Megerőszakoltak és kifosztottak egy fiatal nőt Monoron - videó

Vágólapra másolva!
A két férfi felfigyelt egy eszméletlen fiatal nőre a monori vasútállomáson, majd bevonszolták a mosdóba, megerőszakolták, és az összes értékétől megfosztották. A rendőrök a kitartó nyomozásnak köszönhetően már másnap lecsaptak a támadóra, akiket azonnal őrizetbe vettek, és javasolták a letartóztatásukat.
Vágólapra másolva!

Sokkoló élményben volt része december 17-én reggel ébredéskor egy fiatal nőnek. Azt sem tudta, hogy van,

telefonja, ékszerei, pénze eltűnt, testét véraláfutások borították.

Első dolga az volt, hogy tárcsázta a segélyhívót, a monori rendőrök pedig azonnal kézbe vették az ügyet, és utánajártak, mi történhetett. Azt már az elején sejtették, hogy valaki megtámadta a nőt. Minden lehetséges módszert bevetettek, hogy információkat szerezzenek a támadásról, annak időpontjáról, helyszínéről, illetve az akkor még ismeretlen elkövetőkről. Rövid időn belül kiderítették, hogy

a nőt előző este a monori vasútállomás mosdójában megerőszakolták,

ezért azonnali adatgyűjtésbe kezdtek a helyszínen és a környékén. Tanúkat hallgattak ki, felvételeket elemeztek,

néhány órán belül pedig már tudták is, kit kell keresniük, és elindultak a két helyi férfi lakcímére.

Forrás: Sagyibó Melinda

A 31 éves K. Lajost, és társát, a 26 éves K. Lajost elfogták, majd megbilincselték, és kihallgatták. Az idősebb férfi semmit nem mondott, fiatalabb társa beismerő vallomást tett,

ám azt állította, hogy a nő mindenbe beleegyezett.

A monori rendőrök

mindkét férfit őrizetbe vették, javasolták a letartóztatásukat, és kifosztás, illetve szexuális erőszak miatt indítottak eljárást

velük szemben.

A támadók elfogásáról felvétel készült, amely megtekinthető a Youtube-on:

Néhány évvel ezelőtt egy gyorsétterem mosdójában erőszakolt meg egy budapesti nőt egy migráns férfi. Egy magyar nőt pedig Németországban, a mühlhauseni pályaudvaron erőszakolt meg három eritreai migráns, miközben épp hazafelé tartott egy helyi fesztiválról.

Forrás: Police.hu