Potápi Árpád János: Elfogadhatatlan, ami Ukrajnában a kárpátaljai magyarsággal történik

POTÁPI Árpád János
Budapest, 2022. december 5. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára beszédet mond a XI. Kárpát-medencei Összefogás Fórumon a Vajdahunyad-várában 2022. december 5-én. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Elfogadhatatlan, ami Ukrajnában a kárpátaljai magyarsággal történik - közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap az MTI-vel azzal kapcsolatban, hogy "a munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola magyar vezetőjének indokolatlan menesztése után" a nemzeti szimbólumok használatát és a magyar nemzeti himnusz eléneklését is megtiltották az idei tanévnyitón.
Vágólapra másolva!

Potápi Árpád János azt írta, a tantestület és a szülők néma sorfalat állva egy szál nemzeti színű gyertyával, valamint Reményik Sándor Templom és iskola versével tiltakoztak "az ukránosító lépés ellen".

Hozzátette, hogy a munkácsi kistérségben sajnálatos módon "folyamatossá váltak a magyarellenes megnyilvánulások", és ami még sajnálatosabb, "önkormányzati hatáskörre" hivatkozva ez ellen sem a megye vezetése, sem pedig az ukrán kormányzat nem lép fel.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Forrás: MTI/Kovács Tamás

Úgy fogalmazott: a munkácsi városvezetés

Potápi Árpád János emlékeztetett arra, hogy Magyarország 32 éve elsőként ismerte el az újonnan létrejött, független Ukrajnát. Ukrajna pedig most "a jogszűkítő ukrán törvényekkel asszimilációra vagy távozásra kényszerítené az 1100 éve a szülőföldjén élő magyarságot".

Hangsúlyozta, hogy "Úgy véljük, hogy egy az Európai Unióba és NATO-ba igyekvő ország esetében az ukrán önazonosság megerősítése és a háborús helyzet nem szolgálhat alapul az ukrán alkotmányban, nemzetközi és kétoldali szerződésekben vállalt kisebbségi jogok szűkítésére. Határozott gyakorlati intézkedéseket várunk Kárpátalja megye vezetésétől és Zelenszkij elnöktől."