Kövér László: Nem vagyunk a csicskásai senkinek

KÖVÉR László
Budapest, 2023. november 18. Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség tisztújító kongresszusán a Hungexpón 2023. november 18-án. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A kormány álláspontja világos volt az első pillanattól: támogatja a NATO-bővítést, teljesen függetlenül attól, hogy adott esetben a kabinet mögött álló képviselőknek erről mi volt a véleményük, ugyanakkor „nem vagyunk a csicskásai senkinek" — mondta az Országgyűlés elnöke az Indexnek a svéd NATO-csatlakozásról.
Vágólapra másolva!

Kövér László arra a kérdésre, nem tartja-e kellemetlennek a kialakult helyzetet, mert úgy tűnik, Magyarország ratifikálja utoljára a svéd NATO-csatlakozást, azt mondta:

Arra a kérdésre, hogy ez nem jelent-e kudarcot a magyar diplomáciának, azt válaszolta, hogy elég világosan elmondták a problémáikat már korábban.

— fogalmazott.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke Forrás: MTI/Máthé Zoltán

— emelte ki, hozzátéve: különös tekintettel arra, hogy miután a parlament jó szándékkal ratifikálta a finnek csatlakozását, Finnország azonnal csatlakozott az Európai Bíróság előtt zajló eljáráshoz Magyarországgal szemben.

A házelnök hangsúlyozta, hogy a magyar diplomácia a leghelyesebben kezelte a helyzetet: támogatta a bővítést, a parlament elé terjesztette a vonatkozó törvényjavaslatokat és nyitottságot mutat, hogy segítsen kezelni azt a helyzetet, ami a képviselők egy részének elbizonytalanodását okozta. Azonban egy demokráciában a végső szót nem a kormány, hanem a parlament mondja ki — húzta alá.

— fejtette ki az Országgyűlés elnöke.

Arra a kérdésre, hogy mit kellene csinálniuk a svédeknek, Kövér László azt válaszolta: például érdemes lenne egymást komolyan venni.

— fogalmazott.

Kövér László szerint a törökök sem vertek át minket:

— mondta, hozzáfűzve:

— mondta.

Szólt arról is, hogy nem kanosszajárást várnak a svédektől, hanem azt, hogy ne keltsék azt a látszatot, mintha semmibe vennének bennünket.

— tette hozzá.

Arra a kérdésre, lesz-e rendkívüli ülés a parlamentben a csatlakozás megvitatásáról azt válaszolta, nincs kétsége, hogy az ellenzéki pártok valamelyike — amelyek rendre nem a magyar érdekeket szolgálják — ennek összehívását kezdeményezni fogja, valószínűleg sikertelenül.

— monda az internetes lapnak.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A házelnök arra a kérdésre, lehet-e tudni, hogy a Fideszben kik nem támogatják a csatlakozást, azt válaszolta, hogy

Az álláspontja mögötti motivációról azt mondta:

— fogalmazott Kövér László.