Mutatjuk, milyen nem várt fordult jön az időjárásban

eső, vihar, főváros, Budapest, zápor, időjárás, 2023. 08. 19.
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése.
Vágólapra másolva!

A Köpönyeg.hu előrejelzése:
 

Szombat
A derűsebb délelőtt után nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és délután elszórtan fordul elő kisebb eső, zápor.

 Az északnyugati szél megélénkül. 10-15 fokos enyhe időnk lesz.

Vasárnap
Általában gyengén felhős időre, többórás napsütésre van kilátás. Keleten lehetnek erősebben felhős tájak, itt záporok is előfordulhatnak. Gyengül a szél. A csúcsérték 12 fok körül valószínű.
 

Hétfő
Erősen felhős időre van kilátás, szórványosan záporesővel. Az északnyugati szél fokozatosan megerősödik. 10 fok körül alakul a délutáni órák hőmérséklete.
 

Kedd és szerda
Gomolyfelhők mellett napsütés valószínű, inkább csak elszórtan alakul ki zápor. 

Mindkét nap élénk lesz az északnyugati szél. 10-12 fok körüli értékeket mérhetünk.