Karácsonyt nem zavarja a korrupció árnya

KARÁCSONY Gergely
Budapest, 2022. december 16. Karácsony Gergely főpolgármester a Lánchíd felújított útpályájának megnyitóján 2022. december 16-án. Átadták az ideiglenes forgalomnak a felújított Lánchidat. A hídon egyelőre csak a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járművei, valamint a taxik, a segédmotoros kerékpárok, a motorosok, a kerékpárosok, valamint a mikroközlekedési eszközöket használók közlekedhetnek, a gyalogosok a tervek szerint a jövő nyár végétől használhatják az átkelőt. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Karácsony Gergely a kampány részének tekinti, hogy a korrupció lehetőségének felmerülése miatt vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte Brenner Koloman a Lánchíd-felújítás kapcsán. Ismert: a munkák ára ötmilliárd forinttal drágult, miután a Karácsony vezette Városháza új tendert írt ki és érvénytelenítette a régit. A nyertes cégnél ősszel a NAV tartott házkutatást a számlagyáras ügyvéd, Vig Mór ügyében. A Fidesz támogatja a vizsgálóbizottság felállítását, a baloldal viszont hallgat: a Magyar Nemzet körkérdést küldött a pártoknak, az eddig egyedüliként válaszoló LMP sem hozott még döntést a kérdésben.
Vágólapra másolva!

Nem tudni egyelőre, áttekintheti-e fővárosi vizsgálóbizottság azt, miért drágult meg a Lánchíd felújítása. A testület létrehozását Brenner Koloman, a Jobbik főpolgármester-jelöltje kezdeményezte pénteken, a javaslat részleteiről pedig ígérete szerint levelet küld Karácsony Gergelynek, valamint a Fővárosi Közgyűlés képviselőinek. A fővárosi Fidesz támogatja az elképzelést, Karácsony Gergely ugyanakkor a jelek szerint nem. A főpolgármester ugyan a Magyar Nemzet kérdésére nem válaszolt, ám az ATV-n, a péntek esti Egyenes beszédben elmondta véleményét a vizsgálóbizottság ötlete kapcsán.

– hárította el a kérdést a főpolgármester. Szavaiból az derült ki, hogy nem támogatja a vizsgálóbizottság felállítását. Kiemelte: a javaslatot a kampány részének tekinti.

Csúsztatás, biztos, ami biztos

Karácsony az interjúban még azt a csúsztatást is bedobta, amivel Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes élt egy nappal korábban Fiala János műsorában.

Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A két politikus ugyanis azt állítja, hogy a beruházás még olcsóbb is lett. Ez ugyan igaz, csakhogy Karácsonyék jelentősen kevesebb műszaki tartalommal rendelkező tendert írtak ki.

Mi is történt a Lánchíd-beruházásnál?

Ezen a ponton érdemes felidézni a hídrenoválás sok évig tartó folyamatát. A Lánchíd felújításáról szóló tendert eredetileg még Tarlós István előző főpolgármester idejében írták ki, a nyertes akkor az A-Híd Zrt. volt, amely az építményt bruttó 21,8 milliárd forintból újította volna fel. A teljes projekt egyébként bruttó 35 milliárd forint összegű lett volna, ugyanis benne foglaltatott a Széchenyi téri villamosalagút és a Váralagút renoválása is. A Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat új tender kiírását szorgalmazta, ami meg is történt, és itt szintén az A-Híd Zrt. nyert, amely ezúttal már bruttó 26,7 milliárd forintból végezte el a munkálatokat, a tender pedig kizárólag a hídfelújítást tartalmazta. A drágulás tehát kerekítve ötmilliárd forintos volt.

A baloldal hallgat

A Magyar Nemzet most körkérdést küldött a vizsgálóbizottság ötlete kapcsán a baloldali pártoknak, ám eddig egyedüliként az LMP válaszolt. Jelezték: akkor tudnak dönteni a testület felállításáról, amikor megismerik a részleteket. Bár ez a válaszban nem volt benne, de vélhetően ez akkor történhet meg, ha megérkezik hozzájuk Brenner Koloman levele.

A DK, az MSZP, a Párbeszéd–Zöldek és a Momentum nem reagált a Magyar Nemzet megkeresésére. Az említett pártok más fórumon sem fejtették ki álláspontjukat, így egyelőre nagy a csend a Jobbik felvetése körül.

Elindult a lavina?

A vizsgálóbizottság felállításának ötlete azután fogalmazódott meg, hogy számos sajtóhír jelent meg a Lánchíd-renoválást kivitelező A-Híd Zrt.-nél történt házkutatásról. A hatósági akcióra a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói kerítettek sort 2023 őszén, amikor a számlagyáras jogász, Vig Mór ügyében vizsgálódtak. Ekkor az adónyomozók 33 fővárosi helyszínen kutattak és foglaltak le bizonyítékként dokumentumokat, elektronikus adatokat, hamis kormányhivatali bélyegzőt, valamint készpénzt.

Vig Mór november vége óta letartóztatásban van, a NAV Bűnügyi Főigazgatósága több száz milliós számlagyár működtetése miatt, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással gyanúsította meg. Vig Mór egyébként nem más, mint az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére.