Gyurcsány Ferenc Varju László és Fekete-Győr András ítéletét már szóra sem méltatta évértékelőjében

GYURCSÁNY Ferenc
Gyurcsány Ferenc, a nemzetközi baloldal magyarországi vezére
Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A bukott miniszterelnök rájöhetett, nem feltétlen válhat a baloldal javára napirenden tartani Varju László és Fekete-Győr András botrányát – írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Eddig felkarolta, évértékelő beszédében még csak meg sem említette Varju László és Fekete-Győr András ítéletét Gyurcsány Ferenc. A Gyurcsány-párt elnöke beszédében szokásos módon szidta a kormányt, mindenkit lepedofilozott, de a két baloldali politikus, általa korábban támadott, „koncepciós perét” szóra sem méltatta  – írja cikkében a Magyar Nemzet.

Gyurcsányferenc, varjulaszlo vadaiagnes
Varju László, Gyurcsány Ferenc és Vadai Ágnes a parlamentben
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A bukott miniszterelnök talán rájöhetett arra, amire lapunknak interjújában a XXI. Század Intézet elemzője rámutatott:

a baloldalnak taktikai érdeke lenne, hogy Varju László és Fekete-Győr András lemondjon.

Még ha ez nem is történik meg, Gyurcsány beláthatta: a baloldalnak nem nagyon kellene napirenden tartani a témát, mert visszájára sülhet el.

A következménynélküliség ráragad a baloldalra, ami egyrészt támadási felület, másrészt defenzívára kényszeríti a pártokat, harmadrészt pedig büntetőpontokat jelent a választópolgár fejében

 – mutatott rá Nagy Ervin. Az elemző kifejtette: ha a törzsszavazókat nem is, de a bizonytalanokat, akiknek a bizalmáért a baloldalnak a siker érdekében meg kell küzdenie, elriasztja az ilyen botrány.

Szerinte az ilyen ügyek gátjai a baloldal térnyerésének, a választói bázis növekedésének,

így nem „csupán” morális, hanem taktikai hiba is a politikai verseny élvonalában tartani Varju Lászlót és Fekete-Győr Andrást. A DK elnöke Fekete-Győr András ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt indított eljárás ítélethirdetése után megkongatta a vészharangot, ismét diktatúrát kiáltott, azonban ezúttal a fenyegetőzés sem maradt el. 

Nem kell szégyenlősnek lenni. Jegyezzétek meg az ügyészek és a bírók nevét. Jók lesznek majd tanúknak egy, a rendszer ellen folytatott eljárásban

– írta közösségi oldalán. 

Gyurcsány kijelentését tovább tetézte egy újabb Facebook-bejegyzésével, amelyben gyalázatosnak, becstelennek, tisztességtelennek nevezte Varju elítélését. 

A nekem levelet küldözgető fideszes főbíróknak eközben nem tetszik, hogy egyszer majd tanúként meghallgatunk mindenkit, akik Orbán törvénytelen rendszerének szolgálatába szegődtek. Az urak félreértik a helyzetet, és ahogy látom, magát az igazságszolgáltatást is. Tanúnak idézni valakit nem fenyegetés. Tanúnak lenni kötelesség. És majd jön a pillanat, amikor az ilyen felelősség elől nem menekülhetnek el

 – fogalmazott Gyurcsány.
 

Korábbi kijelentése az Országos Bírósági Hivatal és az Országos Bírói Tanács elnökének is sok volt. 

Senyei György és Szabó Péter nyílt levelet írt, amelyben leszögezték: ha egy eljárás résztvevői politikusok, az még nem jelenti azt, hogy léteznének politikai perek, hiszen Magyarországon az alaptörvény deklarálja a törvény előtti egyenlőségét. Közleményük zárásaként 

visszautasították Gyurcsány fenyegetését, és azt írták, hogy a bírák és az ügyészek a munkájukkal kapcsolatban kritizálhatók, de fenyegetésnek vagy annak sugalmazásának helye nincs.

Ami az ítéltet illeti: végül a bíróság garázdaság vétségében helyben hagyta az elsőfokú ítéletet és bűnösnek mondta ki Varju Lászlót. Sőt, testi sértés vádjában első fokon nem, de másodfokon azonban már ebben is bűnösnek ítélték. 

Ugyan a baloldali politikus áldozatszerepben tetszeleg, de a videófelvételek magukért beszélnek: a köztelevízióban nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának, majd a földre feküdt, ekkor az egyik őr lábát kihúzta, aki úgy elesett, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A politikust emellett a másodfokon szintén bűnösnek találták a választás rendjének megsértése miatt. Varju László ugyanis 2018-ban Horváth Imrének anyagi előnyöket ajánlott azért, hogy lépjen vissza, és ne induljon vele szemben az országgyűlési választásokon.