Drámai fejlemény, egy kilencéves fiú ölhette meg a svájci farkast

svájci farkas
Fotó: Papp Ferenc természetvédelmi őr, Nógrádi Tájegység (BNPI)
Vágólapra másolva!
Az elfogott vadász kilencéves fia lőhette ki a svájci farkast, ehhez a férfi az általa engedéllyel tartott vadászfegyverét a kisfiú rendelkezésére bocsátotta. Miközben a gyerek felügyeletét a másik gyanúsított látta el, a gyermek lelőtte a 250 ezer forint értékű farkast - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Ahogy korábban az Origo is megírta, elfogtak és őrizetbe vettek két férfit - köztük egy hivatásos vadászt - a Magyarországon lelőtt jeladós, svájci farkas ügyében.

A farkas több száz kilométert kóborolt Svájcból indulva, mielőtt Magyarországra ért.

Az M237-es jeladóval ellátott, fokozottan védett állat vándorlását sokan követték, hiszen a rajta lévő nyomkövető eszköz folyamatosan jelezte, hogy a farkas éppen merre jár, vajon hol talál új családra.

Április elején azonban a nyomkövető elhallgatott, és nagyon rövid időn belül felmerült, hogy az úton lévő farkas elpusztulhatott.

Később a rendőrség két borsodi férfit fogott el a svájci farkas lelövése miatt, akik feltehetően az állat elejtése után a tetemről a jeladót levágták, és a Hernád folyóba dobták, később a nyomozók azt búvárok segítségével megtalálták.

Az M237-es jeladóval ellátott, fokozottan védett állat vándorlását sokan követték Magyarországon Forrás: https://www.bnpi.hu/hu/hir/nogradban-az-m237

A Borsod Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője az üggyel kapcsolatban közölte, hogy az egyik férfi kisfia ölhette meg a védett farkast - írja a Világgazdaság.

Ehhez a férfi az általa engedéllyel tartott vadászfegyverét a kisfiú rendelkezésére bocsátotta. Miközben a gyerek felügyeletét a másik gyanúsított látta el, a gyermek lelőtte a 250 ezer forint értékű farkast.

Ezt követően az állat tetemét egy kocsiba tették, a négyezer euró értékű jeladóját levágták és a folyóba dobták – fogalmazott dr. Barkó Tamás.