Újabb brutális részletek derültek ki a budai iskolai támadásról

Bertold, bíróság, Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum
Bertold a bíróságon, egyelőre a sorsára vár
Vágólapra másolva!
A Fővárosi Főügyészség most emelt vádat azzal a 19 éves diákkal szemben, aki tavaly ősszel, előre eltervezett "ölési szándékkal", legalább másfél héten keresztül kalapáccsal, késekkel és ollóval a hátizsákjában járt iskolába, aztán az egyik óra előtti szünetben késsel rátámadt az iskolatársára.
Vágólapra másolva!

Mindkét diák egy krisztinavárosi középiskola tanulója volt. A Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum (BGSZC) bűncselekmény napján kiadott közleményéből derült ki, hogy az eset a BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumban történt.

A támadó, Bertold a bíróságon Fotó: Sandor Bankuti / Bors

A vádiratban az áll, hogy a támadó gyereknek szélsőséges megnyilvánulásai voltak, ami miatt tanulótársai távolságot tartottak tőle, barátai pedig egyszerűen nem voltak.

Iskolatársai előtt többször tett rasszista jellegű, valamint szélsőséges eszmékkel való azonosulást tükröző kijelentéseket,

de olyan is előfordult, hogy megbotránkoztató, erőszakos cselekményekről beszélt az iskolatársainak, vagy a mobiltelefonján ilyen tartalmakat mutatott nekik. Emellett egészségi gondjai is voltak, amiből következően tanulási nehézségekkel küzdött.

A fiú szeptember végén elhatározta, hogy embert fog ölni,

és ezzel a szándékkal magához vett egy kalapácsot, két kést, valamint egy ollót. Azok egy hátizsákban minden nap nála voltak az iskolában is. 2022 októberének első napjaiban már többször tett olyan kijelentéseket a tanulótársai előtt, hogy

Ahogy írtuk, 2022. október 10-én reggel az egyik óra előtti szünetben a hátizsákjából elővette az egyik kést és az ollót, és a ruhájába dugta. Ezután odalépett három csoporttársához azzal a kérdéssel, hogy volt-e házi feladat,

majd előkapta a kést, és az egyik fiút többször megszúrta.

Aztán a fiú eldobta a kést, kiment a tanteremből és a folyosón várakozott. Az áldozat egyik iskolatársa azonnal hívta a menőket, akik a megszúrt gyereket kórházba vitték. Az ügyészek szerint a támadás - tekintettel az elkövetés eszközére, a támadás erejére, illetve a támadott testtájékra - "alkalmas volt súlyos, vagy akár halálos kimenetelű sérülés okozására is, annak elmaradása kizárólag a szerencsés véletlennek volt köszönhető." A Fővárosi Főügyészség ügyészei a 19 éves fiút előre kitervelten elkövetett emberölés kísérletével vádolják, és indítványozták, hogy kerüljön fegyházba.