Megrázó felvételen, ahogy a tömegverekedés végén hasba szúrnak egy férfit - videó

Vágólapra másolva!
Egy férfi a fiával vonta felelősségre unokaöccseit egy korábbi vita miatt. A verekedés közben aztán egyszer egyiküket hasba szúrta.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a férfi fia tavaly nyáron Vasváron összevitatkozott az unokatestvérével. A vita után az apjához ment és együtt elindultak, hogy felelősségre vonják a rokonukat. Amikor az éjszakai órákban találkoztak, az unokatestvérrel együtt volt a testvére is.

A négy férfi kölcsönösen szidta, majd ütlegelte és rugdalta egymást.

A verekedés közben az apa elővette a kését és hasba szúrta az egyik unokaöccsét.

A megszúrt fiú életveszélyes állapotban került kórházba.

A verekedők és a szurkáló ellen vádat emeltek.