Orbán Balázs: Cseh Katalin nyugodtan magára veheti a hazaáruló jelzőt

Cseh Katalin
Vágólapra másolva!
Orbán Balázs politikai igazgató a közösségi médiában reagált, és nem hagyta szó nélkül a momentumos Cseh Katalin legutóbbi megnyilvánulását. A miniszterelnök politikai igazgatója szerint „tudjuk, hogy az árulók nemzetünk részei, és a történelmünkben is benne vannak, mint a Himnuszban megjelenő »balsors«." Orbán Balázs meglátása szerint Cseh Katalin nyugodtan magára veheti a hazaáruló jelzőt.
Vágólapra másolva!

A Mandiner beszámolt róla, hogy Guy Verhofstadt az X-oldalán kritizálta Orbán Viktor október 23-i beszédét. Azt írta:

A belga EP-képviselő a magyar nemzeti ünnep, október 23-a apropóján egy fotómontázst osztott meg X-oldalán: az egyiken egy Budapest utcáján haladó, korabeli tank látható, a másikon Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök a pekingi találkozójuk után.

Kovács Zoltán: "Ez vicces, Guy."

Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára az X-en viccesnek nevezte Verhofstadt megnyilvánulását, és egy beszédes fotóval mindjárt meg is indokolta, hogy miért. Az államtitkár erre frappáns választ adott a belga EP-képviselőnek.

– fogalmazott az X-en.

Cseh Katalin megszólalt

Cseh Katalin ezután azt kritizálta, hogy Orbán Viktor nem említette meg, hogy a szovjetek ellen harcoltak a magyarok 1956-ban. Szerinte ez azért lehet, mert a magyar miniszterelnök korábban

– írta a momentumos politikus az X-en.

Orbán Balázs politikai igazgató azonban nem hagyta szó nélkül Cseh Katalin megnyilvánulását.

Orbán Balázs meglátása szerint

Cseh Katalin nyugodtan magára veheti a hazaáruló jelzőt.