„Az Uniper felvásárlása fontos beismerést jelent a német energiapolitika részéről"

Tóth Máté energiajogásszal, a Rátky és Társa Ügyvédi Iroda energetikai praxisát vezető ügyvéddel beszélgettünk.

- Brüsszel és a tagállamok is szigorú intézkedéseket terveznek az árak megfékezése és az ellátás- biztonság biztosítása céljából. Mit tesznek, mit tehetnek egyáltalán?

Amikor Pompeius megtisztította a korábban Marius-párti Messina városát, a neki a privilégiumaikat és régi jogszabályhelyeket soroló messinaiakat így szakította félbe: abbahagynátok a törvények idézgetését, amikor nekünk kard van az oldalunkon? A példa erős, de nem elrugaszkodott. Egy rendkívüli helyzet mindig a kard kora, ahol az állam és a jog autoritása a maga teljességében mutatkozik meg, ami egy uralmi-hatalmi viszony.

Rendkívüli gazdasági körülmények közt közszükséglet biztosítása érdekében egyáltalán nincs sok eszköz a jogalkotó/szabályozó oldalán! Ezek az eszközök kivétel nélkül hierarchikus, kógens, az állam és a jog(alkotó) autoritásából fakadó eszközök, mint a hatósági ár, állami tulajdon, bizonyos kötelező magatartások előírása, stb.

Az egyik fontos kérdés persze, hogy ki a szuverén, amikor ilyen állami, illetve uniós szintű intézkedések születnek: ez a két hatalmi centrum nyilvánvalóan konkurál. A másik fontos kérdés, hogy az ilyen kógens, beavatkozó hatalmi eszközrendszer milyen módon rajzolja át a gazdaságpolitika, vagy egy iparág tendenciáit.

- Milyen módon rajzolja át?

Azt látjuk, hogy az eddig lényegében három évtizede folyamatosan és egyoldalúan erőltetett liberális energiapolitika időszaka véget ér. Az EU eddig négy szabályozási csomagot alkotott a villamos energia közös európai szabályozására, míg a földgázban hármat. Ezek egyirányúan, megszakítás nélkül a szabad piac minél teljesebb kialakítását célozták, központosító brüsszeli hatáskörökkel, ugyanakkor a tagállamokat illetve az állami energiacégeket sorra megfosztva a direkt befolyásolási eszközöktől.

A folyamat fontos mérföldkövei voltak a nagy energiaipari konszernek feldarabolása, a hosszú távú iparági szerződések versenytorzítóvá nyilvánítása és megszüntetése, a privatizáció, vagyis az állami tulajdon visszaszorítása, valamint a piacliberalizáció, a kógens jogszabályi-hatósági fékek és előírások eloldása.

Amíg azonban Nyugat-Európában ez a váltás valamennyire organikusan ment végbe, Európa többi részén – így hazánkban is – ez egy anorganikus, oktrojált, kikényszerített eredmény volt annak minden következményével. Valahogy úgy, ahogy a hűbériség és feudalizmus kiépítése ezer éve, amihez fel kellett darabolni néhány tekintélyes bőt Koppánytól Ajtonyig, le kellett verni néhány forradalmat a pogánylázadásokig, komoly társadalmi lesüllyedést illetve az ország vezetésének idegenekkel való feltöltését eredményezve.

Az energiaszektorban az 1990-es években hasonló deficitet okozott az oktrojált átvétel a nemzeti energetikai infrastruktúra fillérekért történő kiprivatizálásával, a nagy közüzemi szolgáltatók, erőművek nemzetközi, helyesebben külföldi állami kézbe kerülésével és a kontrollálatlanná váló energiaárak.

Természetesen a piacliberalizáció nem csak rosszat hozott, de ennél most fontosabb a piacliberalizáció ténye és megszakítatlan iránya mint trend. Ez a folyamat most mindenképpen törést szenved, ha nem egyenesen megfordul, és mindegy, hogy épp a tagállami-nemzetállami vagy épp a brüsszeli intézkedésekre tekintünk. Az energiaválság egyre mélyül, ezért Brüsszelből és a tagállamoktól is folyamatos az ötlet- és eszközgyártás, mely végső soron, jogi természetét illetően mind egy irányba mutat.

- Ez a törés vagy trendváltozás mennyiben igazolja a hazai jogpolitikai döntéseket?

Bár Magyarországot elképesztően sokat támadták egy évtizeden keresztül az energetikában a lakossági hatósági árak visszavezetése, a stratégiai infrastruktúra állami tulajdonba vétele és az erősödő állami szabályozás – például a kötelező gáztárolói tartalék – miatt, most tényleg nincs más választása az államoknak és az EU-nak sem, mint ezeknek az eszközöknek az erősítése. Most a beavatkozás ideje van, Pompeius kardjának és nem a messinaiak kifogásainak.

Az is roppant tanulságos, hogy miközben a cseh szenátus megszavazta a rezsicsökkentést a villany és a gáz vonatkozásában – ezzel a magyar lakosságvédő intézkedésekhez hasonló rendszer lép életbe ott is – a német állam épp felvásárolja az Uniper gázipari óriásvállalatot, a Gazprom tárolóját pedig államosítja.

Márpedig mind a lakossági hatósági árak, mind a közüzemi szolgáltatások garantálásához elengedhetetlen állami tulajdon biztosítása az energiaszektorban olyan intézkedések, amelyek miatt rengeteg támadás érte hazánkat, jogi és nem jogi természetű egyaránt. Most viszont egy az egyben a hazai jogalkotó lépések köszönnek vissza a nyugati döntésekben! Egy fontos különbséggel: az oktrojált jelleg megfordult.

Amíg ugyanis hazánk 12 éven keresztül folyamatosan, fokozatosan alakította át az energiaszektorát és az eszközrendszerét, ezzel a nemzetközi jogi sztenderdjeit is betartva a kiszámíthatóságnak, előre láthatóságnak, addig most az EU-ban, Németországban és máshol kapkodva, komoly befektető védelmi károkat és aggályokat okozva igyekeznek napok alatt megváltoztatni a szabályozási környezetet.

Ha úgy tetszik, a kilencvenes évek helyzete ismétlődik meg: akkor mi erőltettük egyik pillanatról a másikra az oktrojált liberalizációt egy arra még nem érett iparágban, annak minden káros következményével, most a németek és társaik erőltetik az oktrojált állami pozíció-erősítést, hasonló deficitet okozva.

- Miben nyilvánul meg ez a deficit?

Ami a németországi Unipert illeti, ez a finn magánkézben lévő düsseldorfi székhelyű közműszolgáltató mintegy 8,5 milliárd euró veszteséget halmozott fel a gázipari tevékenységével csak idén annak ellenére, hogy egy 13 milliárd eurós mentőövet kapott már a német adófizetők pénzéből: értjük, egy finn cég a német államtól.

dr. Tóth Máté, energiajogász, Rátky és Társa Ügyvédi Iroda Forrás: Rátky és Társa Ügyvédi Iroda

Most az Uniper mintegy 99 százalékát veszi át a német állam, megvásárolva a finn Fortum Oyj többségi részesedését. Az Uniper részvényei a hírre 23 százalékot zuhantak, míg a Fortum részvényei 20 százalékot emelkedtek a bejelentésre. Azonnal rángatja az árakat is, az állam pedig extrém módon ki kell, hogy költekezzen. Jogilag még tanulságosabb az, ami a németországi orosz gáztárolóval történik.

A Gazprom Germania GmbH még április 4-én került a német szabályozó hatóság ellenőrzése alá, ezáltal annak az alsó-szászországi Rehdenben található gáztárolója is, 4 milliárd köbméter kapacitással. A német kormány Securing Energy for Europe Holding GmbH néven holdingot hozott létre a végleges kisajátítás illetve államosítás végrehajtására, ami most várhatóan következni fog.

A nemzetközi gyakorlatban azonban Németországot és az EU-t is köti a tisztességes és méltányos bánásmód előírása, amely kizárja az indokolatlan és diszkriminatív intézkedéseket. A másik, most súlyosan sérülő védelmi eszköz a közvetlen vagy közvetett megfosztás tilalma, amennyiben az nem a közérdeket szolgálja, diszkriminatív jellegű, nem a jogszabályokkal összhangban hajtják végre, vagy nem jár azonnali, megfelelő és tényleges kártalanítás megfizetésével. A németországi kisajátítás, ahogy egyelőre kinéz, telibe találja ezeket a konkrét nemzetközi ügyek által kitermelt megállapításokat és definíciókat.
Na itt a lényeges különbség: a Magyarország elleni egykori eljárások eredményeként a magyarországi intézkedések arányosak voltak, megfelelő eljárásrendben születtek és megfelelő kártalanítással jártak. Németország esetében viszont az Energia Charta megsértése nagyon is komolyan felmerül. Mindez persze az ellátás-biztonság szavatolásához akár még mindig vállalható át lehet, viszont mindenképpen egy fontos beismerést jelent.

- Mi ez a beismerés?

Annak a legmagasabb fokú beismerése, hogy az állami szerepvállalás, állami tulajdon, a hatósági ár nem ördögtől való a XXI. században sem, már csak azért sem, mert az energiaellátás időközben valódi társadalmi alapszükségletté vált. Pontosan ezt látja be épp Németország is. Méghozzá nem is akárhogy, ha még a nemzetközi befektető védelmi pereket és eljárásokat is megkockáztatja Németország ezek meghozatalakor.

Az Uniper felvásárlása fontos beismerést jelent a német energiapolitika részéről, ahogy a Gazprom-tároló kisajátítása is, a lakosság ártámogatása vagy a sok helyen – épp most Csehországban – bevezetetett rezsicsökkentés. Annak a beismerését, hogy piac és állam, magán és köz, diszpozitív és kógens együtt, egy helyes arányban kell, hogy jelen legyen az energiaszektorban.

Ez persze nem jelent feltétlenül állami kizárólagosságot, sőt: a most megnyíló villamosenergia-rugalmassági piac, a kiegyenlítő energia, a rendszerszintű szolgáltatások biztosítása, a tárolás vagy a fogyasztóoldali szabályozás éppen új területeket képeznek a piac és a piaci szereplők számára. Ezek pedig nagyon fontos magánpiaci területek lesznek! A piaci szegmens is fejlődik, kell, hogy fejlődjön, ahogy az állami is, a lényeg a köztük lévő arány és helyes funkciómegosztás.