Több mint száz program várja az idén is a látogatókat augusztus 20-án

Vágólapra másolva!
Izgalmas helyszínek és több mint száz program várja a látogatókat augusztus 20-án, az ország születésnapján. Az ingyenes, augusztus 18-a és 20-a között megrendezett fesztivált 20-án este látványos tűzijáték show koronázza meg.
Vágólapra másolva!

Magyarország születésnapjának méltó megünneplésére húsznál is több rendezvényhelyszín többszáz program és változatos műsorkínálat várja a látogatókat.

Az augusztus 20-i ünnepnap programja zászlófelvonással és a Szent István-napi díszünnepséggel kezdődik, ezt a minden évben óriási népszerűségnek örvendő Légi parádé követi, majd pedig az Ünnepi Szentmise és a Szent Jobb-körmenet, míg este a Tűz és fények játéka szórakoztatja a közönséget. Az esti program során

34 ezer pirotechnikai effekt világítja majd be az eget,

melyeket 230 indítási pontról lőnek a magasba a Margit híd és a Petőfi híd közötti Duna-szakaszon, valamint a Szabadság és az Erzsébet hídon.

20-án este látványos tűzijáték show koronázza meg az ünnepségsorozatot Forrás: New Land Media

A háromnapos rendezvénysorozaton a látogatók megtekinthetik az eredetileg 1938-ban megépített, ikonikus Aranyvonatot.

Aranyvonat Forrás: New Land Media

A Városok sétányán 348 magyar város zászlóinak, megyéinek, valamint a történelmi Magyarország 102 városának látványos installációját mutatják be, míg nemzetünk ikonikus hőseivel a Hősök útja programsorozat keretein belül ismerkedhetünk.

A Városok sétányán 348 magyar város zászlói tekinthetők meg Forrás: New Land Media

A Magyar Ízek Utcájában a Kárpát-medence gasztrokultúráját mutatják be, a Csárdafesztiválon pedig az ország legkedveltebb csárdáinak kínálata várja a látogatókat.

A fesztiválhangulatot koncertek és sztárfellépők tucatjai fogják biztosítani.

A Retro Tabán a pop- és rockzene kedvelőit olyan sztárok fellépésével várja, mint Charlie, Demjén Rózsi vagy a Neoton Família. A komolyzene rajongói a Filozófusok kertjében a Panorama Classical-on hallgathatják meg kedvenc dallamaikat, míg a Vigadó téri új programhelyszínen a Vigadó Pianonál a bárzene műfajának kedvelőit várják. Akik pedig az elektronikus és az élőzene mellett döntenek, azok a Road Movie Live és a Szabadrét Fesztivál programkínálatából válogathatnak. Ezeken a helyszíneken fellép többek között a Bagossy Brothers Company, a Tankcsapda vagy a Mystery Gang is.

Rengeteg sztárfelépő biztosítja majd a fesztiválhangulatot Forrás: New Land Media

A Szent István Nap programsorozatában immár harmadszor szereplő Divat & Design Fesztivál az idén új helyszínen, a Millenáris Parkban fogadja a magyar divat, ékszer és design szakma iránt érdeklődőket.

A gyerekprogramok központja idén is a Varázsliget lesz: a Városligetben, a Vajdahunyad várától a Kós Károly sétányig terjedő területen számtalan program várja a gyerekeket.

Forrás: New Land Media

A Szent István-napi rendezvénysorozat részeként idén is ingyenesen látogatható a Mesterségek Ünnepe a Budai Várban.

Az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját 2023-ban mintegy ezer hazai és külföldi kézműves közreműködésével rendezik meg. A rendezvényen számtalan színpadi produkcióval, táncos és zenés előadásokkal, ismert és ünnepelt előadókkal, valamint figyelemre méltó új fellépőkkel találkozhat a közönség.

A Szent István Napra kilátogató vendégek idén is megfizethető áron vásárolhatják meg a kijelölt ételeket és italokat a rendezvényhelyszíneken.

A Szent István Nap termékek közül az ásványvíz (190 Ft), a sör (350 Ft) és a perec (300 Ft) a tavalyi áron lesznek kaphatóak, a további fix áras termékek költségei pedig csak minimálisan növekedtek az előző évhez képest. A kedvezményes étel, és italkínálatot a Szent István Nap pontokon szerezhetik be a rendezvényre látogatók.

Az előadókkal és a műsorokkal kapcsolatos részletes információk folyamatosan bővülő tartalommal elérhetők a www.szentistvannap.hu weboldalon és a hamarosan frissülő Szent István Nap mobilapplikációban.