Hogyan működik a Gyurcsány-módszer Újpesten?

Vágólapra másolva!
Ha meg akarjuk érteni, hogy hogyan osztja ki a szerepeket Gyurcsány a DK-sok és momentumosok között, akkor elég ellátogatnunk Újpestre. Igazi „mintagazdaság” tárul itt elénk. Adva van egy bábpolgármester, Déri Tibor személyében, és van egy alpolgármester, Trippon Norbert Gyurcsány Ferenc helyi embere. Utóbbi először magához ragadta a hatalmat, majd helyzetbe hozott olyan baloldali milliárdosokat, mint például Nagy György, Bajnai Gordon volt üzlettársa. Az Origo helyi információi szerint az a szóbeszéd járja, hogy gyanús ingatlanügyletek sokasága van Újpesten, amelyből a helyi baloldal titokban gazdagodik.
Vágólapra másolva!

A Gyurcsány-módszer első szabálya: vegyél egy törekvő, de nem túl erős képességekkel megáldott balekot és told magad elé.

Adva volt Budapest IV. kerületében egy kétszer is megbukott helyi Gyurcsány ember, Trippon Norbert, aki a botrányai miatt maga elé tolt egy, még helyben le nem járatódott szereplőt, a Heves megyéből idepottyant, momentumos Déri Tibort. Déri Tibor kellően törekvő volt, hogy bevállalja a balek szerepét a mögötte sorakozó, kilenc év alatt kiéhezett Gyurcsány-fiúkkal: Trippon Norberttel és Varjú Lászlóval.

Minden pénzcsap Tripponnál volt eddig is

Második szabály: soha ne hagyj a balekodnál hatalmat! Ez pontosan így történt Újpesten. Déri ugyan megnyerte a választást, de semmit nem hagytak a kezében.

Trippon Norbert helyi Gyurcsány emberként már 2020 januárjában magához utalt valamennyi komoly közpénzzel kapcsolatos hatáskört. Így például valamennyi közbeszerzésben a város polgármestereként járhatott el a teljes ciklusban. A kedvéért még a Közbeszerzési Szabályzatot is módosították.

tripponnorbertvarjulaszlo
Trippon Norbert és az elítélt Varju László
Fotó: Facebook/Varju László / Facebook

De jól mutatja Trippon hatalmát, hogy már 2020 februárjában ő volt az, aki újabb hitelt vett fel Újpest számára, megemelve ezzel a városrész hitelkeretét.

Tette ezt egy olyan helyzetben egyébként, amikor is Újpest korábbi, fideszes városvezetése 9 milliárd forintnyi tartalékot hagyott örökül számukra.

Csak hát Gyurcsány-módszer harmadik szabálya az, hogy éld fel és oszd szét a haveroknak a tartalékokat, kötelezd le az embereidet: ez történt Újpesten is. Hogy mire mehetett el ez a pénz?

Tripponék jó eséllyel elszórták a barátok kitartására, hiszen például 3 milliárd forinttal nőtt a személyi kiadások összege a jobboldali városvezetés ilyen jellegű kiadásaihoz képest. Mindeközben persze a beruházások és a fejlesztések pont fordítva változtak.

Bajnai üzlettársa építhet Újpesten

És, hogy mi a legfontosabb szabálya a Gyurcsány-módszernek? Hát az, hogy ha megszerezted a hatalmat, akkor hozd helyzetbe a haverokat, és velük lapátoltasd ki a közpénzt! Nos, ezt Trippon és a DK-s csapat szorgosan teszi Újpesten.

Kezdjük a legvérlázítóbb példákkal. Korábbi cikkünkben beszámoltunk arról, hogy a környezetvédelemre hivatkozással lehetetlenítették el a Magyar Íjász Szövetség csarnoképítését és hoztak össze egy sötét ingatlanügyletet, amelyben jelenleg több bűncselekmény miatt is nyomozás folyik. Az eredmény pedig egy ronda szellemház az erdő szélén.

karacsonygergely, tripponnorbert, úpest
Karácsony Gergely és Trippon Norbert 2023 decemberében
Fotó: Facebook/Trippon Norbert / Facebook

Tripponék szerint az viszont nem károsítja a természetet, hogy ha egy újabb 220 lakásos társasház építését engedélyeznek. A társasház építéshez módosítani kellene a Kerületi Építési Szabályzatot is, de ez is belefér.

2020. júniusi képviselő-testületi ülésen a településrendezési terv módosítását kezdeményezték, azért hogy 5 nagy ingatlanon egy 220 lakásos társasház épülhessen az Íves utca keleti oldalán. A korábban fejlesztési területnek minősülő terület átminősítése jelentős értéknövekményt okozna a beruházónak, azonban jelentős nehézséget a kerületi önkormányzatnak.

Ha esetleg elgondolkodunk, hogy Tripponék, hogy lehetnek ennyire szigorúak az Íjász Szövetséggel, és hogy ilyen elnézőek a társasház-építést végző INCASE Ingatlanforgalmazó- és fenntartó Kft-vel, akkor nem kell sokat keresgélnünk a válaszért.

Azért mert egy régi baloldali oligarcha építheti meg a társasházat.

A cég ügyvezetője Ferjancsik János, korábbi világbajnok magyar vívó. A cég tulajdonosa pedig a Nipomo Ingatlan Kft, amely mögött egy bizonyos Nagy György oligarcha áll.

Az ingatlanfejlesztő korábban a Bajnai Gordon-féle 1990-ben alapított Wallis Holding tulajdonostársa volt, a csoportot egészen 2000-ig vezérigazgatóként irányította. Nagy számos céges érdekeltséggel rendelkezik, és olyan szépen fialtatta a befektetéseit, hogy 2019-ben a 37 leggazdagabb magyarként hivatkozott rá a Forbes.

Olyan jól megy neki az üzlet az újpestihez hasonló beruházásokból, hogy néhány éve a Los Angeles villanegyedében vásárolt magának 6,1 millió dollárért egy villát.

Az Origo helyi forrásokból úgy tudja, hogy Trippon Norbert azt kérte, hogy a választásig halasszák el a fenti ingatlanok átminősítését, hogy elkerüljék a botrányt.

Viszont, ha nyáron megválasztják, utána már nyugodtan nyélbe üthetik a sötét ingatlanügyletet.

Trippon fejébe vette, hogy most már teljesen eltakarítja Dérit az útból, ezért következő ciklustól valódi teljhatalmat akar magának.

A Gyurcsány-módszer ötödik fontos szabálya ugyanis, hogy amikor már nincs szükséged a balekra, akkor gyorsan szabadulj meg tőle. Mert a leglényegesebb mind közül, hogy magadnál tartsd a hatalmat és a pénzt, ameddig csak lehetséges.

Trippon pedig Gyurcsány jó tanítványa.