Szijjártó Péter: Az orosz külügyminiszter ígéretet tett Magyarország energiaellátásának garantálására

LAVROV, Szergej; SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter találkozója Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel New Yorkban.
Vágólapra másolva!
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ígéretet tett Magyarország energiaellátásának garantálására, így továbbra is folyamatos lesz a földgáz, a kőolaj és a nukleáris fűtőanyagok szállítása - emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető arról számolt be, hogy mint minden ENSZ-közgyűlés alkalmával, ezúttal is megbeszélést folytatott orosz kollégájával.

- közölte.

A politikus elmondta, hogy az ENSZ is azért jött létre, hogy a nehéz kérdésekről tudjanak beszélni azok az országok, amelyek konfliktusban vagy akár háborúban is állnak egymással, és úgy látja, hogy ez a hét ebből a szempontból megint elveszett, mert a nyugati vezetők és az orosz vezetők között nem jött létre olyan egyeztetés, amely annak a reményét hozná el, hogy a háború hamarosan véget érjen.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy az egyik legfőbb téma az ukrajnai háború volt, s ennek kapcsán ismertette újfent a magyar álláspontot.

- hangsúlyozta.

A tárcavezető elmondta, hogy Szergej Lavrov kollégája is arról tájékoztatta, hogy Oroszország készen áll arra, hogy tárgyaljon a békéről, amihez még számos részletet kell tisztázni. A politikus reméli, hogy egyszer létrejönnek azok a körülmények, amelyek mind Ukrajna, mind Oroszország számára világossá teszik, hogy a tárgyalóasztalnál kell keresniük minél előbb a megoldást.

Magyarország továbbra is határozottan kiáll tehát a béke mellett, és minden létező alkalmat felhasználunk arra, hogy ezt az álláspontunkat a háborúban álló felekkel is közöljük

- szögezte le.

A miniszter ezt követően arról tájékoztatott, hogy téma volt a kétoldalú energetikai együttműködés is, és orosz hivatali partnere afelől biztosította, hogy hazája teljesíteni fogja szerződéses kötelezettségeit.

- jelentette ki.

Magyarország energiaellátása továbbra is biztonságban van, és ennek garantálását ígérte Szergej Lavrov. Kitért a paksi bővítés állására is, mondván, hogy a munkálatok előrehaladása továbbra is azt a reményt hozza magával, hogy 2030-ra működőképes állapotban lesznek az új blokkok. Illetve tudatta, hogy idén eddig 3,3 millió tonna kőolaj érkezett Oroszországból, és összesen 4,2 milliárd köbméternyi földgáz. A tárcavezető megerősítette, hogy a felek érdekeltek az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) működésének fenntartásában, az ugyanis mostanra az egyetlen platform maradt Európában a Kelet és Nyugat közötti párbeszéd számára. Továbbá érintette az új orosz állami tankönyv ügyét is.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter találkozója Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel New Yorkban. Forrás: MTI/KKM/Kkm

- közölte.

Szergej Lavrov kollégája arról biztosította, hogy ebben az ügyben Putyin elnök legutóbbi nyilatkozata az irányadó. Tájékoztatása szerint ezenfelül a gazdasági együttműködés fenntartásáról is tárgyaltak mindazokon a területeken, amelyek nem érintettek a szankciókkal. Végül kifejtette, hogy a béketeremtéshez, az öldöklés beszüntetéséhez beszélni kell egymással, és fenn kell tartani a kommunikációs csatornákat.

Ha ezt nem tesszük meg, akkor feladjuk a béke reményét is, és mi ezt nem szeretnénk

- mondta. (MTI)