Minden, amit a jogosítvány orvosi alkalmassági vizsgálatról tudni érdemes

Vágólapra másolva!
Mint az minden jogosítvánnyal rendelkező sofőr előtt ismert, a vezetéshez, azon kívül, hogy a jogosítvány megszerzéséhez szükséges vizsgát letegyük, meghatározott időnként orvosi felülvizsgálat szükséges. Bár a legtöbben ezt kellemetlen és felesleges procedúraként élik meg, azonban sok ember életét megmentheti, ha olyan személyek nem kaphatnak jogosítványt, akiknek az egészégügyi állapota nem teszi lehetővé, hogy gépjárművet vezessenek. Jelen cikkünkben összegyűjtjük az orvosi alkalmassági vizsgálatokkal összefüggő legfontosabb tudnivalókat és az esetleges felülvizsgálat lehetőségét is. A D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt. összefoglalója.
Vágólapra másolva!

Milyen járművekhez kell egyáltalán orvosi vizsgálat?

Az "M" (segédmotoros kerékpár) kategórián kívül minden más kategóriához szükséges az orvosi alkalmassági vizsgálat, tehát az A és B kategóriákhoz (beleértve az összes alkategóriát, mint például A1, A korlátozott stb.), valamint a C és D kategóriákhoz is. Az utóbbi két kategória esetében a feltételek szigorúbbak és gyakrabban szükséges megismételni az orvosi vizsgálatot.

Azt azonban érdemes tudni, hogy ha már rendelkezel érvényes orvosi alkalmassági engedéllyel például az A kategóriához, nem szükséges külön azért orvoshoz fordulni, hogy a B kategóriához is megszerezd az alkalmasságot.

Milyen orvos adhat ki orvosi alkalmasságot igazoló iratot?

A nem hivatásos sofőrök esetén a jogosítványhoz szükséges orvosi alkalmassági vizsgálatot elvégezheti:

  • háziorvos
  • üzemorvos
  • lakóhely szerinti területileg illetékes foglalkozás-egészségügyi közellátó helyi orvosa.

A legtöbben általában a háziorvosukat választják, azt azonban tudni kell, hogy bármelyik orvos kérhet szakértői vizsgálatot, ha álláspontja szerint ez szükséges az alkalmasság megállapításához. Tehát a háziorvos kérheti tőlünk, hogy az általa meghatározott vizsgálatokat végeztessük el az orvosi alkalmassági megalapozása érdekében.

Milyen gyakran van szükség orvosi alkalmassági vizsgálatra?

Az úgynevezett 1-es alkalmassági csoport tagjainak (A1, A, A2, B1, B, BE kategóriák) a következő időközönként kell elvégezni a vizsgálatot:

  • betöltött 50. életév alatt: 10 évente
  • 50-60. életév között: 5 évente
  • 60-70. életév között: 3 évente
  • betöltött 70. életév felett: 2 évente

A C és D kategóriára, mely a 2-es alkalmassági csoportba tartozik, a szabály szigorúbb:

  • 60 éves korig: 5 évig
  • 60-70. éves korig: 2 évig érvényes az orvosi alkalmassági

Ettől függetlenül bármilyen egészségromlás megalapozhatja azt, hogy a jogosítványunk megtartása érdekében orvosi alkalmassági vizsgálatot kell elvégezzünk. Így például, ha valakinek szívrohama volt, nagy eséllyel számíthat arra, hogy a szakorvos jelezni fogja az orvosi alkalmassági vizsgálat szükségességét.

Mi a vizsgálat menete és mit vigyünk magunkkal?

Fontos, hogy legyen nálunk az okmányaink (személyi igazolvány, lakcímkártya, jogosítvány), ezen túlmenően amennyiben szemüveget kell hordanunk a szemüveg vagy kontaktlencse (ennek viselési kötelezettsége rákerül a jogosítványra, ezért ha vezetés közben nem hordjuk, úgy a rendőr megbüntethet bennünket). Ezen túlmenően, ha valamilyen előzetes vizsgálatot kért a háziorvos, akkor ennek az eredményét.

A vizsgálat során szemészeti vizsgálatra, általános kérdésekre az egészségi állapotunkkal összefüggésben, valamint vérnyomásmérésre számíthatunk.

Mikor állapítja meg az orvos az alkalmatlanságunkat?

Az orvosi alkalmatlanság oka lehetnek különböző betegségek, szellemi vagy fizikai állapot, valamint érzékszervi problémák. Például, ha valaki látással kapcsolatos nehézségekkel küzd, és ezek nem korrigálhatóak (például szemüveggel), akkor nem részesülhet vezetői engedélyben. Hasonlóan kizáró tényezőt jelenthet a komoly szívritmuszavar, vagy az olyan cukorbetegség is, ahol ismétlődő és súlyos hipoglikémia fordulhat elő. Ezen kívül, súlyos alkoholprobléma vagy olyan gyógyszerek szedése is problémát okozhat, amelyek jelentős mértékben befolyásolják a vezetési képességeket és akadályt jelentenek a biztonságos vezetés során.

Fontos, hogy az egyes kategóriáknak különböző alkalmassági szintje van. Tehát attól függetlenül, hogy a C és D kategóriára nem vagyunk alkalmasak, könnyen meglehet, hogy a B kategóriára alkalmasnak találnak bennünket.

Van-e felülvizsgálatra lehetőség?

Természetesen van. Amennyiben az elsőfokú szerv az alkalmatlanságunkat állapítja meg, az egészségi alkalmassági vizsgálatot másodfokon végző szerv, az orvosszakértői szervnek a külön jogszabály alapján meghatározott első fokú szakértői bizottsága, ha első fokon a vizsgálatot a háziorvos végezte.
Ezen a vizsgálaton már szakorvos is részt vesz és a vizsgálat alá vett személynek szimulációs gyakorlat során is bizonyítania kell, hogy alkalmas a vezetésre.

A másodfokú szerv döntése végleges, azzal szemben további jogorvoslatnak nincsen helye.

Amennyiben valaki a másodfokú döntés alapján sem alkalmas a forgalomban való közlekedésre, az nem jelenti azt, hogy örökre elveszik a jogosítványát. Amennyiben a személy állapota javul, úgy egy ismételt alkalmassági vizsgálat során a jogosítvány visszaszerezhető.

Mikor kell jelentkezni az orvosi alkalmassági vizsgálatra?

Célszerű még az előtt bejelentkeznünk az orvosi vizsgálatra, mielőtt a jogosítványunk lejár. Amennyiben azonban már megtörtént a baj és érvényes okmány nélkül maradtunk, akkor sem kell kétségbe esni.
Az orvosi vizsgálat után az okmányirodában visszaadják a jogosítványunkat, és átadnak egy igazolást, amellyel az új okmányunk kiállításáig jogosultak vagyunk vezetni. Ennek az igazolásnak az érvényességi ideje két hónap.

Mi történik, ha évek óta nem vezettem?

Sajnos azt a jogosítvánnyal nem lehet mérni, hogy ki mennyire rutinos sofőr. Ha valaki megszerzi a jogosítványát, ezt követően pedig 20 évig nem vezet, még nem kell újra levizsgáznia. A jogosítvány ismételt kiadásához ugyanis csak az orvosi vizsgálat szükséges.
Ettől függetlenül azoknak az olvasóinknak, akik hasonló cipőben járnak azt javasoljuk a maguk és a környezetük épségének megóvása érdekében, mielőtt ismételten forgalomban vezetnének, vegyenek pár gyakorló órát.