Rendszeresen megerőszakolta nevelt lányát a pedofil férfi, amikor a gyerek láthatáson volt nála

pedofil, gyerek, bántalmazás, erőszak, illusztráció
Picture of pedophile standing at the child room entry
Vágólapra másolva!
Fél éven keresztül zaklatta szexuálisan tízéves nevelt lányát egy pedofil férfi. Akkor erőszakolta meg a gyereket, amikor a vér szerinti fiával, kéthetente hétvégén nála voltak. Megvárta, amíg a fia elalszik, ezután támadt rá a kislányra.
Vágólapra másolva!

A férfi 2012 óta élt együtt egy nővel, és annak korábbi kapcsolatából született lányával. Később közös gyerekük is született.

A nagyobb gyerek olyan pici volt, amikor a férfi hozzájuk költözött, hogy nem is tudta, hogy a férfi nem a vér szerinti apja.

Miután kapcsolatuk megromlott, az anya elköltözött a férfitól a gyerekekkel, de a szülői felügyeleti jogot továbbra is közösen gyakorolták.

A gyerekek minden második hétvégét a férfinál töltötték. Ezt használta ki a pedofil férfi.

2021-től, az akkor mindössze 10 éves kislányt rendszeresen megerőszakolta miután fia elaludt.

A szexuális zaklatás közel fél éven át tartott, a kislány ekkor mondta el anyjának a szörnyűségeket.

Az anya azonnal feljelentést tett.

A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak miatt 6 év fegyházbüntetésre ítélték, azzal, hogy semmilyen körülmények között nem szabadulhat ennél korábban. Emellett végleg eltiltották minden olyan munkától, ahol gyerekekkel kerülhetne kapcsolatba.

A szülői felügyeleti jogát is megszüntették.

Az ítélet nem jogerős, az ellen az ügyész súlyosbításért, a férfi és az ügyvédje felmentésért fellebbezett.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség szerint a férfi a jogi és az erkölcsi kötelezettségeit is súlyosan megszegte, ezért a büntetése súlyosítását tartja indokoltnak.