Így akarja elvenni a dollárbaloldal a tanárok pénzét

Vágólapra másolva!
A Soros-birodalom és a dollárbaloldal egyre kétségbeesettebben próbálja támadni Magyarországot, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy többek között a tanárok ne kapják meg a nekik járó fizetésemelést. Mint ismert, az Európai Parlament baloldali többsége azért perelné az Európai Bizottságot, mert nagy nehezen odaadták a Magyarországnak járó pénz egy részét. Ismét akcióban a külföldről pénzelt dollárbaloldal, akik gazdáik utasítását követik - Sorosék, ahogy mondani szokás, "kilóra megvették" a magyar baloldalt.
Vágólapra másolva!

Az Európai Parlament kapuzárási pánikban van. A Soros-féle többség, összeborulva a magyar dollárbaloldallal, kétségbeesve próbál meg bármit kitalálni a mandátum lejárta előtt, hogy tovább támadják Magyarországot – jelentette ki Hidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti képviselő egy videóüzenetben. A Facebookra feltöltött felvételen a politikus arra reagált, hogy az Európai Parlament beperli az Európai Bizottságot, amiért az felszabadította a korábban befagyasztott és Magyarországnak jogosan járó uniós pénzek egy részét.

Ez már jogilag is teljesen értelmezhetetlen, hiszen a Parlament végső soron azért perelné a Bizottságot, mert az nem úgy döntött, ahogy a Parlament baloldali frakciói akarták. Valójában tragikomikus ez az egész ügy… Mindezt azért, hogy megbüntessenek egy tagállamot, ami nem úgy táncol, ahogy ők fütyülnek. Idáig jutott mára Brüsszel

– fogalmazott Hidvéghi Balázs. Hozzátette, hogy kevesebb mint száz nap van hátra az európai parlamenti választásokig. Ha Európa nem akarja, hogy az Európai Parlament végképp a demokrácia karikatúrájává váljon, akkor olyan képviselőket kell választaniuk az embereknek,

akik nem rögeszmés, szélsőséges baloldali ideológiákért, hanem normális európai emberekért dolgoznak

– mondta, és kiemelte, hogy Brüsszelben változásra van szükség.

Teljes nonszensz
 

Jogi értelemben nonszensz, amit az Európai Parlament csinál, hiszen itt nem másról van szó, mint arról, hogy saját politikai igényének jogi kikényszerítéséért – a jogi korlátokat figyelmen kívül hagyva – fordulna az Európai Bírósághoz. Azt várja el, hogy az Európai Unió Bírósága azért semmisítse meg az Európai Bizottság döntését a Magyarországnak járó uniós forrásokról, mert az nem vette kellő mértékben figyelembe az Európai Parlament politikai érveit

– minderről már Schaller-Baross Ernő beszélt a Magyar Nemzetnek. Az EP-képviselő hozzátette, hogy veszélyes irány a demokrácia és a politika eljogiasítása, akárcsak a jogi eljárásokba szűrődő politikai elfogultság az EU működésében. Schaller-Baross Ernő szerint „sokatmondó, hogy az Európai Parlament Jogi Szolgálata sem tud, vagy nem mer véleményt nyilvánítani a perindításról, hiszen jogi alapja nincs egy ilyen pernek; ez is világosan mutatja, hogy egy politikai vitáról van szó”.

A Fidesz EP-képviselője szerint az látható mindebből, hogy az Európai Parlament kapuzárási pánikban van, a Soros-szervezetekhez kötődő magyar dollárbaloldalnak és külföldi balliberális többségnek pedig már semmi sem szent, az uniós intézményeket is egymás ellen hangolná, hogy elérje a célját, és a magyar polgárok ne juthassanak hozzá a nekik járó uniós forrásokhoz.

Csütörtökön lehet döntés

Mint arról korábban beszámoltunk, egészen különös folyamat vette kezdetét hétfőn este Brüsszelben – erről a Politico cikkéből értesülhetett a nyilvánosság. Az Európai Parlament (EP) jogi szakbizottsága ugyanis zárt ajtók mögött úgy döntött, hogy beperli az Európai Bizottságot (EB). Az egész ügy mögött Magyarország áll, pontosabban az, hogy az EB hosszú évek parttalan vitája után mégis feloldotta a Magyarországnak járó uniós pénzek egy részét, egészen pontosan eddig 12,2 milliárd eurót. További nagyjából 20 milliárd euró sorsa még így is vastagon bizonytalan, de az EP a 12,2 milliárd eurós kifizetést is szíve szerint visszacsinálná - írta a Világgazdaság.

A Politico a következő lépésről azt írja, hogy csütörtökön a képviselőcsoportok vezetői fognak találkozni, hogy végső jóváhagyást adjanak Roberta Metsola parlamenti elnöknek a Bizottság bíróság elé citálásához. Ennek hivatalossá tételének határideje március 25. A kiszivárgott hírek szerint a szocialisták, a zöldek, a baloldal és a liberálisok mellett a néppárt képviselőcsoportjának első embere, Manfred Weber is le fogja tenni a voksát a per mellett. 

Mindez azt jeleni, hogy az Európai Parlament baloldali képviselői, köztük a havi hatmilliót kereső Gyurcsányné, Cseh Katalin és Donáth Anna frakciója is megszavazza majd azt, hogy a tanárok ne kapják meg a béremelésüket. 

A havonta hatmilliót kereső Cseh Katalin is büszke arra, hogy a magyar emberek miatta nem kapják meg az uniós forrásokat

Ismert, hogy a hazai dollárbaloldal azon dolgozik az európai uniós színtéren, hogy a magyar emberekhez ne juthassanak el azok az eurómilliárdok, amelyek jogosan járnak Magyarországnak.

Korábban Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője TikTok-videóban ismerte el, hogy ő is hazánk érdekei ellen lobbizott külföldön – írta a Mandiner.

Deutsch Tamás rájött arra, hogy mi történik az Európai Parlamentben. Még jó, hogy nézte Hajnal Miklós interjúját, és rájött arra, hogy bizony, én is dolgoztam a jogállamisági mechanizmuson. Sőt!”

– jelentette ki Cseh.

Mint arról korábban többször beszámoltunk, Cseh Katalin úgy lobbizik Magyarország ellen, hogy havonta hatmilliót keres. Mindezek mellett egy súlyos korrupciógyanús ügybe is belekeveredett.

A Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté szerint indokolt a rendkívüli bizottsági ülés összehívása, miután a momentumos EP-képviselők intézhették el, hogy az uniós parlament elsöprő többsége eljárásokat zúdítson hazánk nyakába.

Ma már teljes nyíltsággal, büszkén vállalják, mindent megtesznek azért, hogy Magyarország ne kapjon uniós forrásokat és jogi eljárásokkal vegzálják. Épp ezért kapták korábban is a dollárokat más államok spekulánsaitól”

– tette hozzá Kocsis. A Fidesz frakcióvezetője szerint a momentumos Hajnal Miklós nyilatkozata politikai akció, a többi külföldi momentumos tevékenysége pedig hazánk szuverenitása elleni támadás.

Dömötör Csaba: Nincs több kérdésünk

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára korábban megdöbbentőnek nevezte, hogy az ellenzéki politikusok közül egyre többen nyíltan vállalják, hogy ők érték el a Magyarországnak járó uniós források felfüggesztését. 

A Momentum Magyarországon megválasztott, elvileg Magyarországot képviselő politikusai azt tartják a legnagyobb büszkeségüknek az elmúlt öt évből, hogy most már következménye is van az eljárásoknak, és nem kapjuk meg a nekünk járó pénzeket, és ezt ők járták ki. Nincs több kérdésünk.

Dömötör Csaba hozzátette: szerinte bőven akadnak Magyarországon olyan emberek, akik hazaárulásnak tartják, hogy az ellenzéki képviselők hazánkkal szemben dolgoznak Brüsszelben.