Hivatkozhat-e a bérlő a bérbeadó jogellenes felmondására?

Ingatlan, lakás, albérlet, illusztráció, 2022, alulnézet ÉPÜLET épületfotó FOTÓ FOTÓTÉMA Lakóépület lékondicionáló NÉZET panelház parabola antenna
Budapest, 2021. október 30. Klíma berendezések kültéri egységei és műholdvevő parabola antennák egy, az 1980-as években épült panelház homlokzatán Kőbányán, a Halom utcában. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
A Kúria Polgári-Gazdasági-Munkaügyi Jogegységi Tanácsa nemrégiben megjelent polgári jogegységi döntésében pontot tett azon kérdés végére, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan kiürítése iránt a tulajdonos által indított perben figyelembe vehető-e a bérlő azon védekezése, hogy a perben nem álló, a lakást bérbeadó vagyonkezelőnek a bérleti szerződést felmondó nyilatkozata jogellenes, érvénytelen. Ezen kérdéskörben korábban két ellentétes álláspont alakult ki. A KRS Ügyvédi Iroda szakértőinek összefoglalója.
Vágólapra másolva!

Az egyik – a Kúria egy 2012. évi döntése – szerint a bérlő külön pert kell, hogy indítson a felmondás érvénytelenségének megállapítása iránt, amely megalapozottá teszi az ingatlan kiürítésére vele szemben előterjesztett keresetet.

A másik vélekedés – a Kúria egy 2016-ban meghozott döntése – szerint amennyiben a bérbeadó vagyonkezelő felmondja a bérleti szerződést, viszont az ingatlan kiürítése iránti pert a tulajdonos önkormányzat indítja, úgy a bérlő nem hivatkozhat a bérbeadó jogellenes joggyakorlására, hiszen nem vele szemben áll perben, hiányzik a félazonosság.

A Jogegységi Tanács álláspontja szerint az önkormányzat, mint tulajdonos, jogosult az ingatlan hasznosítására, az azzal való rendelkezésre, így – a közfeladatok hatékonyabb ellátása céljából – arra is, hogy a tulajdonosi részjogosítványokat egy általa alapított, 100%-os tulajdonában lévő vagyonkezelő részére átengedje.

A vagyonkezelő – a bizományosi pozícióhoz hasonlóan – a részére átengedett tulajdonosi részjogosítványok alapján a bérlővel szemben az önkormányzat érdekében, de nem az önkormányzat képviseletében, hanem a saját nevében jár el.

Ez azt jelenti, hogy a vagyonkezelési szerződés alapján önkormányzati ingatlanra kötött bérleti szerződés magát a vagyonkezelőt jogosítja és kötelezi bérbeadóként a vele szerződő bérlővel szemben.

A vagyonkezelővel kötött bérleti szerződés alapján a bérlő jogosult a bérbe vett önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan használatára és birtoklására, az ingatlant csak a bérleti szerződés megszűnése után köteles visszaszolgáltatni a bérbeadónak. A bérlőt a bérleti szerződés hatálya alatt, a szerződés alapján fennálló birtoka alapján nemcsak a vele szerződő bérbeadóval, de mindenki mással, így a tulajdonos önkormányzattal szemben is jogvédelem illeti meg.

A birtoklásra jogosult (például a tulajdonos) jogalap nélküli birtoklás jogcímén akkor követelheti az ingatlan kiadását, ha a bérlő az ingatlant erre jogosító jogcím nélkül tartja birtokában. Jogalap nélkül van az ingatlan birtokában az, aki az ingatlanra eleve, tehát a birtok megszerzésétől fogva nem rendelkezett kellő jogalappal, valamint az is, akinek a birtokláshoz való joga csak később, például felmondás útján szűnt meg.

Ez azt jelenti, hogy a tulajdonos (legyen az önkormányzat, vagy más) azzal a bérlővel szemben, aki az ingatlant a bérbeadásra jogosulttal (vagyonkezelővel) kötött bérleti szerződés alapján tartja birtokában, mindaddig nem léphet fel az ingatlan birtokbaadása iránt, amíg a bérleti szerződés megszűnésével meg nem szűnik a bérlő joga az ingatlan birtokban tartására.

A bérleti szerződés felmondással megszüntethető. Amennyiben a felmondás jogszerű, a bérlő birtoklásra, használatra vonatkozó joga megszűnik. A felmondás akkor minősül érvénytelennek, ha arra nem a törvényben előírt alakban vagy kötelező tartalmi kellékekkel, illetve nem határidőben kerül sor.

Az érvénytelenség általános jogkövetkezménye, hogy az érvénytelen jognyilatkozathoz nem fűződik a fél által elérni kívánt joghatás, vagyis az érvénytelen felmondás a bérleti szerződést nem szünteti meg.

Amennyiben a bérlő az ingatlant arra hivatkozással nem szolgáltatja vissza, hogy a felmondás érvénytelen volt, a visszaadási kötelezettsége kizárólag bírósági úton, ingatlan-kiürítési perben kényszeríthető ki.

Egyértelmű a gyakorlat, hogy amennyiben az ingatlan tulajdonosa és egyben a bérbeadó az ingatlan kiürítése iránt pert indít, a bérlő ezen perben hozhatja fel a felmondás jogszerűtlenségét a bérbeadó keresetével szemben védekezésként. Ilyenkor a bíróságnak a felmondás jogszerűségét meg kell vizsgálnia.

Forrás: MTI/Róka László

A Kúria Jogegységi Tanácsa most azt deklarálta, hogy ha az önkormányzat a tulajdonában álló ingatlan kiürítése iránt a jogalap nélküli birtoklás szabályai szerint indít pert a vagyonkezelő által kötött bérleti szerződés felmondását követően, a bérlőnek azon hivatkozását, hogy az ingatlanra vele kötött bérleti szerződés felmondása érvénytelen vagy jogellenes, emiatt birtoklásra továbbra is jogcímmel rendelkezik, a bíróságnak érdemben kell elbírálnia.

A Kúria megállapította, hogy az ingatlan-kiürítési perben a bérleti szerződés felmondása tekintetében nem a perben nem álló vagyonkezelőt megillető jogról kell döntenie a bíróságnak, hanem a felmondásnak a peres feleket (a tulajdonost, a bérlőt) és kettejük jogviszonyát érintő joghatásáról, így az elbírálásnak nem lehet akadálya, hogy a vagyonkezelő nem áll perben és nincs félazonosság.

A jelen jogegységi döntés szerint tehát a bérlő nem köteles külön perben megtámadni a vele közölt felmondást, hanem annak jogellenességére, érvénytelenségére a tulajdonos által indított kiürítési perben is hivatkozhat, a bérbeadó perbevonása nélkül is.