Ezért indított a zöld energetikai konzultációt a kormány

GYÖRGY László; ZADRAVECZ Zsófia
Fotó: Bodnár Boglárka
Vágólapra másolva!
György László kormánybiztos a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a zöld energetikai konzultációról.
Vágólapra másolva!

A kormánybiztos elsőként arról beszélt, zöld energetikai fordulatban van a világ és így Magyarország is. Ez nem csak szavakban látható, hanem tettekben is. Már csak azért is, tette hozzá a szakember, mert ez a fordulat hatalmas üzlet is egyben. A zöld energetikai üzlet forgalma 2022-ben a világban 1300 milliárd dollár volt, az előrejelzések szerint 2030-ra ez az összeg több, mint tízezer milliárd dollár lesz. Természetesen az egyértelmű, hogy a zöld energiára való átállás nem egy rövid folyamat, és pénzbe is kerül. A kérdés az, honnan lehet minderre forrást biztosítani. 

Az egyik lehetőség az, mondta el György László, hogy a költségeket az adófizetők állják, a másik lehetőség, hogy azok a nagy cégek, amelyek késlekednek az átállással, míg a harmadik pedig az, hogy Magyarország is részt vesz az energetikai üzletben. A kormány ezért is indította el a zöld energetikai konzultációt, hogy többek között mindezekről is megkérdezze az embereket. Április 15-ig lehet az erre a célra létrehozott honlapon online formában válaszolni a tizenhárom feltett kérdésre.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.