Letartóztatták a svájci farkast kilövő gyerek apját és vadásztársát

svájci farkas
Fotó: Papp Ferenc természetvédelmi őr, Nógrádi Tájegység (BNPI)
Vágólapra másolva!
Szeptember 4-ig biztosan nem szabadulhat ki az a két férfi, akiknek köze van a híres svájci farkas kilövéséhez Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.
Vágólapra másolva!

Április 1-jén délután az egyik férfi a másikra felügyeletére bízta a 9 éves gyerekét Hidasnémeti külterületén együtt vadásztak, amelyhez a férfi engedéllyel tartott, működőképes vadászlőfegyverét az engedéllyel nem rendelkező gyereknek adta. Nem sokkal ezután

a gyerek lelőtte a fokozottan védett, 250 ezer forint természetvédelmi értéket képviselő szürke farkast, amelyre akkor már az egész világ figyelt.

A Gruppe Wolf Sweiz Facebook-posztja azt írta, az állat Surselva régióban született 2021-ben és tavaly tavasszal indult útnak, hogy területet keressen az ivaréretté válása előtt, amit 22 hónapos korában ért volna el. Ahogy írtuk, légvonalban több mint hétszáz kilométert gyalogolt közel egy év alatt az M237-es egyed, amelyet egy kutatócsoport is nyomon követett. A mozgását figyelték, amelyből látszott, hogy nem egyenes vonalban ment, hanem Bécsnél elfordult és a Fertő tóhoz képest délre lépett hazánkba. Egészen Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéig eljutott, ahol elpusztult.

pillanatkép a svájci farkasról március 28-án Fotó: Papp Ferenc természetvédelmi őr, Nógrádi Tájegység (BNPI), https://www.bnpi.hu/hu/hir/nogradban-az-m237

A két férfi a gyerek apjának az autójába tette a farkast.

Az állat nyakörvét, amelyben a 4000 euró értékű jeladó volt, levágták és a Hernád folyóba dobták.

A jeladó használhatatlanná vált, a kár nem térült meg.

A két férfinek természetkárosítás és kiskorú veszélyeztetése miatt kell majd felelnie,

emellett az egyiküket lőfegyverrel visszaéléssel és nagyobb kárt okozó rongálással is meggyanúsíthatják. A nyomozás még folyamatban van. A Miskolci Törvényszék álláspontja szerint a kiszabható büntetés mértéke miatt a férfiak esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, és tartani kell attól is, hogy veszélyeztetnék a bizonyítási eljárást, ha nem kerülnek rács mögé. Ezért a Miskolci Járásbíróság szeptember 4-ig elrendelte a két férfi letartóztatását. A végzés nem végleges.