Szijjártó Péter: Minden feltétel adott a Magyarország és a boszniai Szerb Köztársaság közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez

szijjártópéter
Vágólapra másolva!
Nincs semmi nyitott vagy vitás politikai kérdés Magyarország és a boszniai Szerb Köztársaság között, így minden feltétel adott a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Banja Lukában.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető a Magyarország és a boszniai Szerb Köztársaság által rendezett üzleti fórum megnyitóján mondott beszédében kiemelte, hogy az utóbbi éveket talán a kiszámíthatatlansággal lehetne leginkább jellemezni, ugyanis 

rövid időn belül három olyan válsággal is szembekerült a világ, amelyek mindenkit, így az állami és a vállalati szereplőket is a gazdasági stratégiájuk újragondolására késztettek. 

 

Ilyen helyzetben a kiszámítható együttműködések jelentősége rendkívüli mértékben megnő, az olyan kiszámítható együttműködéseké, mint például a boszniai Szerb Köztársaság és a Magyarország közötti gazdasági, kereskedelmi és vállalatközi együttműködés

- hangsúlyozta. 

Kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a magyar vállalatok

Szijjártó Péter, akit a fórumra 24 hazai vállalat 32 képviselője kísért el, arról számolt be, hogy az érintett cégek a saját területükön mind a világ élvonalába tartozó technológiákkal rendelkeznek, és sok helyen bizonyítottak már, komoly referenciákkal és tapasztalatokkal bírnak. "És ezért őszintén, bátran és önbizalomtól telten ajánljuk ezeket a magyar vállalatokat a boszniai Szerb Köztársaság vállalatvezetőinek figyelmébe" - jelentette ki. 

Majd rámutatott, hogy ezek a cégek nagyban hozzájárulhatnak a boszniai Szerb Köztársaság gazdasági fejlődéséhez, a technológiai színvonal növeléséhez, a kihívások sikeres kezeléséhez. "Itt vannak velünk azok a magyar vízipari vállalatok, amelyek a Távol-Kelettől kezdve Közép-Ázsián át Afrikáig hajtanak végre fontos beruházásokat. Itt vannak velünk az energetikai területen tevékenykedő vállalatok, amelyek a megújuló energiák, valamint a környezetkímélő módon történő energiaelőállítás terén szintén a világ legjobbjai közé tartoznak" - sorolta. 

"Itt vannak velünk azok a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalatok, amelyek a világ legszigorúbb élelmiszerbiztonsági előírásai közepette tevékenykednek Magyarországon, és ezért biztosak lehetnek benne, hogy mindaz, amit ők előállítanak, nemcsak finom, hanem egészséges is" - húzta alá. 

"És itt vannak velünk a gépgyártásban, a fém- és faiparban tevékenykedő vállalatok, amelyek hagyományosan magas arányt képviselnek a magyar gazdaság teljesítményéből történő részesedés tekintetében. És itt vannak velünk azok az építőipari vállalatok is, amelyek a közlekedési infrastruktúra fejlesztésében való részvételük nyomán már regionális hírnévre is joggal tettek szert" - folytatta. A miniszter végül leszögezte, hogy a két kormány között nincsen nyitott vagy vitás politikai kérdés. "A politikai kapcsolatrendszerünk kiváló feltételeket biztosít a gazdasági együttműködéshez, ezért arra kérem és arra biztatom önöket, hogy ezt ma használják ki. Sok sikert kívánunk az üzletkötésekhez!" - mondta.