbis Magyarországon a Balaton Soundot és Zamárdit kedveli a legjobban.
Üzenjük neki, hogy:
És a kultúránk jelen pillanatban így néz ki:
Valójában a Miss World Hungary 2014-es győzteséről van szó, Kulcsár Edináról.
A legtöbb fotót már kitettük, de itt egyben is megnézheti a tegnapi nap eseményeit.
Egy ilyen kedves mosoly kit nem vesz le a lábáról?
Aludj még.
Esőben is vidám.
Hát persze, hogy vízipisztolyozni.
Ez még a szerdai mozgóképeinkből maradt vissza.
Pumped Gabóra a Sound fotósai is utaznak.
Az utóbbi idők egyik legfelkapottabb rappere Pusha T, akinek az utolsó lemezét maga Kanye West rakta össze, és írt hozzá egy olyan számot is, ami jobb, mint szinte minden, amit általában magának készített. Pusha betörése nem előzmény nélküli, váratlan dolog volt, a Clipse nevű duó tagjaként több kritikuskedvenc albumot is csinált már. Ide kattintva többet is megtudhat róla.
Mindenki készüljön, lassan beindul az élet a fesztiválon.
Csodálja meg minden oldalról a Sound gyúrós sztárjának testét és mozdulatait.
Nemrég ért véget a Sound férfi fitneszversenye. Szabó Gábor két számban is indult, mindkettőben negyedik lett. Nemsokára jelentkezünk a beszámolóval, ha igaz, egyik kollégánk végig vette az eseményt.
Együtt töltöttünk egy napot VV Fannikáékkal. Az első Balaton Sound-os élményeikről beszélnek.
A délelőtti élet itt a gyúrásból és a strandolásból áll. A nagyszínpadon 4-től DJ Newik játszik. Akit érdekel, hogyan születnek a DJ-nevek, az gyorsan talál egy példát itt.
Az M7-es autópályán Balaton felé, a 42-es km-nél baleset miatt a leállósávot lezárták, a bámészkodók miatt 12 km-es a torlódás. Vigyázzanak magukra, és még ideérnek az igazán nagy bulira.
Ma este 23-kor kezd a Halott Pénz a Jäger Arénában. Ez a dal addig is segíthet a csajozásban.
Ez még egy tegnap esti képünk egy lányról, aki a buli közepén sem tudja letenni a telefonját. Bezzeg a mi időnkben, amikor a telefonfülkére is várni kellett.
Sokan vannak jelmezben. Az indián tolldísz egy nagyon visszafogott öltözék.
Nincs olyan előadó, aki ne gondolná újra az eredetileg is remek dalt.
Ezt szakújságíró kollégám mondta a nagyszínpadon R3habról, aki épp most kezdett.
Nem túl látványos verseny, de komoly előkészület. Így születik egy igazi Balaton Sound-test.
Az aranytetoválást. Igazi egyéniség!
Hasonló fogad mindenkit, aki most jön ki.
Még hogy nem romantikus hely a Balaton Sound. VV Fanniéknak is itt eredt meg a nyelve a kapcsolatukról.
Mindenki élvezi a VIP-ben, hogy elhallgatott egy kis időre a nagyszínpad.
Jason Derulo dobja majd rá a közönségre.
Nem vállalkozom, hogy felsoroljam a képen szereplő lányok nevét. Az egyikük biztosan Sarka Kata.
Tömörül a tömeg a színpad előtt.
De akkor is megmutatom, hogy mit lehet látni a VIP részlegből.
Mi már meg is találtuk Zimány Lindát.
Kell is egy strapakamera a kézbe.
Reméljük, hogy alul is kapnak levegőt.
Köszönjük a mai figyelmet is, és viszlát holnap.
Romantikázni.
És pihenni egy kicsit.
Mármint a többi fesztiválhoz képest. Semelyik más fesztiválon nincs olyan, hogy este nekem rohan valaki, és nem kér bocsánatot. A pultnál meg az ember fölött ordibálják a csaposnak: "Légy szíves!"
Az Útinform szerint néhány építési munkán kívül semmi sincs az M7-esen. Gyorsan lent lehet lenni a fesztiválon.
27 Celsius-fok van Siófokon, a Balaton környékén szinte sehol egy felhő. A naptejet viszont mindenki használja, magas az UV-B sugárzás!
Kattintson a videóért!
Mert még nem kezdődött el a szúnyogirtás.
A kémiai irtást kedden végzik el napnyugta előtt, vagy ha kedvezőtlen lesz az időjárás, akkor csütörtökön, illetve pénteken.
Most bizony csúnyán magadra hagytak a szervezők. Eljött az idő, hogy a magad útját járd, tájékozódj, önállóan hozz döntéseket, mert itt már mi sem tudunk segíteni. Soha ne ess persze pánikba. A nagyszínpadon Afrojack- és Faithless-koncert lesz. Előbbi a legrosszabbak közé tartozik Steve Aokival, David Guettával és Hardwellel, utóbbit pedig annyiszor lehetett már látni, hogy nehéz egy kicsit is lelkesedni érte - bár azt kétségtelenül meg kell hagynunk, hogy a Faithlessnek egy király száma biztosan van.
Az eddig minimális izgalmat szállító Jager arénában is behúzták a kéziféket, és a feltörekvő amerikai hiphoposokat Anima Sound Systemre, Neóra és Punnany Massifra cserélte. Hajnalban egy kisebb Bloody Beetroots-buliba bele lehet nézni, ha valakinek az egész napos ostoba veretés nem lett volna elég. A többi színpad sem tud sajnos sok érdekességgel szolgálni: a Telekom arénában Pan-Pot és Chris Liebling nyomja, mindkettő Németországból, és megbízható, de valószínűleg korántsem forradalmi technóval érkeznek.
Kattintson a nagyításért!
Ezt egy haverom posztolta a Facebookján, és mellékelte is a forgatás képeit. Egy komment szerint inkább popóvideó lesz ez, nem promo.
A nagyszínpadon ma Rusty próbálja formába hozni a fesztiválózókat. Kevesen kíváncsiak erre.
Íme, a Scitec Nutrition fitneszversenyének első három helyezettje.
A kerékpárosklub tárolójában gyűlnek a biciklik.
De innen is üzenjük a résztvevőknek, hogy velük vagyunk.
A Pride alatt nézzük meg újra az első nap összefoglalóját.
Nagyon vártam a Major Lazer idei szigetes koncertjét, de már kezdem megutálni a legújabb számukat. A nagyszínpadon most is egy idegesítő Lean On-remix.
Katt a képre az időjárási infókért!
Egy srác felmászott a parttól tíz méterre felállított Balaton Sound-feliratra, ahonnan csak hosszas kergetőzéssel tudták lezavarni.
Tibi atya kocsmája nagyon népszerű itt is. Egy ottani pultoslány azt mondta, hogy a tegnapi zárásra már összejött 25 millió forint bevétel.
Mit ne mondjunk, kemény a diéta.
Nézze meg a gép előtt, ha lusta volt elmenni!
Ha nem tudná, kicsoda Kocsis Korinna, akkor dióhéjban elmondjuk. Visszautasított valami koronát Hajdú Péterék szépségversenyén. Volt egy kicsi örihari, de azóta biztos kisimultak a ráncok.
Elindult a nagyszínpadon a műsor! Az első drop akkorát esett, hogy ismét feldőlt egy kerti szék valahol Magyarországon! Remegve várjuk a folytatást!
Nagyon sokáig izgultunk, hogy lesznek-e vajon lángnyelvek a nagyszínpad fellépője alatt, de megnyugtatunk minden olvasót, hogy az imént csaptak fel. És milyen lángnyelvek voltak azok? A lelkünket is megperzselték!
Ha nincs meg, honnan a poszt címe, segítünk. Hevesi Tamástól, a Diadal (Csíkos napernyő) című számból.
Ordítja már percek óta az ifjú, jól pallérozott lemezlovas! Most halljuk legalább ezredszer a fesztiválon, de még mindig megrezzenünk, és önkéntelenül a levegőbe öklözünk! Hát mi lesz még itt, amikor leszáll az este!
Ketten nyomják a bulit, és az egyik éppen most ugrott le a keverőpultról, mert ekkora huligán! Ti is partihuligánok lesztek ma este? Mi biztosan, hiszen itt vagyunk a Balaton Soundon, fiatalok vagyunk, már szépnek is érezzük magunkat, és hát, lássuk be, szombat este van!
Hát a DVBBS! Fiatalság, bolondság.
Közeleg a szombat éjszaka, ezt a számot viszont tutira nem fogják játszani a Soundon:
Mi felszálltunk már a bulivonatra, alágyújtottunk a partikondérnak, perzsel már a partinap, ha ezek a srácok így folytatják, még a végén le is égünk! Mi lesz itt a Faithlessen?
Az ember azt gondolná, hogy nem is érdekli az egész, de szombaton végre megérkezett. Azzal az őrülten belsős infóval tudunk szolgálni, hogy megjelent a Volt fesztiválon is. Képek hamarosan érkeznek is a magyar fesztivál- és gasztrocézárról, ha itt megvárja, amíg a fotósunk végez a mell- és fenékgalériával, amit a legkedvesebb olvasóink úgy szeretnek!
Az egyikőjük teljesen meg van őrülve! Megint felállt a keverőpult tetejére! Lehet, hogy ugrani fog? Csak össze ne törje magát! Srácok! Kezet a magasba a gép előtt is, ha nem akarjátok, hogy valami baja essen!
Hát mennyit kerestem a megfelelő szót, amivel le tudnám írni ezeket az elkötelezett lemezlovasokat! A közönségről nem is beszélve! Szenvedély, ne felejtse senki, csak szívvel lehet ekkora bulit csinálni már kora délután, a világosban!
Na még egy kép délutánról, aztán pörögjön az este!
hogy ez az egész kis hazánkban, a Balaton-parton történik? Hát én alig.
Kicsit megváltozott közben a szélirány, visszafújta a színpad felé. Ha erre ráengedték volna a lángnyelveket, olyat láthatott volna a közönség, amit korábban sehol.
Bemondták, hogy drop lesz, és mi lett? Hát persze, hogy drop! Nemcsak szenvedélyesek, hanem végtelenül profik is! Tök tudatosak, úgy vezetgetik el a mi kis bulihajónkat, hogy biztos partikikötőt érjen!
Érezni lehet a hangfalak remegésén, hogy lassan vége. Mindent bele kell adniuk a srácoknak, ha a maradék percekben csúcsra akarják juttatni a közönséget. Ha nekik nem sikerül, akkor Afrojacktől mit várhatunk?
Őt kergették meg a szekusok a Balatonban. Úgy tudjuk, hogy már ki is vezették a fesztiválról.
Énekeljetek, mintha nem lenne holnap, különben itt ragadunk örökre. Ezek a srácok tényleg nem viccelnek! Aki nem énekel, nem is biztos, hogy igazi partiarc. :(((
Az ember azt hitte volna, hogy a dubstep halott, Skrillex vidéken dolgozik a szőlőskertjében, de erre a fesztiválra visszatért. Hát soha rosszabb felhúzóbulit! Erre a röfögésalapra rákeverték Jay-Z Show Me Watch You Got című, egyébként szintén hangmintázott dallamvonalát, és megint megőrültünk. Mert mi mást tehetnénk?
Húha, ön nem akart volna itt lenni?
Tiszta az út. Tudjuk, hogy már nem bírod tovább otthon. Pattanj kocsiba vagy vonatra, és néhány órán belül már itt verethetsz.
Sőt, most kezdik el!
De azért nézzen bele, hátha később jobb képet adnak!
Csend van a VIP-ben, ami minket egy percig sem zavar. A nagyszínpad előtt viszont már nem tudnak mit kezdeni a délután bedurrantott mellizmokkal.
Valaki nem túl elegánsan kiadta az ebédje maradékát a vécék előtt, szegény takarítófiú a lehető legnagyobb alázattal kezelte a helyzetet:
Azt mondják, folytassuk! Hát legyen!
Lassú ütemes zene csábítja ringatózásra a derekakat. De beindul valami, és már emelkednek a kezek. A basszusra már zúzni is lehet, egy váltás, és már ugrál is a közönség. Elkezdődött az Afrojack.
Ki ne hagyják, megint gyönyörű!
Méghogy nincs különbség az előadók között. Egyik sem volt még olyan bátor, hogy a színek helyett csakis a hangzásra koncentráljon. Levették a kivetítők tarkaságát. A következő az lesz, hogy kikapcsolják és mindenki lefekszik a fűbe?
Megint egy szép poszt az Instagramról:
Egyszer azt sem tudom, hogy remeg-e a föld. Máskor meg egyszer csak egy Go felkiáltásra lágy dallam szól csak. Aki ezt nem bírja az menjen át az Anima Sound Systemre.
Lehet, hogy mindenki kint vereti?
A Szigeten ezt nyomták tavaly, figyeljék csak!
Hát miért ne lenne? Itt van nekünk Afrojack, akinél szemfülesebb dj nincs a földön, mindig tudja, hogy mikor kell egy jó dropot eldobni. Most is csak úgy mellékesen, a zsebéből kiesett egy. És hogyan reagáltak rá? Felrobbant Budapest, ahogy, ha jól hallottam, címkézte a bulit.
Hát, hogy a kutyába ne állnánk készen? Olyan magasan vannak a kezeink, hogy az ő segítségével elérünk a fellegekig is!
Olyan szép a színpad, amikor van egy őrült nagyszínpad, és benne egy második pult, ahova feláll a művészúr. Még nincs sötét, de itt mindenki az éjszakában kóborol!
Van úgy, hogy bevalljuk, hogy buliistenek vagyunk, van, amikor elszégyelljük magunkat, és vállat vonogatva elsétálunk. Hát itt senki nem vonogatja vállát, mert mindenki a legnagyobb a bulizásban!
Afrojack nem is annyira szar dj David Guettához vagy az érettnek nevezett Tiestóhoz képest. Simán csak olyan, mint egy lelkes srác, aki kap egy lehetőséget egy közepes nevű vidéki diszkóban, és őrülten meg akar felelni.
Hajnali kettő harminckor itt jól fogod magad érezni.
Lassan lemegy a nap, közben elájultam, akkora veretés van.
Fotósaink készítettek egy szép galériát, nem kímélték magukat, és a gyönyörű combok között is lőttek képet. Ne hagyja cserben őket, kattintson a képre, és nézzen szét a Soundon!
Valószínűleg nem a tőle 150 méterre lévő víztömegre gondolt, amikor betette ezt a számot.
Na, ilyen a Mateo & Spirit élőben, ne mondja, hogy nem lenne szívesen itt!
De már olyan tömeg van itt kint, hogy kell az a 20 perc arra, hogy bejussunk a WC-be.
Van itt valaki, aki a vonulás után indult el Budapestről?
Micsoda videó készült, ennél még biztosan nem látott jobbat a mai napról!
Elnézünk veretni a Faithlessre mi is, hogy holnap be tudjunk számolni róla. Majd ott leszünk a Punnany Massifon, de lehet majd minket látni hajnalig.
Biztosan kíváncsi lesz, a beatnemzedék még élő tagja, a 95 éves Lawrence Ferlinghetti mesél, San Francisco ennél már nem lehet közelebb:
Nézze meg élőben, milyen a Hot X!
Ne feledje: mindenki lehet buliisten!
Még pihenik az éjszaka fáradalmait a fesztiválozók, nem is csoda, óriási volt a hangulat.
Igazi Balaton Sound-napot tolunk ma végre. Reggelire szalonnát ettünk Nutellával, ahogy Pumped Gabo tanácsolta. Reméljük, be tudjuk durrantani ezeket az izmokat, mire felpörögnek az események.
Nem én vagyok az egyetlen, aki az utolsó napra hagyja az izmokat. Nincs mese, ha nem jött be egy csajozós trükköd sem, le kell menni gyúrni!
Leginkább mellizomra érdemes gyúrni. Azt mondták itt a srácok, hogy arra buknak a csajok, meg a karra. De az úgyis nő közben.
Ma este 23 órától a Brains is koncertezik a Soundon, közösségi oldalukon megosztottak egy képet arról, milyen látványtechnikával tömték tele a kamiont.
Még nincs eredmény, de kivagyok. Már várom azt a részt, amikor vehetek egy vödör epres mojitót, és valamelyik új gyúrós haverommal stírölhetem a csajokat.
A tegnapi napról készült galériánk:
Ideje elővenni a régi hulahoppkarikákat, lányok, mert ennél tényleg nem lehet jobbat csinálni. Ráadásul a pasikat is könnyű így távol tartani.
A tökéletes Balaton Sound-os testet nem ma fogom elérni. Egyébként se egyszerű.
Valszeg feladom mára, és inkább egy kórosan sovány barátot szerzek, aki mellett nem tűnök gizdának.
Elhagytuk még pénteken. Aki megtalálja vendégünk 3 sorre. Különös ismertetőjegye, hogy messze nem ilyen fekete fehér, hanem színes és pornómintás.
Természetesen valami remix, de még élvezhető.
Végre a kezemben foghatom az óriásmojitónak nevezett, jéggel teli vödröm. Napszemüveg fel, és már érzem is, hogy igazi Balaton Sound-os vagyok. Mindjárt ki is pécézek egy hoszteszlányt, és utánakiáltok valamit, hátha tetszik neki.
Nem is veszek több ilyen vödrös vackot, akármennyire menő. Közben viszont megtaláltuk a magas kultúrát a Balaton Soundon. Hamarosan megmutatjuk.
Tomas ma nem bírná ki, és lenézne a szeretőjéhez a Telekom rave-be, este együtt veretnék kifulladásig, és egy sátorban szeretkeznének. Közben Tereza a Pride-on készült képeit válogatná, és küldené be az újságjához.
A lány viszont még csak a könyv elején tart, és bele is aludt.
Nem sokkal délután fél 4 előtt összeütközött három autó az M7-es autópályán, Polgárdinál, a Budapest felé vezető oldalon. Aki délutánig vergődött a tegnapi buli után, és most indul el, az készüljön fel, hogy szívni fog a dugóban. Vigyetek sok vizet!
Még egyet tekertek a hangerőn a nagyszínpadnál, dübörögnek az ütemek. Nincs itt vége semminek kérem szépen. A NO!END játszik.
A sörhas most nem számít, amíg tízen veretik a porban, addig mindenkinek jut hely a kivetítőn. A legnagyobb figyelmet még így is egy szép kerek popó kapta. Gazdája elpirulhatott, amikor meglátta a maga formás hátsóját, gyorsan arrébb is húzta. Most már képernyőre kerülhetnek a pocakok is.
A Barátok közt Zsófija ilyen merész dekoltázzsal bulizgat a fesztiválon.
Egy pillanatra elviselhető zene szólt a nagyszínpadon. Az utolsó napon még a végén egy király számot is hallunk.
Vissza is tért a döngölés.
:(((((((((((((((((((
Nyomott egy szelfit az utolsó este előtt.
Ha tényleg őt láttuk a VIP-ben, akkor nagyon éli a fesztiválozást, Zimány Lindával is sikerült már a napokban elcsípni őt.
Nem a legyek fogják összehordani a lovettát!
Mi szóltunk.
De sajnos lövésem sincs, ki játszik a nagyszínpadon, a programfüzet pedig a lábam alatt van.
Úgy is mindjárt jön Major Lazer Lean Onja, és kész a bulika.
Hehe.
Még egy kis veretés. Szerencsére a DJ résen volt, és már percek óta más se szól!
Lángnyelvekkel persze a veretés is legalább kétszer olyan intenzív. Micsoda mázli, hogy a látványfelelős se lopja a napot.
Itt lófrál a környéken David Guetta magyar hasonmása, aki tegnap este összetörve ücsörgött a bejárat előtt, és arról beszélt, hogy egy-két éve még megállás nélkül keresték a kereskedelmi tévék, ma meg már egy rongyos napijegyet se tud szerezni.
Hát valaki itt nagyon felkészült, most rakta be a dj Diplo, Skrillex és Justin Bieber közös számát! Mondjuk épp csak a keleties dallam szólalt meg belőle. Ő azt tartotta belőle érdemesnek.
Hiphop felé fordult a dj, jött is egy Ludacris-szám. Gondolom ez ilyen becsületbeli dolog, ha már ő lesz a következő fellépő.
Akkor a következő szám Vengaboys lesz!
Visszatértünk a veretős vonalra.
Megszólalt John Newmantől a Love Me Again! Micsoda csavar! Hát ezt még komolyan nem hallottuk senkitől.
Kicsit visszább vett Luke a veretésből, csodás klubslágerek követik egymást. Hát így elpuhul, soha nem lesz belőle egy Hardwell vagy egy Tiesto.
Egy boldog, mosolygós arc, egy integető kéz. Ez most ennyi volt, mr. dj úr távozik.
Legalábbis a Pénzcentrum szerint sokan nem ismerik ezt a kis kerülőt, ahol tuti hazaérhetsz.
Éden Krisztián van itt SP-vel. De van bőven hely, ahol még Éden Patrik is be tud támolyogni.
Újra felbömbőlnek a hangfalak a nagyszínpadnál. LUDACRIS kezd el motyogni a mikrofonba. Nem szívesen neveznénk ezt rappelésnek.
Már már belejöhetne a tömeg az ütemes bolintgatásokba, de mindig jön egy kis szünet, ami kizökkent mindenkit.
Aki nem ott csapatja, itt belehallgathat.
Ezek nem beledumálnak a zenébe, hanem belezenélnek a pofázásukba. Amikor szól valami, az is megakad 20 másodpercenként. Nagyon idegesítő.
I am so Hungary - ezzel poénkodott nekünk a Ludacris. Aradi Peti kollégám le is fordult a kanapéról kacajában.
Van ilyen újságíró betegség is, de ezeknél én nem értem.
Most van itt az ideje enni valamit, az este még nagyon hosszú. Egy óra múlva kezd a Carbonfools a kisebbik sátorban.
Ludacris szórakoztatja a népet.
Remélem van nálatok sál sapka. Kelleni fog, mert itt nem lesz vége a bulinak mire ideér a hidegfront.
Végre megy egy kis értékelhető műsor Judachristől. Csajok végre bemelegíthetik farizmaikat.
A Soundon táncolós videója ala sokan írtak, hogy biztosan durván részeg, azért vonaglik így a zenére; erre persze a volt VV-lakó bepöccent és ingerülten reagált - immár otthonról.
"Hát ezek szerint ők pia nélkül nem tudnak táncolni! De szarok rájuk! Én négy napot végig toltam ital és kábítószer nélkül , nem hiszem, hogy rajtam kívül lett volna még sok ilyen ember!! Úgyhogy respect nekem, és így is jól éreztem magam" - írja.
Mintha a hangmérnöknek is elege lett volna ebből a produkcióból. A közönség még integet, de senki nem tűnik csalódottnak.
Hiszen ide is bárkit beengednek. Az elektronikus zene pedig egyre népszerűbb. Mi lesz így az Egészséges fejbőrrel?
De két óra múlva már a színpadon állnak majd.
Megélénkült a szél, de ez még nem a holnap reggel érkező hidegfront jele, hanem a közelgő Dimitrié és Like-é.
Sokáig kell várni az est fő műsorszámára
A hangfalakat bemelegítik, az emberi élet ritmusára kezdheti veretni ma este a Balaton Sound díszes közönsége. Most kezd Dimitri Vegas és Like Mike.
Siessen a nagyszínpad elé, nehogy lekésse az utolsó nagy bulit. Nekünk mindjárt végünk.
Egy utolsó, eget-földet rengető bunkóskodásra.
...képekkel bizonyítja!
Egy utolsó, eget-földet rengető bunkóskodásra.
Újabb kiváló szettót hallunk, amibe sikerült még ezt is beleszuszakolni, hogy szétbarmolják egy kiadós droppal.
Úgy megnevetetett egy pultost, hogy még a mi könnyünk is kicsordult!
A Red Hot Chili Peppers Hey Oh-ját is sikerült két agyzsibbasztó panel közé beilleszteniük. Hát ezek a Vegas gyerekék nagyon érzik a dilit!
Így fesztiválozik Metzker Viktória, munka közben és után:
A tömegben ugrál búcsúzóul, de friss fotóra mindig jut idő.
Az utolsó órákban is ütős a hangulat, nagy a pörgés a nagyszínpadnál.
Beállunk a bulizók táborába, elmerülünk a színek és a dallamok között. Mára ennyi volt, mentsetek ki, ha túl mélyre kerülünk!