Szijjártó Péter: A legszigorúbb biztonsági és környezetvédelmi előírások mellett zajlik a paksi bővítés

Vágólapra másolva!
A legszigorúbb biztonsági és környezetvédelmi előírások mellett zajlik a paksi bővítés, a két új blokkot kettős vasbeton fal veszi majd körül, amely a legdurvább külső behatásoknak is ellen tud állni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
Vágólapra másolva!

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának meghallgatásán beszámolt egyebek mellett a paksi beruházás állásáról is, üdvözölve, hogy immár a projekt látható fázisa zajlik.

- mondta.

Tájékoztatása szerint jelenleg a talaj-előkészítéssel kapcsolatos munkák folynak a területen, de megvan már több épület építési engedélye is.

Megkezdődött a hosszú gyártási idejű berendezések építése, illetve egy német-amerikai vegyesvállalat dolgozik a résfalazáson.

- jelentette ki.

A miniszter arról is tájékoztatott, hogy 94 magyar cég mellett amerikai, francia, német, svéd és osztrák társaságoknak van alvállalkozóként szerződésük egyelőre az építkezésben, kiemelve az érintett országokat és azok geográfiai orientációját.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy a versenyképesség javításának és a környezet védelmének kéz a kézben kell járnia egymással, mivel

ezen egyensúly megbontása bármilyen irányba több kárt okozna, mint hasznot.

Emlékeztetett, hogy a nemzeti energia- és klímaterv alapján az üvegházhatású gázok kibocsátásának legalább 50 százalékkal kell csökkennie 2030-ig az 1990-es adatokhoz képest: ennek mértéke jelenleg már 32 százalék, miközben évről évre hatalmas gazdasági rekordokat sikerült megdönteni.

Hozzátette: húsz olyan ország van a világon, amely képes volt úgy növelni a GDP-jét, hogy közben csökkentette a károsanyag-kibocsátását, és a zöld átmenet végrehajtása során is szavatolni kell az energiaellátás biztonságát.

- fogalmazott.

A tárcavezető szerint a villamos energia még meghatározóbb szerephez fog jutni, így 50 százalékkal bővülhet 2030-ig az Európai Unió tagállamainak átlagos áramfelhasználása.

Szíjjártó Péter komplex kérdésnek nevezte, hogy miként lehet olcsón, biztonságosan, fenntartható módon, továbbá nagy mennyiségben oly módon villamos energiát előállítani, hogy azáltal minél inkább függetlenedni lehessen a nemzetközi energiapiac elképesztő ármozgásaitól.

E négy szempont kielégítésére kizárólag a nukleáris energia alkalmas

- emelte ki, hozzátéve: a nukleáris energia képes arra, hogy nagy mennyiségben olcsón, biztonságosan, és a környezet megvédésével állítsunk elő elektromos energiát.

- fogalmazott a miniszter.

paksi bővítéssel évente 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátása és 3,5 milliárd köbméternyi földgáz importja lesz kiváltható.

Magyarországon ma a villamosenergia-előállítás 65 százaléka már karbonsemleges, ami 80 százalékban az atomenergiának köszönhető. A paksi blokkok 90-91 százalékos kihasználtsággal működnek, a fűtőanyag szállítása folyamatos, az időjárásfüggő termelési módok pedig csak minimális részét tudják kielégíteni a keresletnek a fogyasztási csúcsok idején.

Az atomerőművek teljes életciklusra vetített környezeti lábnyoma nem nagyobb a többi karbonsemleges technológiáénál, ráadásul a nukleáris reaktorok a legjobb eredményeket hozzák azon a téren is, hogy mennyi termőföldet kell feláldozni egy megawattnyi energia előállításához.


A miniszter kiemelte, hogy a

paksi bővítéssel évente 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátása és 3,5 milliárd köbméternyi földgáz importja lesz kiváltható.

A teljes magyar közlekedési szektor kibocsátása évi 12 millió tonna, és az összes hazai erdőterület hatmillió tonnányi szén-dioxid-kibocsátást tud elnyelni évente.

A tárcavezető érintette a naperőművi kapacitások kérdését is, rámutatva, hogy tavaly sikerült elérni a 4000 megawattos teljesítményt, ami 13 százalékos arány a teljes villamosenergia-termelésen belül, ez pedig a három legjobb eredmény között van az EU-ban.

Idén októberig összesen 5400 megawattnyi naperőmű-kapacitás került beépítésre, és ebből több mint 2100 megawattot a kiserőművek tesznek ki.

- részletezte a tárcavezető, kiemelve, hogy Magyarország a 6000 megawattos célt jóval korábban el fogjuk érni, mint azt korábban tervezték.

2030 volt a cél, ehhez képest már most 5400 megawattnál vagyunk, és így a 2050-es célt is nyugodtan tíz évvel előre lehet hozni, 2040-re

- közölte.

- összegezte beszédét Szíjjártó Péter.