Lebukott a dollármédia - így avatkoztak be a választásokba

Soros György Foglalkozás FOTÓ ÁLTALÁNOS konferencia SZEMÉLY üzletember
Brüsszel, 2016. június 30. Az Európai Parlament által közreadott képen Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke az EP fejlesztési, költségvetési, bel- és igazságügyi bizottságainak közös konferenciáján Brüsszelben 2016. június 30-án. (MTI/Európai Parlament/Philippe Buissin)
Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzet 2019 szeptemberében elsőként számolt be az EzaLényeg-csoport baloldali kampányban játszott szerepéről. A sorozatban részletes kutatással bizonyítják, hogy a lejáratóoldalak tulajdonosai a milliárdos, részleteiben máig homályos külföldi finanszírozásból egy sor további honlapot működtethettek. A hirdetett tartalmak áttekintéséből kiderül, hogyan alakultak a baloldal választási reményei az előző választási ciklusban és hogyan próbált segíteni a baloldali médiabirodalom ott, ahol politikusaik éppen a legnagyobb bajban voltak.
Vágólapra másolva!

Mi a közös a következő településekben és időpontokban? Szerencs és Tiszaújváros 2020 októberében, Miskolc, Pécs és Pestszentlőrinc 2022 márciusában? A válasz a szoros politikai küzdelem egy-egy országgyűlési mandátumért. Van azonban egy másik közös jellemző is: az EzaLényeg-médiabirodalom tíz legnagyobb helyi közösségi médiás hirdetési költései között egyaránt felbukkantak az említett települési aloldalak. Az EzaLényeg miskolci lábára például nem kevesebb mint 11,5 millió forint jutott, ebből pedig 1 463 tartalmat hirdettek. A lejáratóoldal pécsi kiadására 9,2 millió forintot szántak, ebből 1 976 tartalmukat népszerűsítették a Facebookon.

Soros György az EP-ben Forrás: MTI/Európai Parlament/Philippe Buissin

Bár a baloldali kutatók és elemzők sokáig a biztos mandátumok közé sorolták Pécset és Miskolcot, a kampányhirdetések elhelyezéséből utólag jól nyomon követhető a baloldali kampány összeomlása és a pánikhangulat terjedése.

Pánikszerűen indították a sokmilliós baloldali kampányköltéseket

Ahogy közeledett 2022. április 3., úgy vált egyre inkább egyértelművé, hogy a korábban megingathatatlanul ellenzékinek gondolt települések is a kormányoldal mellett dönthetnek. Így aztán pánikszerűen beindultak a milliós kampányköltések, hogy legalább a kétharmados Fidesz-sikert megakadályozzák.

Végül a két miskolci központú választókerületben kormánypárti siker született, ami nem kevés kritikát váltott ki a választás után balliberális körökben a kampányvezetés stratégiájával kapcsolatban. Visszanézve a közösségi oldal hirdetéstárát, a legutolsó miskolci EzaLényeg-hirdetések éppen a választás napjával bezárólag futottak. Ezek a március végi-április eleji hirdetett tartalmaik leginkább a végül kis különbséggel győztes Kis Jánost (Fidesz) támadták, vagy leplezetlenül a másik Miskolc-központú választókerületben induló, végül vesztes Szilágyi Szabolcs mellett kampányoltak. Utóbbi azóta a Jobbikból éppen az EzaLényeg-es kört több tíz milliós megbízásokkal ellátó Gyurcsány-pártba igazolt.

Minimális szavazatkülönbséggel sikerült átnyomni a baloldal jelöltjeit

Pécsett egy fideszes és egy ellenzéki mandátumot osztottak ki a választás után, a

részben és közvetett módon külföldről finanszírozott hirdetéseken is múlhatott azonban Mellár Tamás győzelme,

aki 1 153 szavazat különbséggel futott be 51 597 érvényes leadott voks mellett. A Mellárt és a másik helyi baloldali jelöltet, Szakács Lászlót támogató tartalmak mellett a baloldali médiabirodalom helyi lába szinte kizárólag a fideszes jelölteket támadta. Ahogyan Miskolcon, úgy Pécsett sem hirdetett az EzaLényeg-lapcsalád tavaly április 3. óta.

Mellár Tamás, a Párbeszéd Magyarországért politikusa és Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom politikusa Forrás: Mellár Tamás / facebook

Még a pécsinél is szorosabb lett – szintén sokak meglepetésére – a pestszentlőrinci eredmény. Bár az ellenzék előzetesen elkönyvelte magának az összes budapesti mandátumot, végül Dunai Mónika legyőzte jobbikos ellenfelét Rákosmentén. Emellett pedig Kunhalmi Ágnes győzelme is csak 780 szavazaton múlt a szomszédos választókerületben, Pestszentlőrincen.

A baloldali jelöltet segíthette, hogy a helyi EzaLényeg 7,5 millió forintot meghaladó hirdetési költéssel kampányolt az elmúlt években Kunhalmi Ágnes, valamint Gyurcsány Ferenc helyi embere, Szaniszló Sándor mellett, illetve a fideszes Lévai István Zoltán ellen.

Ez azért is pikáns a Magyar Nemzet cikke szerint, mert a baloldali médiabirodalom külföldi forrásai úgy segíthették Kunhalmi Ágnest mandátumhoz, hogy a választás után éppen ő támadta a leghevesebben a külföldi kampánytanácsadóikat. A szocialisták női társelnöke utólag úgy fogalmazott, Márki-Zay Péternek

Kunhalmi Ágnes Fotó: Csudai Sándor - Origo

Kunhalmi szerint ő azért tudta megnyerni a körzetét, „mert a békéről beszéltem meg a jóléti intézkedésekről, a programunkról, és nem arról, hogy mi van Putyinnal. Egy szűk rétegre optimalizáltuk a kampányunkat." A Magyar Nemzet ellenőrizte, és valamiért a baloldali médiabirodalom helyi lejáratóoldala is pontosan úgy kommunikált, ahogy arra Kunhalmi utólag emlékezett.

Sokmilliós hirdetések ellenére is buktak a balos jelöltek

Érdekesség továbbá, hogy

a választásokhoz közeledve láthatóan megváltozott az EzaLényeg-médiabirodalom hirdetési stratégiája.

Míg 2022. március 15. előtt elsősorban Pest megyében költöttek sok pénzt, és sokféle életkori csoportot céloztak, március 15-től Borsod is kiemelt hirdetési célpontjuk lett, és immár leginkább a középkorúakat célozták mindkét megyében. Végül a sokmilliós hirdetések ellenére az említett két térségben minden választókerületben a jobboldal győzött.

Az EzaLényeg-médiabirodalom mögött álló Oraculum 2020 Kft. közel kétmilliárd forintot kapott külföldről, az Action for Democracy nevű Korányi-féle szervezettől és egy homályos svájci alapítványtól. A végső adományozók kiléte továbbra is ismeretlen, a mikroadományokról szóló történetek azonban ellenzéki megszólalók szerint is egyre kevésbé tarthatóak.

A Magyar Nemzet összesítése szerint 2019 és 2022. április 3. között az EzaLényeg-médiabirodalom nagyságrendileg háromnegyedmilliárd forintért hirdette tartalmait a nagy amerikai technológiai vállalatoknál.

A sorozat további részei itt olvashatók: